Sokan vágynak családi házra, így voltunk vele mi is. Míg végül 10 évvel ezelőtt kiköltözhettünk a városban lévő panelrengetegből egy Győrhöz közeli falucska régi építésű, de felújított házába. Nagyon örültünk a szabadságnak, a kertészkedésnek, a napon száradó ruháknak, de aztán jött az első tél és a fűtési szezon. Azóta emlegetjük ezt az első telünket.
Akkoriban még nem volt bevezetve az utcába a gáz, így ha meleget akartunk, kénytelenek voltunk a régi, jól bevált módszerhez folyamodni, szénnel és fával tüzelni a kazánban.
Elképzeléseimben úgy gondoltam, hogy ez gyerekjáték, hiszen tábortüzet is tud mindenki rakni, de hamar rá kellett jönnöm, hogy nem egészen így mennek a dolgok.
Mivel Drága Ősöm hasonlóképpen állt a dolgokkal, ezért az egyetlen, aki meleget tudott csinálni, az öcsém volt. A gondok ott kezdődtek, hogy akkoriban ő főiskolára járt egy másik városba, így a fűtés nálunk úgy nézett ki, hogy ő pénteken este hazajött, akkor begyújtott, és őrizte is a tüzet egészen vasárnap estig, amikor is ment vissza főiskolára. Így hétfő este még egész kellemes idő volt, de aztán a hét további részében mi csak próbálkoztunk a fűtéssel, ami nem igazán akart összejönni, úgyhogy fáztunk egészen a következő péntekig. Egyik hétköznap történt, hogy mire hazaértünk annyira kihűlt a lakás, hogy inkább felöltöztünk és kimentünk az udvarra havat lapátolni, hogy attól kimelegedjünk.
Azóta persze bevezették a gázt, és tüzelni is megtanultunk, de ezen az eseten minden alkalommal jót nevetünk. Talán ez is tipikusan egy olyan történet, amire azt mondják, hogy az idő megszépíti az emlékeket.

















.jpg)





7. 








3. lappantyú ~ nem tudom megmondani miért, egyszerűen csak szép szónak tartom








