Ez itt a reklám helye - Decathlon

Nagyon kellemes tapasztalattal lettem ma gazdagabb. Másfél hónappal ezelőtt vettünk egy sportcipőt Főnudlinak, 12 ezer Ft-ért. Bár Bak vagyok, tehát mindent elraktározok, most mégsem sikerült a számlát megőrizni. Eddig azonban semmi gondunk nem volt a cég termékeivel, így gondolván a fél éves garanciát könnyedén túlszárnyalja a cipő élettartama.
Sajnos most azonban melléfogtunk, mert a cipő szövet része felmondta a szolgálatot, és egy aranyos lyuk tátongott rajta, ami szellőzés szempontjából előnyös, viszont az esős őszi időben inkább hátrányt jelent.

Bár nagyon bosszantott a dolog, hogy a cipő ilyen hamar tönkrement, a blokk hiányában nem sok reménnyel mentem be ma  a győri Decathlon üzletbe.

Egy nagyon kedves hölgynek vázoltam a problémát, akinek az első kérdése várható volt, merthogy a számlát kérte. Miután ártatlanul próbáltam elmagyarázni, hogy avval sajnos nem rendelkezem, a Decathlonos Hűségkártyánk után érdeklődött. Természetesen az van, mert ahol csak lehet, hogy gyűjtjük a pontokat. Egy kis keresgélés után a számítógépben már mondta is, hogy semmi probléma, megírja a selejtezési jegyzőkönyvet, aláírom, és már vissza is kaphatjuk a pénzünket, amit aztán vagy elteszünk, vagy levásárolhatjuk. Az egész nem tartott tovább 5 percnél.

Úgy gondolom, hogy a Decathlon vevői reklamáció kezelésből kitűnőre vizsgázott, hiszen a hölgy nem firtatta, hogy a lyuk hogyan és miképp kerülhetett a cipőre, és az valóban a cipő hibája-e, vagy a viselőé. Nem akarta elküldeni megjavítattni, hogy aztán újabb másfél hónap után újra visszavihessük, és nem akarta megvizsgáltattni a "Kitudjahogyhívják Hivatalnál", hogy bebizonyosodjon, hogy a cipő hibája a lyuk képződése.

Nagyon jónak tartom, hogy a Hűségkártyán az összes vásárlás nyilván van tartva,  így könnyen nyomon követhetőek a termékek, és blokk hiányában is minden megoldható. A hölgy azon sem problémázott, hogy a cipőt nem is náluk vásároltuk, hanem a budaörsi üzletben.

Azt hiszem, a Decathlon problémakezelése tökéletesen megfelel a vevő igényeinek, és a 21. században mindenhol efféleképpen kellene eljárni a reklamációkkal.

Ez itt a reklám helye - Az ország tortája 2011

Idén a Kecskeméti barackos kölestorta lett az ország tortája, és mint rendes állampolgár, úgy gondoltam, hogy kötelességem megkóstolni, ahogy azt az elmúlt években is tettem.

Ebben az évben, immár negyedik alkalommal a Zila Kávéház nyerte meg a versenyt.

"Zila László több megkeresésnek eleget téve "hagyta magát befolyásolni", amikor megálmodta a köles - ősi magyar gabona, kitűnő élettani hatásokkal - és kecskeméti barack házasítását egy tortában. Így létrehozott egy édességet, amely amellett, hogy a magyar hagyományokat táplálja, még az egészségesség felé támasztott egyre nagyobb igénynek is megfelel. Ez manapság különösen fontos."

És akkor most jöjjön a személyes véleményem:
Bár én nem az eredetit, hanem a kedvenc cukrászdánkban (Kálvária Cukrászda, Győr) lévőt kóstoltam meg, a receptnek elvileg ugyan annak kell lennie.

A köles alapot én túl száraznak találtam, enyhén íztelennek, amit aztán egy kellemes krém követett. Viszont a barackízes krémet, és a barack szeletet nagyon édesnek, szinte már émelyítőnek éreztem. Így aztán együtt kóstolva az ízek nagyjából kiegyenlítették egymást, nekem összességében nem jött be. Úgy gondolom, hogy sokkal nagyobb figyelmet fordítottak a kinézetre, és a kivitelezésre, és nagyon jó marketing fogás volt, hogy csak Zila tortaformában lehet elkészíteni.

Megkóstoltam, mert kíváncsi voltam, de többet biztos nem fogok belőle enni.
A tavalyi Szilvásgombócos torta szerintem egy sokkal magyarabb és ízben is finomabb sütemény volt.

Első házassági évfordulónkra...

“Egy társ kell, egy barát, ki megvéd, ki átölel,
ki megért, és segít, ha vigasz vagy tréfa kell,
de hagyja, hogy éljek,
szabadon, mint a lélek,
mert így vagyok csak én.”

Ez itt a reklám helye - Étel házhozszállítás

Tudom, nem szép dolog tőlem, hogy miközben ételeket teszek közzé, egy hasonló témában írok, de úgy gondolom ez a 21. század egyik nagy találata.

Régen a gyárak többségében volt kantin, ahol a dolgozók minden nap meleg ételt kaphattak. Vagy emlékszem, hogy általános iskolásként a konyhán ott sorakoztak az ételhordók, és a nyugdíjasok onnan vitték az ebédet.

Ahogy minden, ez a szolgáltatás is haladt a korral, modernizálódott, és mára már egy külön iparággá fejlődött, ha mondhatjuk így.

Mai rohanó világunkban egyre kevesebb idő jut a főzésre sajnos, vagy egész egyszerűen nem éri meg. Ekkor az ember csak felmegy a netre, kiválasztja a neki tetsző ételfutárt, rendel, és másnap már ott is az ebédje, amit szinte az ország egész területén utánunk hoznak.

Még évekkel ezelőtt kóstoltam a Totalfood néhány ételét, de bevallom gyorsan ráuntam, mert nagyon hamar ismétlődtek, és egy idő után az ember mindig csak ugyan azt rendelte.

Most megint abba a cipőbe kerültem, hogy egyedül vagyok itthon, és egy idő után az embernek nincs is kedve vacakolni az olyan ételekkel, amikkel szinte csak bemaszatolja az edényt, vagy pedig főz és egy hétig azt eszi.

Így aztán Drága Ősöm ajánlására kipróbáltam a Teletál Ételfutár ételeit.

Nem rendelek minden nap, csak ha a fogamra valót találok, és általában akkorák az adagok, hogy nekem két étkezésre is elég, tehát egy napi adag 350-400 Ft-ra jön ki, és valljuk be, ez nagyon is jó ár.

Ami nagyon tetszik, hogy hatalmas a választék, és néha már a bőség zavara miatt nem tudok választani.

Különböző speciális kategóriák is könnyítik a választást, így az embernek gondolkodnia sem kell, mit ehet és mit nem pl. Fitnesz és alakbarát, Cukorbetegek részére, Vegetáriánus, Kismama ételek, Tiszta szívvel ételek.

Az ételek mellett fel van tüntetve a kalória, és hogy mennyi zsírt, fehérjét és szénhidrátot tartalmaz, valamint minden ételhez kép is tartozik, hogy tudjuk, mit is kapunk (és tényleg úgy néznek ki)

Egy szó, mint száz: bár néha az ember vágyik a saját szája íze szerint elkészített ételekre, és jó néha a tűzhely mellett élvezni a főzést, ha már egyszer az embernek nincs kedve vagy ideje, még mindig jobb alternatíva, mint a gyorséttermek kínálata vagy a pizza.

Az ételek finomak (eddig egyszer sikerült olyat választani, ami nekem nem ízlett, de ez lehet, hogy nem az étel hibája volt), laktatóak, és általában egészségesek.

A kezdetek...

Mondhatni közkívánatra, és Főnudli jóváhagyásával közzé teszem megismerkedésünk történetét.

Ahogy általában nálunk semmi, úgy ez sem ment könnyen és zökkenőmentesen.

Megismerkedésünk szintén az általam oly sokat emlegetett 21. századnak köszönhető, amikor is két főiskolás nem tudott az idejével mit kezdeni, és a chaten múlatta az idejét, és hát nem túl nehéz kitalálni, hogy beszédbe elegyedtek egymással. Majd egy nem túl hosszú beszélgetést követően telefonszámot cseréltek.

