Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő

Idén még nem igazán volt nyár, így az ember próbálja kihasználni azt a napfényt, ami megadatott neki. Így voltunk vele mi is, és ezért hétvégén útnak indultunk, és meg sem álltunk Sárvárig.

Ha pihenésről és wellnesselésről van szó, akkor nálunk már jó ideje nem jön számításba más, csak Sárvár. Igényes, modern, tiszta, és tökéletes az ár-érték arány.

Bár korán indultunk, mire odaértünk már a bejáratnál állt a sor vége, hiába üzemelt az összes pénztár. Így aztán a már jól bevált családi munkamegosztást alkalmaztuk. Főnudli őrizte a csomagokat, Drága Ősöm, és én pedig beálltunk egy-egy sorba, hátha valamelyikünk hamarabb sorra kerül. Jól működő taktikánknak köszönhetően kb. 20 perc álldogálás után már benn is voltunk egész napos semmittevésünk helyszínén.

Meglepetten tapasztaltuk, hogy a tavalyi látogatásunk óta micsoda beruházásokat hajtottak végre, és még a folyamatban lévők éppen aktuális fázisát is szemügyre vettük (természetesen Főnudlinál itt előjött a munkahelyi ártalom, és kicsit tüzetesebben is megvizsgálta a félkész épületeket).
Az élménypark új medencékkel, csúszdákkal, és a gyerekeknek kialakított játszó medencével gazdagodott.

Bár ilyen melegben nagyon jól esik az ember lányának a hűvös medencében pancsikolni, mi inkább a szaunázásra, és a pihenésre fektettük a hangsúlyt.

Ezt a szaunát nem ajánlom szégyenlősöknek, ugyanis a terület fürdőruha nélkül használatos. Legelőször még némi gátlásossággal takargattam magam a lepedővel, de aztán rájön az ember, hogy mennyivel jobb és egészségesebb fürdőruha nélkül szaunázni, és már nem is zavarja a meztelenség.
Megismerkedtünk egy törzsvendég párral, így a közönséges szaunázást különböző illatú felöntésekkel tettük még élvezetesebbé. Mindenkinek csak ajánlani tudom, mert amellett, hogy nagyon egészséges, valamilyen szinten büszke is lehet magára az ember, ha kibírja a 20-30 percig tartó intenzív megterhelést. És utána nagyon jól esik belecsobbanni az alig 10 fokos vízbe.

Szerencsénkre a legjobb napot választottuk a szaunázáshoz, ugyanis a törzsvendégektől megtudtuk, hogy mától ezt a részt is felújítják, és egészen szeptemberig zárva lesz. Már most kíváncsian várjuk az újításokat, és alig várjuk, hogy kipróbálhassuk őket.

Az egész napos pihenés után fájó szívvel indultunk haza, tudva, hogy másnap már dolgozni kell, viszont maximálisan feltöltöttünk, és némi színt is szedtünk össze.

Hízókúra, avagy a nyaralás gasztronómiai szemszögből

Azt hiszem egy nyaralás során elkerülhetetlen, hogy az ember kipróbálja az idegen kultúra ízeit, és ételeit. Ezért is szerettem volna külön részt szentelni ennek a témának.
Mivel a nyaralás során all inclusive ellátásban volt részünk, azt hiszem nem tűnt lehetetlennek a célom elérése, hogy végre meglegyen az az áhított 50 kg.
Idén óvatosan, és tapasztaltan vetettük bele magunkat a véget nem érő evésbe, hiszen a két évvel ezelőtti nyaralás során okozott egy-két kellemetlen napot, hogy a szemünk többet kívánt, mint amennyit a gyomrunk szeretett volna.
Tehát a mottónk a "mértékkel enni és mindent megkóstolni" volt.

A nap a reggelivel kezdődött.
Én az egy hét alatt végigettem a szálloda müzli (ami nem volt nehéz, mert csak 4 féle volt), és joghurt készletét. Természetesen a joghurtokból próbáltam olyant választani, amivel itthon nem találkozhatok. És utána jött egy kis lekvár, egy kis kaláccsal. Kipróbáltam az amerikai palacsintát is, és megállapítottam, hogy én jobbat csinálok. Majd mindezt leöblítettem egy csésze nagyon finom gránát alma teával.
Máskor a sajtféléket próbáltam ki, amiből szintén bőven lehetett válogatni. Ami nagyon tetszett, hogy voltak zöld növények, amit rágni lehetett, és talán már előrelátóak voltak a szállodában, mert az emésztést is segítették. pl. kapor, zöldség zöldje, bazsalikom, madársaláta

Ebédre szintén egy kis saláta mellett döntöttem, amihez próbáltam némi húst keríteni, de bevallom ezen a téren csalódást okozott a szálloda. Az rendben van, hogy ramadan volt, de az nem rám vonatkozott, úgyhogy szívesebben láttam volna többet a tányéromon frissen sült húst. Így kárpótlásként maradt a gyümölcs, ami legtöbbször dinnye volt, és némi édesség, amit csak óvatosan kóstolgattam, mert a cukros sziruppal átitatott sütemények nem igazán az én ízlésem.