Szintén a technikának köszönhető, hogy ebben az időben volt egy mobiltelefon szolgáltató, aki az előfizetői számára lehetővé tette, hogy hálózaton belül esténként ingyen beszélgethettek. (És azt hiszem, ez úton szeretnék köszönetet mondani ennek a "nem a reklám helye" cégnek, mert azt hiszem, eme szolgáltalása nélkül nem lenne miről írnom.)
És ettől a naptól kezdve szinte minden este beszélgettünk telefonon. És ez ment majd háromnegyed éven keresztül, anélkül, hogy találkoztunk volna.

Az igazat megvallva, én akkor eléggé férfi-gyűlölő korszakomat éltem, úgyhogy nem volt könnyű a közelembe férkőzni, így az első randiig is sokat kérettem magam.
Aztán az első randit a második követte, és így ment ez majd fél éven keresztül úgy, hogy még csak az első csók sem csattant el.

Főnudli fél éven keresztül ostromolt, és kitartóan udvarolt a szó legklasszikusabb értelmében.
Eljött értem a munkahelyemre, ahol nyáron dolgoztam, virágot hozott, lenyírta a füvet a kertben, sőt még a foci vb számára legfontosabb meccséről is lemaradt miattam.

Aztán fél év után, mivel ennyire kitartó volt, csak beadtam a derekamat.
És első körben ami működött barátságként, nem működött párkapcsolatként, így kb. 3 hét után szét is váltak útjaink.

De úgy tűnik, ránk nem igaz az a mondás, hogy felmelegítve csak a káposzta jó, hiszen egy hónap szünet után újra találkoztunk, és 2006. augusztus 14-e óta alkotunk egy párt.

Tehát ezúton is szeretném megcáfolni a tényt, miszerint interneten nem lehet ismerkedni, és barátságra, párkapcsolatra találni. Mert bár sok-sok véletlen kell hozzá, de nem lehetetlen.

Valentin nap a távolból

Sosem voltam oda a Valentin napért. Sem akkor, mikor volt, akkor meg pláne nem, amikor nem volt kivel ünnepelni

Azt hiszem, túlzás nélkül mondhatom, hogy Főnudlival nem rólunk mintázták a romantikus pár ideális képét.
Ilyenkor nincsenek se piros szívecskék, se virág. (Mondjuk ennek a legfőbb oka, hogy a 4 és fél év alatt nem sok Valentin napot töltöttünk együtt, pedig pont eme szerelmetes napon ünnepeltük idén a 4 és feledik évfordulónkat)

Idén viszont, ha kicsit fura módon is, de kaptam ajándékot Főnudlitól. Munka után elmentem shoppingolni, és beleszerettem egy fülbevalóba, így megvettem magamnak.
Majd este Főnudlival a következő beszélgetés zajlott:

Nudli: Köszönöm a Valentin napi ajándékot.
Főnudli: Nagyon szívesen. Mit is kaptál tőlem?
Nudli: Egy fülbevalót.
Főnudli: És szépet vettem?
Nudli: Nagyon. Már régóta vágytam egy ilyenre.
Főnudli: (ekkor azért megszólalt belőle a feleségét itthonhagyó férj, aki aggódik, mikor a feleség ékszert vásárol) Drága volt?

Ma a munkahelyemen is megdícsérték a Valentin napi ajándékom. Így lehet, hogy ezentúl is megünnepeljük ezt a napot, ha mást nem, ilyen formában.

Szingliségem története

Ma már mindenfél kapcsolatra van valami divatos külföldi szó.
Egy időben az emberek eltitkolták, ha a 3.X környékén még nem volt gyűrű az ujjukon, mert abban az időben az volt a trendi, ha erre az időszakra az ember már férjhez megy, megnősül.
Manapság fordult a kocka, és az egyedülállók utat törtek maguknak, büszkék arra, hogy önállóak, azt csinálnak, amit akarnak, nincsenek kötöttségeik, és megtalálták maguknak ezt a jól hangzó szót, és szinglik lettek.

Hát én valahol a két kategória között állok, hiszen gyűrűvel az ujjamon vagyok átmenetileg egyedül.

És hogy hogyan történhetett?

Sajnos Főnudli szakmája finoman szólva sem az a tipikusan íróasztalhoz kötött munka. És hát az építőipartól sem várhatjuk, hogy kicsiny városunkban építkezzenek folyamatosan. De azt álmomban se gondoltam volna, hogy nemhogy másik város, vagy másik ország, de másik kontinens. Így aztán egy hete már egy tenger és majd 2000 km áll közénk.

Azt hiszem, a dolog rossz oldaláról nem is kell beszélnem, hiszen nincs annál rosszabb, minthogy az ágy egyik fele üresen marad, és senkihez nem tudok szólni, ha hazajövök. Szerencsére azért a 21. századnak köszönhetően interneten tartjuk a kapcsolatot, de azért nem pótolja a házas élet minden szépségét.

És akkor jöjjön az önmegvalósítás része a dolognak, ami Főnudli mellett nehezen menne.

- Azt főzök, amit én akarok, akkor, amikor én akarok. És mivel az étrend kialakításával kapcsolatban nem kell ragaszkodnom Főnudli válogatós ízléséhez, ezért kiélhetem minden kreativításom. Aminek a hátránya, hogy jóval többet eszem, mint előtte, hiszen amit főzök, azt meg kell enni, és mivel időm van, ezért sokat főzök. (Lehetséges, hogy végre elérem az áhitott 50 kg-ot? )

- A főzéssel kapcsolatosan cserekereskedelmet folytatok a kollégáimmal, hiszen egy személyre nagyon nehéz főzni. Így ha több sikerül a kelleténél, valaki jól jár az irodában, ha viszont máshol van egy adaggal több, akkor szólnak, hogy ne főzzek másnapra.

- Mivel időm az van, eldöntöttem, hogy nekiállok újra németet tanulni. Az elhatározással nincs is semmi baj, viszont úgy néz ki, mindig találok valami fontosabb elfoglaltságot, hogy halogassam a dolgot.

- Szintén az idővel van összefüggésben, hogy sokat írok a blogra. Lehet, hogy behozom az ezévi elmaradásom?

- Az esküvő óta először aludtam a szülői házban. Aminek a kutyus örült a legjobban, és ki is használta az alkalmat, hogy kis gazdáját újra láthatja, így aztán Drága Ősöm másfél napra el volt felejtve. Ebből következik, hogy sokmindent nem tudtam csinálni, hiszen folyamatos simogatást követelt magának, és természetesen együtt is aludtunk.

Sajátos módszerekkel próbálom ezt az időszakot eseménydúsabbá tenni, de azért remélem, hogy újabb ötletekkel nem kell előrukkolnom, hogy eltöltsem Főnudli nélkül az időmet.

Első karácsony a Mini-Lakban

Nagyon készültünk az első karácsonyra.

Első karácsony az új lakásban, első karácsony a házasságunkban, és az első karácsony, amikor nem vendégként vagyunk jelen, hanem házigazdaként.

A karácsonyfa helyét már akkor megálmodtuk, mikor berendeztük a nappalit, így december eleje óta szép szorgosan gyűjtögettük a díszeket, hogy legyen mivel feldíszíteni.

Főnudli színes fát akart, így aztán akármelyik bevásáróközpontban jártunk, mindig egy-egy dobozka dísszel tértünk haza. De szerintem díszből sosem elég, úgyhogy biztos vagyok benne, hogy az elkövetkezendő években is kerül dísz a kosarunkba.

A fa vásárlása Főnudli feladata volt, így nem kapkodtuk el a dolgot, 22-én este mentünk fát venni, és első ránézésre eléggé elkeseredtünk, hogy elkéstünk.

Ilyenkor mindig megszólal a környezetvédő énem, hogy miért kell kivágni erdőket, mikor úgysem veszik meg az emberek a csúnyácskának is csak igen nagy jóindulattal mondható fákat.

Persze azért annyira környezetvédő én sem vagyok, hogy a mostanában nagyon divatos műfenyőt válasszam, mert a karácsonyhoz a fenyő illat igenis hozzátartozik.

Szerencsére aztán mi is egymásra találtunk a fácskánkkal, és szerelem volt első látásra. Formás zöld ezüstfenyőt választottunk, ami pont az előre megálmodott helyre passzolt. (csak egy kicsinyke ágát vágtuk le, hogy ne érjen hozzá az ülőgarnitúrához)

A díszek és a fa után a következő nagy kérdés az izzók voltak. Persze Főnudlinak ebből sem kell akármilyen. Olyan kell, ami több fokozatban villog. Így aztán december 23-án ismét nyakunkba vettük a várost, és kb. a 20-dik boltban rá is találtunk a megfelelőre. (de azt hiszem, jövőre ebből is beszerzünk még egyet)

Mikor már minden megvolt, csak nem bírtuk kivárni a 24-ét, már 23-án este feldíszítettük a fácskánkat, és elégedetten nézegettük az első közös karácsonyfánkat.

A 24-e mozgalmasan telt, mivel kis családom elé vacsorát kellett tenni. És hát kit is hívhattam volna segítségül, ha nem Drága Ősömet. A menüt már jó előre megterveztük, kivételesen listával mentünk vásárolni (persze most minden bekerült a kosárba emlékezetből is), így az összes alapanyag már a hűtőben és a "kamrában" várt feldolgozásra és karácsonyra már csak a főzés maradt.

Azt is jó előre elterveztük Drága Ősömmel, hogy mindenről készülni fog fénykép is, de aztán mondanom se kell, hogy ez aztán elmaradt. Így csak szavakban tudom elmesélni a karácsonyi menüt.

Mivel Főnudli Erdélyből származik, ezért féltem, hogy furcsálni fogják a nálunk szokásos karácsonyi menüt, dehát próba szerencse...

A mi családunkban nagy hagyománya van a borlevesnek, amit csak karácsonykor készítünk, és nekem nagy kedvencem, így nem maradhatott ki a karácsonyi menüből.

Aztán jöttek a hidegtálak, tölött tojás, sonkatekercs, füstölt lazac, olivabogyó, stb.

A főétel lazac steak és aszalt gyümölcsökkel töltött pulykamell volt, amihez az ihletet innen kaptuk.

Desszertnek Drága Ősöm csinált fekete erdő tortát.

Szerencsére a vacsi nagyon jól sikerült, és nem győztem begyűjteni a dícséreteket.

Karácsony másnapjára pedig még az ajándékba kapott virágom is kinyílt:

Ez itt a reklám helye - Zumba

Más újévi fogadalmat tesz, én megfogadtam, hogy az esküvő (amiről még mindig tartozom a beszámolóval) után nekiállok a testmozgásnak. Persze egyedül nem olyan izgalmas, de Főnudlit hiába unszoltam, nem volt hajlandó velem tartani.

Így aztán egyedül kezdtem neki újult erővel a power jógának. Aztán a munkahelyemen lelkesen meséltem a tapasztalatokat, míg egy vállalkozó szellemű kolléganőm személyében partnerre nem találtam.

A győri Árkádban volt fitnesz nap, ahol a különböző sportstílusok képviselői tartottak bemutatót. Itt találkoztunk a Zumbával, és mivel a tánccal kapcsolatos, nekem egyből megtetszett.

Nem kellett sokat győzködnünk egymást a kolléganőmmel, és a következő órára már be is jelentkeztünk a győri Dimenzió Tánc Sport Egyesület szervezésében.

A tánc nem áll távol tőlem, és a latinos dallamokra nehéz visszafognia magát az embernek, hogy ne mozduljanak meg a lábai, így nagy várakozásokkal álltam az óra elébe.

De mi is az a Zumba? (info innen):

A Zumba Kolumbia Cali nevű városában a 90-es évek közepén kezdődött Beto Perez, aerobik és latintánc oktatóval.

Egy napon, mikor Beto megérkezett aerobik órájára, észrevette, hogy otthon felejtette aerobik zenéit. Nem volt mit tenni, gyorsan cselekedni kellett, így elővette táskájából kedvenc latin gyűjteményét, amely csak tradicionális salsa, merengue és cumbia slágerekből állt. Csupa nagybetűs zenével, akusztikus hangszerelésben, és vágatlan eredeti változatban. Improvizált, és levezette élete első "Zumba" edzését. Sokéves oktatói tevékenysége alatt ez volt az első olyan óra, amelyen edzőként nem kellett harcolnia a vendégeiért, mivel úgy tűnt saját magukat motiválják, amit akkor hirtelenjében nem is értett. A vendégek egy óra után azonnal rajongóvá váltak, és alig várták a következő edzést. A zumba szó jelentése "gyorsan mozogni és szórakozni.

A lépések nem bonyolultak, a zene jó, a hangulat fantasztikus. Mintha az ember nem is izzadni, és izomlázért menne, hanem egy jó buliért.

Ami számomra zavaró volt, hogy az egy óra alatt 12-14 számra táncoltunk, ezért 4-6 perces blokkokra volt osztva. Így mire megtanultuk a fontosabb lépéseket, és belelendültünk volna, már abba is hagytuk.

Az egy óra hamar eltelt, de azt hiszem, számomra nem ez volt a megfelelő mozgásforma. Először is a néptáncos beállítottságommal kicsit furán éreztem magam a latin amerikai táncok világában, másodszor a rég nem érzett térd és bokafájás már másnap jelentkezett, aminek annyira nem örültem, harmadszor még izomlázam sem lett az egy óra mozgás után.

Így egy újabb mozgásforma kipróbálásáig visszatérek a jógához, de a kolléganőmmel nyitottak vagyunk minden újat kipróbálni.

Egy kis mateklecke, avagy a hitelintézetek kergetik adósságcsapdába az embereket?

Adott egy személy, a mateklecke kedvéért legyen X, bár nem ő az ismeretlen az egyenletben. Legyen X havi nettó jövedelme I (elvégre a közgazdaságtanban is ez a pénzjövedelem jele), és I nagyobb, mint 150.000.

X egy nap elhatározza, hogy szüksége van egy-két műszaki cikkre, így bemegy a "nem a reklám helye műszaki áruházba", ahol minden kék-sárgában díszeleg, ahol meglátja a "nem a reklám helye pénzintézet" (nagyon szép eszperentés neve van, és egy zöld brokkoli reklámozza) ajánlatát, hogy a hitelkártyájuk használatával 15-20%-os kedvezménnyel lehet megvásárolni a műszaki cikkeket.

Bár X meg tudná venni a műszaki kütyüket, és nem szívesen van hitelkártya a birtokában, gondolja mégis csak jobb olcsóbban vásárolni, és több telefonhívás, és keresztkérdés után nem lát csavart a dologban. (Az ember megigényli a hitelkártyát, megveszi a műszaki kütyüt, a hitelintézet 45 nap múlva leveszi a számlájáról az összeget kamatmentesen és a mutatvány be van fejezve.)

Ezek után X viszi a bankszámla kivonatát az ügyintézőnek az I összegű jövedelméről, és vár.

Aztán negyed óra múlva jött a döbbenet, hogy X hitelkártya kérelmét elutasították, és egyáltalán nem kap hitelkeretet.

Majd jött Y, akinek I/2 jövedelme van. Viszi a bankszámla kivonatát, az ügyintéző elküldi a kérelmet és körülbelül 20 másodperc múlva meg is jött a válasz, hogy 300 ezer forintos hitelkeretet kap.

Hát ez volt a második döbb.

Normális esetben a hitelintézet nem azért, és annak ad hitelt, mert biztosítottnak látja, hogy azt vissza is fizetik neki?

Értem én, hogy ha valakinek 45 nap után ott van a pénz a számláján, abban a banknak nem sok haszna van, mert csak a hitelkártyáért felszámított 5 ezer forintot keresi, na de az is több a semminél.

Azt is értem, hogy ha 45 nap után nem lenne ott a pénz a számlán, és el kezdene ketyegni a nem kis THM-mel rendelkező kamat, azon a bank sokkal nagyobbat szakítana, na de miért éri meg a banknak egy olyan embernek az igazolt jövedelménél 3-szor annyi hitelkeretet adni, akinek valószínűleg nem ez az első hitele, és valószínűleg nemhogy azokat, de ezt a sokadikat sem fogja visszafizetni, mert nem hogy kilábalna az adósságból, még nagyobb adósságcsapdába kerül.