A vacsora kicsit változatosabb volt, és húst is többet láttunk, de végeredményben a választék közel azonos volt az ebédével.

Nap közben, ha esetleg az ember megéhezett, három helyen csináltak a nénik gözlemét, különböző töltelékekkel (hús, sajt, cukor), találhattunk a szálloda területén pizzázó, hamburgerező, tortelliniző helyet, úgyhogy az ember éhen biztos nem maradt.

Biztos, ami biztos, manavgati kirándulásunk során azért megkóstoltuk az igazi török kebabot.

És akkor az összegzés.
A hús hiányát, és a nem túl változatos ételeket leszámítva mindenki megtalálhatta a saját ízlésének megfelelőt, és senki nem maradt éhes. Nem tudom, hogy a kevésbbé változatos ételek a ramadannak, vagy a gazdasági válságnak voltak köszönhetőek, mindenesetre a két évvel ezelőttihez képes szegényes volt a felhozatal.
Én inkább salátán, és a különféle török kenyereken éltem, de azért mindent megkóstoltam.
Sajnos az utolsó napra sikerült összeszednem valami vírust, így az étel nem nagyon maradt meg bennem. És ennek következtében nemhogy elértem volna az 50 kg-ot, de 2 kg-mal könnyebben jöttem haza.
Szerencsére édesanyám hazai főztjének köszönhetően hamar rendbejöttem, és az elvesztegetett kilók is visszajöttek rám.

Újra itthon...

Sajnos holnap lejár a szabadság, és vissza kell térni a dolgos hétköznapokba, de szerencsére újult erővel vethetem bele magam a papírok rengetegébe.
De ne szaladjunk ennyire előre.
Mint már korábban írtam, a nyaralás kiválasztása nem ment éppen zökkenőmentesen, és most jöjjön az élménybeszámoló.
A kalandunk reggel fél 6-kor kezdődött, mikor az ébresztő szigorúan közölte, hogy fogjuk a bőröndöket, és irány a repülőtér, ahol az utazási iroda egy képviselője várta, hogy a repülő jegyeket, és a további szükséges papírokat átvegyük tőle. Ezután jött a szokásos 2 órás unatkozás, ami a gép felszállását megelőzi, és leginkább semmittevéssel telik. Bevallom nem először ültem repülőn, de valahogy egyre jobban aggódom, hogy a nagy madár a levegőben maradjon, és akkor érjen földet, amikor kell, ezért az indulást megelőző napokban már nem nagyon aludtam. Aztán a reptéren a félelem izgalomba csapott át, és már lelkesen készültem a nyaralásra. Főleg, mikor megláttam, hogy a légitársaság egy rózsaszín gépet küldött értünk, hogy elrepítsen a Török Riviérára. A 2 és fél órás repülés után megérkeztünk a tengerparti repülőtérre, ahol szintén a Green Travel idegenvezetői vártak, hogy segítsenek a transzfer buszokat megtalálni, majd a majd 1 órás út során hasznos információkkal láttak el minket a nyaralást illetően.
A szálloda az előre elvártaknak megfelelt, nagyon szép, nyugodt helyen lévő, szép kilátású szobát kaptunk, teljes mértékben meg voltunk vele elégedve.
A kipakolást és gyors átöltözést követően felfedező útra indultunk. A szobától nagyon szép, zöld sétány vezetett az étteremig és a tengerpartig. Bár olvastam olyan kritikát, akit zavart a "hosszú séta", szerintem az embernek még a kedvét is meghozta az evéshez.
Bevallom egyből beleszerettem a sétányon lévő gránát alma fákba, amiről megpróbáltam hajtást csenni, merthogy elvileg nálunk is megterem, de a fa nagyon ragaszkodott az ágához, így csak egy gyümölcsöt sikerült hazamentenem.
Másnap délután felkereste a szállodánkat a helyi idegenvezető, hogy a lehetséges fakultatív programokról részletesen tájékoztasson. Igazándiból úgy terveztük, hogy ez az egy hét csak a pihenésről fog szólni, így nem nagyon akartunk semmilyen kirándulásra sem menni, főleg mert 2 évvel ezelőtt bejártuk a főbb nevezetességeket. Az idegenvezetőnek mégis sikerült rábeszélnie egy programra, és nagy meglepetésemre Életem Párja akart inkább elmenni az Anatólia tüze török táncegyüttes Trója című előadására, melyet egyáltalán nem bántunk meg. (részletesen majd később)
A hét további része fürdéssel, napozással, és pihenéssel telt. Az utolsó napunkon mentünk be Manavgatba dolmussal a helyi vásárt megnézni, és a megfelelő ajándékokat és emlékeket beszerezni.
Bár a hajnali 2-kor való indulás, és a majdnem 26 órás ébrenlét kissé tönkretette az egy hét alatt összegyűjtött energiát és pihenést, a nyaralást még volt időnk itthon is kipihenni, így tényleg újult erővel vethetjük magunkat holnap a munkába.