És a bank csak vár, és pereskedik, a kamat pedig ketyeg, aztán jön a bírói végrehajtás, és az embernek letiltják a fizetésének a 33%-át, hogy a bank végre hozzájusson a pénzéhez. De valószínűleg emberünknek, aki az előző adósságait sem tudta fizetni, nem ez az első letiltása, így aztán a bank vagy osztozik a maximálisan levonható 50%-on valaki mással, vagy szépen vár, amíg végül sorra nem kerül az munkabérből levonásra kerülő tartozások listáján.

Így aztán, ahelyett, hogy a magyar gazdasággal együtt a kis emberek is kilábalnának a gazdasági válságból, csak egyre mélyebbre ássák magukat, míg végül ellepi őket a sok felszólító levél. És a legszomorúbb, hogy a hitelintézetek nemhogy tennének ez ellen a feltételeik szigorításával, de még rá is tesznek egy lapáttal, hogy a sokadik hitel mellé még eggyel gyarapítsák az emberek csekkjeiket.

És sajnos van egy bizonyos szerv, akinek a hitelintézetek felügyelete a feladata, de mivel a hitelintézet szíve-joga, hogy eldöntse, kinek ad hitelt, és kinek nem ezért semmit nem tehet.

Van egy másik, szintén "nem a reklám helye hitelintézet", akinek csak egy kicsi hiányzik. A sok panasz, és bejelentés után csak annyit tehetett, hogy felszólította, a reklámokban nagyobb betűkkel írják az aktuális THM-et, és megbüntették 2 millió Ft-tal, ami még egy szúnyogcsípésnek sem mondható.

Hát ilyen világban élünk...

Mánia. Vagy ez már betegség?!?

Biztos minden embernek megvannak azok a dolgok, tevékenységek, amiknek úgy kell lenniük, ahogy ok gondolják, mert különben képesek egész nap azon rágódni, és az egész napjukat elrontják vele.

Nem tudom, hogy ez korral jár-e, vagy csak most tűnt fel saját magamnak, hogy milyen hóbortjaim is vannak.

Vegyük először a reggelemet, ami már egy bizonyos szertartással kezdődik. A japánoknak tea-szertartásuk van, nálam ez kakaó-szertartás.
A kakaó csakis egy bizonyos bögréből finom. Sajnos az évek során (ez közel lassan negyed évszázad) a készlet erősen megfogyatkozott, és már csak egy darab áll a rendelkezésemre, amiből csak kakaót lehet inni, és kitüntetett figyelmet érdemel. Szóval a bögrét megtöltöm tejjel, majd szigorúan 40 másodpercre kerül be a mikróba. Ez alól csak az az eset kivétel, amikor együtt melegítem Drága Ősöm a reggeli kávéjához való tejjel, ebben az esetben másfél percet töltenek a mikróban. Ezek után egy bizonyos kiskanállal szigorúan három kanál kakaó kerül a bögrébe, majd egy kiadós keverés után jóízűen elfogyasztásra kerül.

De a kiskanállal nem is megyünk messzire a következő "tett" helyszínétől, ami az evőeszközöket tároló fiók. Jelen esetünkben ez úgy néz ki, hogy van három függőleges rész a kanál, villa és kés részére, előtte pedig két vízszintes a kis kanalak, kis villák részére. Na nekem ez a rész a gyenge pontom. Ugyanis az összes evőeszköznek szigorúan balra kell nézniük, és ha nem úgy állnak, akkor szépen mindegyiket a megfelelő irányba kell forgatnom, hogy nyugodt napom legyen.

Aztán ott van a fürdőszoba, és a hajszárító. A hajszárító madzagjának, a hajszárító testét körülölelve S alakban kell elhelyezkednie. Sajnos sem Drága Ősöm, sem Főnudli nem tesz eleget ezen kívánságomnak, így egy ideig elnézegetem, ahogy szegény hajszárító köré csak úgy oda van csomózva a vezeték, aztán megkönyörülök rajta, és véget vetek szenvedéseinek avval, hogy kordában tartom eme hosszú kinövését. Bár Főnudli dícséretet érdemel, mert egyszer gyorstalpaló tanfolyamot vett tőlem a madzag feltekerését illetően, és azóta megpróbál valami hasonló kompozíciót kihozni a dologból, általában több-kevesebb sikerrel. Amitől viszont a falra tudok mászni, az csakis Főnudli műve. Van egy bizonyos fiókos szekrény, amiben a zoknik, a fehérneműk és a pizsamák tanyáznak. Namármost, reggel Főnudli fogja magát, és a megfelelő fiókból előveszi az éppen szükséges ruhadarabot. Csak azt nem tudom ép ésszel felfogni, hogy ha kifele húzott 20 cm-t a fiókon, akkor visszafele miért csak 19 és fél cm-t tolja be? Így a fennmaradó fél centi az idegeimre tud menni. Aztán természetesen evvel is úgy vagyok, mint a hajszárítóval, hogy egy idei bűvölöm, hátha megteszi magától a maradék milimétereket, de sajnos csodák nincsenek, úgyhogy egy laza lökéssel a helyére segítem a fiókot.

Azt mondják, azt már tényleg betegség, mikor az ember bezár egy ajtót, majd eltávolodik pár lépést, majd ismét visszamegy és megnézi, tényleg bezárta-e az ajtót. Na én pont így vagyok a kis autómmal. Mivel kulcs nélkül indítható, zárható és nyitható, ezért a slusszkulcs megegyezik a táskámmal, mivel sosem kell belőle kivennem. Ezért mikor kiszállok a kocsiból, csak megnyomok egy gombot a kilincsen, és az autó jól hallható kattanással jelzi, hogy zárva van. Ekkor még biztos ami biztos alapon még megnyitom az ajtót, hogy nyomatékosítsam benne, hogy nem akarok beszállni, és jó lenne, ha nem is engedne be, majd elégedetten utamra indulok. Néha azonban annyira automatikusan megy a dolog, hogy nem is figyelek oda rá, és bár a tudatalatim tudja, hogy bezártam az autót, azért vissza kell mennem, és megnéznem, hogy tényleg minden rendben van-e. Általában Főnudli van rám kiakadva emiatt, és már orvosi esetnek tart, így mindig kitalálok valamit álcázásképp, hogy valamit a kocsiban hagytam.

A következő gyengém bevásárlás közben jön rám. Ha vásárolni megyünk, általában át szoktam rendezni a polcokat. Mondjuk a hajfestékeknél, ha nem a megfelelő oszlopban van a doboz, akkor a helyére rakom, vagy a ruhákat méret szerint sorbarendezem. Bár otthon ez a nagy rendmánia nem jellemző rám, az üzletekben nem tudom, mi üt belém, de egyszerűen a helyükre kell raknom a dolgokat.

Mivel azt hiszem, ezekről a szokásokról már nem tudok lemondani, így továbbra is szinesítik az életemet, és talán az agyára megyek a kívülállóknak.

Ez itt a reklám helye - Power Jóga

Már régóta kacérkodok a gondolattal, hogy ki kéne próbálni a jógát. A bajom csak az volt vele, hogy nem vagyok az a típus, aki lótusz ülésben képes ülni fél órát, és közben zümmög. (persze evvel nem szándékom megsérteni a jóga ezen műfaját űzőket)

Egy kis utána olvasás után esett a választás a power jógára.

"A power jóga során a mozdulatok végrehajtása a légzés ütemére történik, egy pozíció egy hosszú kilégzésig tart. A ritmus felgyorsítása feljebb pumpálja a pulzust, így a power jóga a szívet és a keringési rendszert is megedzi, na meg a karcsúsodást is kilátásba helyezi. A feszes forma elérését segíti az is, hogy a mozgásforma a jóga legintenzívebb izommunkát megkívánó pozícioit válogatja össze, így a szálkás delta örömét is megtapasztalhatod, ráadásul súlyzók használata nélkül. A gyorsabb tempó mindezek mellett azt is megmutatja, milyen harmonikusan folynak egymás a klasszikus ászanák, tested kecses pózból pózba görgetése pedig igazi szépélménnyel ajándékoz meg.

A power jóga kidomorítja az ősi mozdulatok sportos jellegét, de nem feledkezik meg a jóga lelki harmóniát támogató oldaláról sem. Az izmok hatékony karbantartása és a testet felszabadító lazítás mellett így szellemileg is feltöltődhetsz, és kívül-belül újult energiával vághatsz neki a hétköznapoknak" (ismertető innen)

Pénteken siettem haza a munkából, mert Főnudlival este 6-ra voltunk bejelentkezve a Dallos Pilates Studioba. Bevallom erősen pesszimista voltam a dolgot illetően, mert az én hajlékonyságommal, és annak tudatában, hogy már egy éve nem mozogtam semmit, nem sok jóra számítottam magamtól.

Aztán elkezdődött az óra. Az oktató azt mondta, hogy akkor lesz jó, ha már nem az erőlködésről szól a dolog, hanem élvezni fogjuk a mozdulatokat. Na azt hiszem, ez nálam még egy kicsit odébb lesz. De úgy gondolom, hogy minden tőlem telhetőt megtettem, és megpróbáltam becsülettel végrehajtani a gyakorlatokat. Nagyon tetszett, mert az egész egy lassú tánchoz hasonlított, és a tánc közel áll a szívemhez, úgyhogy hamar összebarátkoztunk.

Az óra végeztével nem éreztem, hogy annyira elfáradtam volna, sőt inkább nagyon könnyűnek éreztem magam, mint aki 10 cm-rel a föld felett jár, csak úgy lebegtek a végtagjaim.

Aztán eljött a szombat reggel, és vele együtt a fekete leves. Mindkettőnknek olyan izomláza volt (és még van is), hogy alig bírtunk kikelni az ágyból. Tulajdonképpen a fülcimpámat, és a kis lábujjamat leszámítva azt hiszem minden egyes porcikám izomlázas. Sőt, nem is gondoltam volna, hogy az embernek ennyiféle helyen van izma, ami fájni tud.

Mivel aztán mozdulni nem nagyon tudtunk, kicsit jobban utánaolvastam a neten a power jóga jótékony következményeinek, és már jobb szívvel türtem az izomlázzal járó fájdalmat.

A Power Jóga rendszeres művelése erősíti a testet, a gerincet egészségesen tartja, a hajlékonyságot nagyban fokozza, kiegyensúlyozottá tesz, fejleszti a koncentráló képességet, oldja a stresszt, felkészít a terhességre és a szülésre.

És valljuk be töredelmesen, a 8-10 óra íróasztal melletti ülés nem igazán tesz jót sem a gerincemnek, és nem igazán segít a sportos alkat kialakításában sem, és mivel a könyvelés nem épp egy stresszmentes munkának, azt hiszem, jól választottunk.

Ezért Főnudlival úgy döntöttünk, hogy szembenézve az izomlázzal töltött hétvégékkel, vállaljuk a kockázatot, és rendszeres látogatói leszünk az órának.

Ígérem, ha már spárgázni is könnyedén fogok tudni, arról külön bejegyzés születik.

Télbúcsúztató

Tudom, ez a cím egy kicsit még korai, de már szeretném kimondani, hogy vége a télnek, és jön a tavasz.

Azt mondják, hogy minden ember azt az évszakot szereti, amelyikben született. Nos, én január 13-án láttam meg a napvilágot, ami a tél kellős közepe, ehhez képest alig várom, hogy az a kis légypiszok eltünjön a számok elől, és még inkább, hogy kétjegyűek legyenek. Vagy nem passzol nálam valami, vagy közrejátszik ebben Ikrek aszcendensem, hogy ha a hőmérő higanyszála 20 fok alá esik, én már meg akarok fagyni, és úgy látszik, az Ikrek énem felülkerekedik Bak énemen. Vagy nekem kellett volna egy kicsit délebbre születnem?

Persze nem normális, hogy karácsonykor 20 fok volt, de ennyi havat szerintem az elmúlt 10 évben nem láttam. Akárhányszor elolvad, reménykedek, hogy nem esik több hó, és akkor másnap ismét fehér bunda takarjaa táj, ami a meleg szobából nézve csodálatos, csak mikor napi 100 km-t kell vezetni benne, akkor már annyira nem találom mókásnak a helyzetet. Aztán ott vannak ezek a rettentő hidegek. Mert még a havazást el is viselném valahogy, de hogy - 20 fok legyen? Ez már nem normális.

Aztán ott van az öltözködés. Mivel fázós vagyok, a tél nálam folyamatos öltözési procedúrákból áll. Harisnya, dupla zokni, nadrág, kis trikó, hosszú ujjú felső, pulóver, sál, sapka, kesztyű, mind elengedhetetlen kellékek.

A téli sportok szintén nem tartoznak a kedvenceim közé. Bár a műkorcsolyát nagyon szeretem, de csak a jó meleg szobából. Nagy szakértője vagyok a témának a tévé elől. Egyszer a Párom rávett, hogy húzzak korcsolyát a lábamra. Hát meg kell mondanom, olyan halálfélemem még életemben nem volt, úgyhogy ha még egyszer ilyen merényletre készül ellenem, előtte tuti az lesz az első, hogy végrendeletet írok.

Arról nem is beszélve, hogy szeretnék végre világosban elindulni, és világosban hazaérni. Szeretném, ha a hasamra sütne a nap reggel, és a napsugarak cirógassanak, hogy ébredjek fel.

Úgyhogy ezennel hadat üzenek a télnek, és tájékoztatásképp közlöm az időjárással, hogy nekem ennyi elég volt a télből, jöhet a TAVASZ.

Ez itt a reklám helye - fülgyertya

Azt mondják, a fogfájásnál nincs rosszabb dolog. Hát én cáfolnám, vagyis inkább azt mondanám, hogy a fülfájás szorosan ott van a nyomában.

A gyerekek és a szülők szerintem egyaránt félnek a fülfájástól. Emlékszem, hogy kiskorában az öcsémnek is rengetegszer szúrták fel a fülét, így egy idő után, mikor fájt a füle, és tudta, hogy úgyis a kórház lesz a vége a dolognak, csak ennyit mondott, "Anya, öltözzünk!"

Ez az "élmény" kimaradt a gyerekkoromból, most viszont úgy néz ki, az élet pótolja ezt a kimaradását.
Kezdettől fogva érzékeny a fülem a vízre, így ha mégis belemegy, akkor iszonyatosan viszked, majd sebes lesz, a végén összeszűkül a hallójáratom és iszonyatosan fáj.
Bár az orvos írt fel valami cseppet, de én inkább a régi, alternatív gyógymódok híve vagyok.

Így akadtunk rá a fülgyertyára.

A fülzsír valójában a fül természetes védőpajzsa, de a nem megfelelő életmód és táplálkozás, valamint a környezetszennyezés miatt a fül több zsírt termel, amit azért nem jó mechanikus módszerrel eltávolítani, mert az összecsomósodott fülzsír benyomódhat a dobhártáyra, és újabb problémát okozhat. A gyertyázással nemcsak a felesleges fülzsír távolítódik el, hanem az úgynevezett kürtőhatással dolgozó fülgyertya a középfül belső szöveteiben lerakódott méreganyagokat is magába szívja. Ez a kürtőhatás enyhe szívó hatással felszívja a fülgyertya belsejébe a felesleges fülzsírt, és az esetleges mégek elszínezik ezt a zsiradékot. A szakember a zsiradék színéből már következtetni tud egy sor, nem csak a fülben lévő egészségügyi problémára is. (Info innen)

Nekem egy hét alatt megoldja minden gondomat, és bár mindig megfogadom, hogy egy hónapban egyszer azért használom, addig nem jut eszembe, míg aztán megint nem jön a fülfájás. Akkor viszont olyan, mint a megváltás, mert gyors megkönnyebbülést nyújt a fülnek.

A fülgyertya különböző fajtái megtalálhatók bármelyik gyógyszertárban, de nekem a képen látható vált be a legjobban.

Névnapos

Tegnap január 8-án írtunk, és a naptár a Gyöngyvér napot mutatta, így tegnap ünnepeltem a névnapom.

A Gyöngyvér magyar eredetű név, jelentése: gyöngytestvér. Arany János névalkotása a régi Gyöngy névből, a Buda halála című művében.

Bevallom fiatalként nem voltam megbékélve a nevemmel. Kezdve azzal, hogy közel s távol nem ismerek más Gyöngyvért, aztán ott van a jelentése. Mit jelent az, hogy gyöngytestvér? Semmi értelme.

Végül ott van az egyik ok, amiért Drága Ősöm választotta, hogy nem lehet becézni.