Nyaralás-frász

Mivel már nem bírom idegekkel a nyaralás körüli szervezkedést, gondoltam, kiadom magamból.

Az egész ott kezdődött, hogy én még tavasszal kijelentettem, hogy már csak nászútra vagyok hajlandó elmenni, és mivel a lánykérés sem történt meg, nemhogy az esküvő, ezért a nyaralással való pénzköltés elkerülése végett még az útlevelemet sem hosszabbítottam meg, gondolván így nem kell ellenállnom a kísértésnek, mivel úgysem hagyhatnám el az országot. (legalábbis nem abba az irányba, amelyikbe szerettem volna)

Aztán jött a nyár, és a kísértés egyre nagyobb lett. Az ajtót azt hiszem az tette be, mikor a kolléganőm törökországi élményeit hallgattam.

Az nem volt kérdéses, hogy mi is arra vesszük az irányt, mivel 2 évvel ezelőtt már csodás 2 hetet töltöttünk el ott, és még nagyon sok hely várat magára, hogy felfedezzük. Az elvárások viszont nagyok voltak, így a szálloda kiválasztásánál már komoly problémákba ütköztünk.

2007-ben a Best Reisen szervezésében az Alba Resort Hotel-ban szálltunk meg. Mindenkinek csak ajánlani tudom. A környezet gyönyörű, a tengerpart tiszta, az 5 kg hízás garantált. Az ember akármerre ment, tudott valamit enni. Az animátorok kedvesek, segítőkészek és fáradhatatlanok. Nyílván ilyen tapasztalatokkal az ember már nem szeretne ennél rosszabb ellátást kapni, és természetesen az ár sem elhanyagolható szempont, hiszen fontos, hogy az ár-élmény arány azért egyenes arányban legyenek egymással.

Szóval szálloda még sehol, útlevél sehol, de könyvelő lévén az időpont azért elég kötött, hiszen hónap elején hónapzárás, aztán járulék-bevallás, aztán ÁFA-bevallás, aztán megint jön a hónapzárás. Nagy számolgatások után találtunk egy megfelelő hetet szeptember 16-a környékén. Egy probléma kipipálva.

Szépen elgondolva kitaláltam azt is, hogy augusztus 14-én úgyis szabin leszek, akkor elintézem az útlevelet. Dehát miért menne ez is könnyen. Teljesen véletlenül előtte nap megnéztem az okmányiroda nyitvatartását, és hát persze, hogy nincs pénteken ügyfélfogadás. Na, én úgy ahogy volt, a munkahelyemen hagytam csapot-papot, irány az okmányiroda, és némi ismeretséget bevetve zárásra már intézés alatt volt az útlevél, amit következő szerdára már a kezemben is tarthattam. Innen is köszönet az okmányiroda dolgozóinak.

Mivel már a fő akadály megvolt, nagy erőkkel fogtunk neki a szálloda keresésnek. Alig 2 hét keresgélés után (talán már csak azért, mert sürgetett az idő) jutottunk el a Club Hotel Nena-hoz, ahol 1 hetet készülünk eltölteni.

De a megpróbáltatások még itt sem értek véget, hiszen most jön az út lefoglalása, és még ott van a csomagolással (vajon beleférek-e a böröndömbe?), repülőtérrel, repüléssel kapcsolatos aggodalmak. És mivel Drága Párom az út kiválasztásával úgy döntött, ő megtette a részéről a feladat teljesítését, a maradék szervezés pénzügyes lévén rám marad.

Remélem, amilyen nehézkesen indul, annyira lesz jó a nyaralásunk.

Szeptember végén jön a beszámoló.