Ahogy kezdett benőni a fejem lágya, egyre jobban megbarátkoztam a nevemmel, és büszke vagyok rá. És ami fura, pont azért szeretem, mert nem lehet becézni. Úgyhogy ha valaki Gyöngyinek, vagy főleg Györgyinek hív, akkor szinte feláll a szőr a hátamon. (A kollégáim azért találtak egy olyan becenevet, ami még tetszik is, úgyhogy a munkahelyemen Gyömbi vagyok)

Én elfogult vagyok, de nagyon szépnek, és méltóságteljesnek tartom ezt a nevet. Annak idején, 1981-ben benne voltam az első százban Magyarországon, aki ezt a nevet viselte. Drága Ősöm mesélte, hogy mikor hazavittek a kórházból, a szomszédasszonya megkérdezte, hogy mi lett a nevem, és mikor Édesanyám mondta, a szomszédasszony csak annyit mondott, hogy "Nem azt mondtad, hogy lányod született?". Sokan azt mondják, hogy túl komoly név ez egy kislánynak, de azt hiszem, én is elég komoly vagyok, úgyhogy jól összeillünk a nevemmel.

Valamilyen szinten örülök is, és sajnálom is, hogy ilyen ritka a nevem.

A Nagymamám mindig azt mondja, hogy ha valahol olvassa ezt a nevet, vagy találkozik egy Gyöngyvérrel, szinte féltékeny, mert ezt a nevet csak az ő unokája viselheti.

Valahogy én is így vagyok vele. Az egyik szemem sír, a másik nevet. Örülnék, ha a sok modern név helyett, mint a Dzsesszika, vagy a Dzsenifer (Ez nem vicc, Magyarországon csak ilyen formában lehet anyakönyveztetni. Szerintem elég hülyén néz ki, de evvel senkit nem szeretnék megbántani.) inkább igazi, régi magyar neveket adnának a gyerekeknek. A másik szemem viszont sírna, ha minden második ember ezt a nevet viselné, és csak egy lennék a sok közül.

A neten keresgélve meglepetten tapasztaltam, hogy egy magyar együttes, és egy budapesti utca is viseli a nevem.

2009 címszavakban, avagy rövid visszatekintés az év történéseire

Az év végéhez közeledvén az ember számba veszi, mi minden történt a nagy világban, és kicsiny környezetében és levonja a következtetéseket, megteszi a nagy fogadalmakat, hogy jövő évtől mi minden lesz más. Eme jó szokást követve lássuk az én évemet, szigorúan politika és válság mentesen.

Január
1. Az év első napja, ilyenkor az ember azt hiszi, hogy ez az év jobb lesz, mint az előző volt, optimistán, és egy kissé másnaposan ébred, megeszi a lencsét, hogy gazdag legyen, és jobb esetben ezen a napon még nem szegi meg az éjfélkor tett fogadalmát.

13. Az év legjobb napja. Ugyanis ezen a napon voltam 28 éves, ami elképzeléseim szerint a legjobb évek egyike egy nő életében.

Február

9. Megszületett a blogom. Bár nem vagyok szorgos író, azért jóindulattal minden hétre jutott egy bejegyzés az évben. És talán újévi fogadalomaim között a gyakoribb blogírás és szerepelni fog.

23. Amellett, hogy Drága Ősöm születésnapja, e napon osszák ki azokat a kis arany szobrocskákat, amelyet minden színész szívese porolgatna a kandallója tetején. Bár nem vagyok nagy filmőrült, ebben az évben végre olyan filmek és színészek kaptak szobrocskát, akiket én is ismerek. Mint a Gettó milliomos, ami egy szomorú, igazságtalan és sajnos valóságos világot mutat be, Kate Winslet, akit a Titanic óta ismerünk, de szerencsére jobb alakításokat is jegyeznek a neve mellett, Heath Ledger, a fiatalon elhunyt tehetséges színész, aki nem tudta elviselni a tehetséggel együtt járó népszerűséget és Penelope Cruz, a tipikus latin szépség, aki amellett, hogy gyönyörű, még tehetséges is.

Március

Tudom, azt ígértem, hogy szigorúan politika és gazdasági élet mentes lesz ez a bejegyzés, de ezt nem lehet kihagyni. Azt hiszem az év legrosszabb hónapja volt, hiszen az euró 317 forintot ért, és megjelent a H1N1 influenza.

Április

Hivatalosan véget vetettünk Főnudlival a távkapcsolatunknak, ugyanis 10 hónapnyi németországi munka után végre hazajött. Így most a több száz kilométer helyett csak 120-szal kell megbírkoznunk, ami kicsiny országunkban nem is nevezhető távolságnak. Azt hiszem, szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy sem a távolság és a havi egy találkozás, sem az azt követő sűrű együttlét nem tett rosszat a kapcsolatunknak, sőt...

Május

A május a tavasz legszebb hónapja, így aktuális az esküvőre. Bár a 2009-es év nem mondható a sztárházasságok évének, hiszen aki számít, az már mind megnősült, vagy férjhez ment 2008-ben, hiszen semmi nem múlhatja felül Hajdú Péter és Sarka Kata esküvőjét, aztán ott volt Ördög Nóra tiszavirág életű házassága, de azért ez az év sem maradhatott cirkusz nélkül. Május az a hónap, amikor Rippel Ferenc elvette menyasszonyát, aki ettől a pillanattól fogva a celebek híres táborát gazdagította. Természetesen az esküvő nem maradhatott el az előző évek költségvetésétől, így a menyasszony ruhája 2 millióba került, amiből egy normális ember két esküvőt is megszervez. És a kedvencem az esküvővel kapcsolatban, hogy a vőlegény sportemberhez méltóan nem hagyhatta, hogy a lábát a hajnalig tartó tánc közben feltörje egy drága lakkcipő, így inkább a szmokighoz egy egészséges MBT cipőt húzott.

Június

25. A nagy gyász napja, és innentől a nagy gyász hónapja is. Meghalt Michael Jackson. Bár sosem voltam rajongó, el kell ismernem, hogy nagyon jó zenéje volt. Az énekes az utóbbi 10 évben inkább botrányairól, adósággairól volt híres, és a hírhedség a halálában sem változott. Először a halál körülményei, aztán hogy "eltemették, nem temették, hova temették" kérdés, és a végén még a szelleme is megjelent.

Július

Ha már ez az év nem lehetett a sztár-esküvők éve, a sztár-babák évének nyugodtan mondható. És júliusban születtek azok a babák, akiknek talán egy egész ország drukkolt, hiszen a bájos híradós, Erős Antónia az édesanyjuk. De mellettük májusban megszületett Farkasházi Réka kislánya, a Nox-os Tomi ikrei, és természetesen ebből a felsorolásból sem maradhat ki a Hajdú-Sakra házaspár februárban született kislányával. És ha még tudtuk volna, hogy októberben Sebestyén Balázs is apa lesz, akit Benett nevű fia örökké átkozni fog a névválasztásért...

Augusztus 14. Már 3 éve alkotunk egy párt Főnudlival.

Szeptember

4. Még ki sem heverte a világ Michael Jackson halálát, következett a másik sokk, mikor Patrick Swayze az örök táncparkettre költözött. Személy szerint jobban megviselt ez a hír, hiszen kamasz koromban fülig szerelmes voltam a színészbe a majd 20 év korkülönbség ellenére, milliószor láttam a Dirty Dancinget, és természetesen kívülről tudtam a koreográfiákat. Nem akarok túl nagy jelentőséget tulajdonítani a filmnek, de biztos szerepet játszott abban, hogy táncolni kezdjek, ha nem is azonos műfajban, és hogy imádjam a színpadot.

19. A 10 éves érettségi osztálytalálkozóm napja, amin egy törökországi nyaralás miatt lemaradtam. Bevallom, nem is bánom, mert az 5 éves találkozás szörnyű volt számomra. Mindenki öreg volt, és csak panaszkodott, én meg csak néztem, hogy mennyire nem vagyok oda való, mert én nem lehetek ilyen öreg és besavanyodott. Azt hiszem, ha a 10 éves osztálytalálkozó is ilyen szellemben zajlott, akkor jól döntöttem, hogy inkább a török tengerparton süttettem a hasamat.

Október

A magyar foci dicsőségének hónapja. Nem vagyok egy nagy focirajongó, bár az elmúlt 3 évben több focimeccset láttam, és főleg aludtam el rajta, mint az előtte lévő negyed évszádazban, azért saját akaratomból nem sűrűn nézek meccset. Mikor viszont az U20-as válogatott az egyiptomi világbajnokságon a negyeddöntőbe került, azt hiszem Magyarország lakosságának nagy részét a tévé elé láncolták a fiúk, és talán a sors is úgy akarta, hogy érmet nyerjenek, mert többször is a kiesés széléről táncoltak vissza, és végül a szépen csillogó bronz érmet akasztották a nyakukba.

26. Ismét egy IQ-s műsor indult a tévébe, hogy a magyar ember had butuljon. Egy lecsúszott lantművész és 16 magamutogató nő, akik inteligenciája még összeadva sem üti meg az átlagot. A normális ember, ha normális műsort akar nézni, akkor várnia kell este 10-ig, mert persze a népbutító műsort kora este kell adni, amikor a dolgozó nép nagy része egy kicsit kikapcsolódna a tévé előtt. De nem baj, vége ennek a műsornak, de jövőre jön a következő, ahol a vőlegény faképnél hagyott menyasszonya keres majd új vőlegényt magának. Hát igen, nagy lehetett a szerelem... De ha nagy nem is, pénzért megvásárolható.

November

1. Ki gondolta volna, hogy az idei Forma 1-et a 29 éves, tehetséges Jenson Button nyeri meg egy olyan csapat színeiben, amit az év elején 1 dollárért vett meg Ross Brown. Nagyon jó idény volt az idei, bár azt hiszem a futamok nagy részén elaludtam, de azért az eseményeket nyomon követtem. És bár fiatal, jóképű és tehetséges ez a Button, azért az én kedvencem továbbra is Alonso marad.

December

23. Ismét előrelépés történt Főnudlival való kapcsolatomban, hiszen barátnőből menyasszonnyá léptettek elő :)

25. Amellett, hogy sokak még karácsonyi lázban égnek, inkább tavaszias idő van. Bár sokan a globális felmelegedésre fogják a 20 fokos meleget, azért hozzá kell tenni, hogy 50 évvel ezelőtt is mértek már ilyen meleget.

31. És ismét itt az év vége, amikorra az ember kezdeti optimizmusa, látva a mögötte álló 365 napot, erősen megcsappan. Egy pohár pezsgővel kezében várja az éjfélt, hogy a Himnusz alatt új fogadalmakat tegyen, és ismét optimistán tekintsen előre a 2010-es évre.

Hát így látom én a 2009-es évet. És kívánok mindenkinek JOBB Új Esztendőt!

Mozidélután - Avatar

Karácsony másnapján, mikor az ember már az összes rokonát végigjárta, a gyomrát kellőképpen elrontotta a mindenhol végig evett ünnepi menüvel és a temérdek süteménnyel, és mivel szokás szerint a tévében sincs semmi, leszámítva a minden évben leadott Reszkessetek betörők! sorozatot, jó egy kicsit kimozdulni az otthoni környezetből. Így tettünk mi is, mikor moziba indultunk, hogy megnézzük a legújabb, nagy hírveréssel beharangozott filmet.

Bevallom, nem vagyok egy nagy moziba járós, mert sajnálom rá a pénzt, de azért egyszer-egyszer érdemes elmenni egy jól kiválasztott filmre.

Az Avatart a kollégáim ajánlották, és én csak a plakátot láttam, ahol egy aranyos kék emberke mosolygott vissza rám, gondolván hogy amiben ilyen bájos lények játszanak, rossz film nem lehet, hát nézzük meg. Tény és való, hogy nem ez a legjobb módja a filmválasztásnak, de ebben az esetben tökéletesen bevált.

Azért nem először menvén moziba, elolvastam a mozi honlapján az ismertetőt a filmről:

"A távoli jövőben játszódó filmben, a főhős, a háborús veterán a Pandora nevű bolygóra utazik. A bolygó lakói a Na'vik az emberhez hasonló faj - de nyelvük és kultúrájuk tökéletesen különbözik a miénktől. Ebben a gyönyörű és halálos veszélyeket rejtő világban a földieknek nagyon nagy árat kell fizetniük a túlélésért... Azonban egy érdekes lehetőséghez is jutnak: agyuk megőrzésével új testet ölthetnek, és az új testben, egy idegen lény, az avatar-juk szemével figyelhetik magukat és a körülöttük lévő felfoghatatlan, vad világot. Az új test a főhős számára azonban titkos feladatot is jelent egyben, amit mindenáron végre kell hajtania."

A leírás alapján én teljesen másra számítottam, egy sokkal durvább, véresebb fantasztikus filmre, de kellemesen csalódtam, és inkább egy aranyos mesét láttam. A történet nem volt új, hiszen az ember jön, és megszerzi azt, amire szüksége van, még ha el kell pusztítania mindent ennek érdekében. Aztán jön egy hős, aki végül megmenti az idegen fajt, és persze a szerelem sem maradhat ki a történetből. Úgyhogy nálam a film besorolása romantikus sci-fi. És azt hiszem, nem túlzok, ha azt mondom, hogy a legjobbak közé sorolható.

Azt hiszem, az én generációm az, aki egy másik nagy romantikus sci-fi sorozaton, a Csillagok háborúján nőtt fel. 1981-ben születtem, és édesanyám már terhes volt velem, mikor a moziban megnézte a sorozat első részét, így azt hiszem, nyugodtan mondhatom, hogy az anyatejjel szívtam magamba a film minden egyes percét, és az eltelt évek során megszámlálhatatlanszor láttam. Bár azóta rengeteg hasonló film készült, azért mindegyiket a legelsőhöz, a Csillagok háborújához hasonlítok.

Na de visszatérve az Avatarhoz. Nem értek a technikához, úgyhogy nem tudom, hogy készül, hány trükk, és hány számítástechnikai újítás van benne. Egyszerűen csak néztem és élveztem azokat a csodálatos képeket, amik a technika segítségével a szemem elé tárultak, elvarázsoltak, és amiért össze sem hasonlítható a majd 30 évvel ezelőtti Csillagok háborújával. Nagyon tetszett, hogy ha nem is elsődleges célként, de a film próbálta felhívni a figyelmet a természettel való kapcsolatra, hogy az embernek az ásványkincsek kinyerése érdekében nem feltétlenül kell élővilágokat kiírtani.

Összegezve: A film hosszú, hiszen több mint 2 és fél órás, de a történet gördülékenyen halad előre, így az ember nem is veszi észre az idő múlását, csak halad az árral, ahogy a mese elvarázsolja. A filmnek van eleje, közepe és vége, így nincs olyan érzése az embernek, hogy elvarratlan szálak lennének a filmben, vagy a műsoridő lejártával egyszerűen összecsapják a végét és nem fejezik be. Egy nagyon jó családi filmnek tartom, amit érdemes moziban megnézni.

Főz a pasim, ez ciki?

Kisebb vita alakult ki a munkahelyemen a héten, és az iroda két táborra szakadt.

Az egyik kollégám albérletben lakik és csak hétvégente megy haza a szüleihez. Így hétfőn még a jó kis hazait, az édesanyja által főzött ebédet hozza, viszont a hét többi napján a maga által készített étek a napi menü.

A fiatal kolléga augusztus óta dolgozik nálunk, és már határozottan látszik a fejlődés. Míg az elején csak lecsó, csilis bab, túrós tészta volt az ebéd, addig ma már a különféle főzelékek, húsok, tészták sem jelentenek számára prblémát. Persze jó kezekben van, hiszen az egyik kolléganőmmel folyamatos beszéd tárgy, hogy aznap épp ki mit főz, hogy azt hogyan készíté, így az ifjú kolléga ellesheti a recepteket és a "titkos hozzávalókat".

Megdícsérvén a főzésben való fejlődését, egyik nap udvarlásképp megjegyezte, hogy már érdemes lenne hozzámenni feleségül, hogy már ilyen otthonosan mozog a konyhában.

Másik kolléganőm viszont közölte, hogy szerinte ciki, az, ha egy pasi már ennyi mindent tud főzni.

Ekkor aztán heves vita alakult ki a támával kapcsolatosan az irodában. Ez a bizonyos kolléganőm meg van győződve arról, hogy egy férfinak csak dolgoznia kell, és amint hazaér az asszonya kiszolgálja. Így hát a főzésben sem kell jártasnak lennie.

Mivel már többször említettem, hogy Drága Ősöm engem erősen feminista felfogásban nevelt, így természetesen egyáltalán nem értek egyet evvel a felfogással. Aztán eszembe jutott, hogy hogyan lehet az, hogy Nigella Lawsont leszámítva talán egyetlen ismert szakács sincs a nők közül, mind férfiak. És általánban a híres éttermek séfjei is mind az erősebb nem képviselői közül kerülnek ki, pedig elvileg a fakanál a nő kezébe való.

Vegyük példának Jamie Olivert, a fiatal angol szakácsot, aki amellett, hogy több sorozatot leforgatott, millió helyen járt, megreformálta az angol iskolai étkeztetést, három kislány édesapja. Vagy ott van Gordon Ramsay, aki bár elég sármos, nem biztos, hogy a modora épp a legtökéletesebb. Mégis a már nálunk is futó Pokol konyhája több ezer embert láncol a tévé elé, pedig főzni nagyon nem lehet megtanulni belőle. És itt kell megemlítenem, hogy Gordon Ramsay az az ember, aki még a Páromat is megfogta. Minden este nézi a tévében ezt a műsort, így mondogatom neki, hogy az ott tanultakat ki is próbálhatná a konyhában (és itt nem a kiabálásra és a parancsolgatásra gondolok).

Mind férfiak, híresek, sikeresek, jól főznek és biztos vagyok benne, hogy ezt nem tartják cikinek.

Mellékesen megjegyezném, hogy valamit az agglegényeknek is ennei kell, de ne várjuk el tőlük, hogy gyors- és mirelit kajákon éljenek, vagy minden nap étteremben ebédeljenek.

És végezetül valljuk be töredelmesen. Ha egy nőt gyertyafényes vacsora vár otthon, amelyet a párja készített ( bármennyire is nem sikerültek azok az ételek), annál romantikusabb dolog kevés van az életben, és egy férfi is tud könytényben szexi lenni.

Ez itt a reklám helye - Derékmelegítő

Nem vagyok híve a divat követésének, és most is inkább a praktikussági okokat helyeztem előtérbe, mint a divatolást.

Egy bevásárló központban láttam meg először, aztán a győri Árkád egyik üzletében.
Annak idején nekünk még azt tanította az anyukánk, hogy egy nőnek nagyon kell vigyázni, hogy nehogy felfázzon, és se a veséjével, se a petefészkével ne legyen gondja. Így jókislány módjára télen mindig hordtuk, hordjuk a trikót, kis topot stb.

Ahogy az elmúlt években elnéztem a fiatalságot, az ő anyukájuk nem volt ilyen figyelmes, vagy a lányok ezt a leckét elfelejtették megtanulni. A mínusz 10 fokokban rengeteg tizenéves futkorászott csípőnadrágban rövid felsővel, hogy szinte az egész dereka kint volt. Ilyenkor mindig megjegyeztem, hogy ő sem pisilt még véreset, mert amúgy jobban vigyázna magára.

De most eljött az idő, mert betört a piacra, megjelent Ő, a kamaszlányok megmentője a DERÉKMELEGÍTŐ.

A sokféle szín biztos kiapadhatatlan lehetőségeket teremt, hogy a divatnak megfelelőt válasszunk, és azt megfelelően hordjuk. Hiszen miért csinálnának belőle ezer félét, ha aztán meg el kéne dugni a ruha alá. Ennek a fiatalok majd biztos megtalálják a módját.

Én a magam részéről maradok a konzervatív oldalnál, így egy fehér színűvel védekezem a hideg ellen, és jelentem remekül bevált.

Férfi szemmel nézve inkább a nejlon zoknihoz tudnám hasonlítani, mert kb. annyira vágyölő lehet, és ebben férfi kollégám meg is erősített, úgyhogy randira nem ajánlott. Máskülönben viszont nagyon kényelmes és főleg hasznos viselet, tehát bátran ajánlom minden korosztálynak.

Több oldalt is találtam az interneten, ahol meg lehet rendelni, de gyors felmérést folytatva megállapítottam, hogy egyenlőre jobban megéri az embernek egy bevásárlóközpontban megvenni, vagy legalábbis a győri Árkád J.Press üzletében.

Mozidélután - Julie & Julia

Szombaton a Párom azzal fogadott, hogy van egy romantikusos filmje a számomra. Nem, nem írtam el a szót, az tényleg "romantikusos" akart lenni. Nem tudom, hogy egy filmkritikus mit szólna ehhez az új műfajhoz, de mi megalkottuk. Ide tartoznak azok a filmek, amelyeket férfi jelenlétében is meg lehet nézni, kicsit szerelmes, kicsit nevetős, vagy épp kicsit sírós. De mindenből csak egy kicsi.

A hétvégére jutó romantikusos film a Julie & Julia volt. Tudtam, hogy régebben megakadt a szemem rajta, és meg akartam nézni, de már nem is tudtam, hogy miért; már nem is emlékeztem a történetre. Így várakozások nélkül ültünk neki a filmnek.

Íme a film "hivatalos" története innen: Kotkodácsoló hanglejtésével az Oscar-díjas Meryl Streep által megformált Julia Child elsőre roppant irritálónak tűnhet, ám szakácstudományának gyarodásával párhuzamosan akarva-akaratlanul is megszeretjük ezt a hatalmas növésű (közel 190 cm magas!) nőszemélyt, aki olyannyira imádja Párizst, hogy még farzsebébe is becsúsztatná, hogy mindenhová magával vihesse. Férje, az egy fejjel alacsonyabb Paul (Stanly Tucci) imádja feleségét, és páldásan kiáll mellette jóban-rosszban - ennyi finomság elfogyasztása után ez csak természetes.

50 évvel később a jövőben, a másik cselekményszálon, Julie Powell (Amy Adams) és férje, eric (Chris Messina) mindennapi, szánalmas amerikai életüket tengetik egyik napról a másikra. Egy pizzázó felett laknak egy kis lakásban, és nagyon úgy tűnik, hogy ami az anyagiakat és megvalósításaikat illeti, nem jutnak egyről a kettőre. A harmincas éveit taposó Julie-ban csak úgy pezseg a vágy, hogy pénzes és sikeres barátaihoz hasonlóan ő is felmutathasson valamit. Mivel imád főzni, Eric pedig imád enni, közösen határozzák el, hogy Julie 365 nap alatt elkészíti a Child-szakácskönyvben található összes receptet, összesen 524 darabot, minderről pedig blogjában fog beszámolni - így legalább lesz egy célja az életben, és gyomruk sem fog különösképpen ellenkezni.

Szeretem az igaz történeteket, bár azok nagyon sokszor nem happy end-del végződnek. Ez a film egy igazi, szombat délutáni kikapcsolódáshoz tökéletes. Olyan igazi romantikusos film. Megismerhettük két ember életét, kicsit megéheztünk, és kedvet kaptunk főzéshez.

Vajon itt kezdődött a gasztroblog írás? Vajon Julie-től kapott kedvet az a rengeteg ember, hogy megörőkítse azt, ami nap, mint nap az asztalra kerül? Mindenesetre figyelemreméltó teljesítmény munka mellett napi másfél receptet megfőzni és arról érdekes bejegyzéseket készíteni.

Filmnézés közben a Párom megkérdezte, hogy én mikor fogok neki ilyeneket főzni. Sajnálattal kellett közölnöm, hogy a könyv híján én maximum egy Horváth Ilona szakácskönyvnek állhatnék neki, ami kb. ugyanilyen vastag, és biztos legalább ennyi recept van benne. De biztos vagyok benne, hogy a rántott hús (a kedvenc étele) nem szerepel a szakácskönyvben, és ha én megfőzöm, neki meg kell ennie (ő nagyon válogatós). Tehát a részletekben és a feltételekben még nem állapodtunk meg, de ha megtaláljuk a megfelelő szakácskönyvet, amit hajlandó végigenni, akkor belevágunk.

Ajánlom ezt a filmet elsősorban Drága Ősömnek, és Sógornőmnek, akik mindketten szorgosan írják saját blogjukat. És biztos vagyok benne, hogy könyvben is el fogom olvasni, hiszen általában a könyvek sokkal jobban szoktak sikerülni, mint a filmesített változatok.