A családi ház szépségei 3.rész

Mindig is szerettük az állatokat, és a családi házhoz hozzátartozik, hogy a kertben sokféle állat megfordul. Itt nem feltétlenül az elkóborolt macskákra gondolok, bár nálunk ők sem maradnak éhen, de ha már szőrös, akkor a kutyákat részesítjük előnyben.

A négylábúakon kívül rengeteg madár látogat el hozzánk, sőt egy rozsdafarkú madár pár már évek óta a pajtánkban költ, de egy sün pár is már hosszú ideje bérbe vette a komposztáló domb egy csendes sarkát.

A tél beköszöntével azonban új vendégek költöznek be a pajtába, és követelik maguknak a törődést.

Amint jön a hideg, kikerülnek a fákra a cinkéknek szánt magvak, szalonna bőr, és az előre összeállított, megvásárolható eledelek.
A cinkék nagy boldogan repkednek a fák ágaira, és csipegetik az elemózsiát.

Mivel cselesek vagyunk, és a ház ablakai elé teszük a falatkákat, így az ablakból csodálhatjuk aprócska kis vendégeinket egész télen.

A családi ház szépségei 2. rész

Ilyenkor ősszel mindig nagy elhatározásokat teszünk Drága Ősömmel a kerttel kapcsolatosan, hogy jövőre egy részét művelni fogjuk. Aztán mikor odaáig jutunk, hogy meg kéne fogni az ásót, akkor erősen csökken a lelkesedésünk.

Persze nem volt ez mindig így.

Kiköltözésünket követő években még szépen felástuk a konyhakertünket, tudományos alapon elültettük a zöldségeket, és vártuk, hogy kibújanak a földből a kicsi növénykék. Aztán mikor arra került a sor, ki kellett egyelni a sárgarépát, zöldség zöldjét. Na ekkor jelent meg kedvenc szomszéd asszonyunk, és évről-évre megmutatta, hogyan kell szakszerűen csinálni a dolgot. Mire úgy gondolta, hogy jól megtanultuk, és ellestük a fortélyokat, rendszerint végig ért a soron, úgyhogy nem is mi műveltük kicsiny kertünket, hanem ő. És mikor úgy gondolta, hogy az ő birtokán már egy árva gaz sem nő, gyomírtási kényszerét ismét nálunk csillapította, amin mi mindig jót derültünk Drága Ősömmel.

Sajnos egy rosszul sikerült nyár után, amikor szinte semmi nem termett a "birtokunkon", feladtuk gazdálkodással kapcsolatos ambícióinkat, de talán egyszer újra megjön a kedvünk, és ismét kertészkedhetünk kedvenc szomszéd asszonyunkkal.

Azóta a zöldség termesztést lecseréltük virágokra, és ilyenkor ősszel felváltva csapunk egymás kezére Drága Ősömmel a virághagyma részlegnél a boltokban, hogy a 625. féle tulipán, liliom, kardvirág már nem fér el az előkertünkben.

Ez azonban nem tart minket vissza, és minden évben kerül egy-egy új fajta növényke a házunk elé.

A családi ház szépségei

Idén korán jött a tél. Szeretem nézni, ahogy a levelek felveszik a barna, sárga és a piros összes létező árnyalatát; szeretem, hogy az ember ősszel betakaríthatja, amiért egész évben dolgozott (bár ez nálunk csak a dió összeszedésére korlátozódik); és szeretem, hogy az ember az utolsó napsugarakat kihasználva minél több időt kíván a szabadban tölteni.

Na ez idén mind elmaradt. Helyette jött a hideg és az eső.

Sokan vágynak családi házra, így voltunk vele mi is. Míg végül 10 évvel ezelőtt kiköltözhettünk a városban lévő panelrengetegből egy Győrhöz közeli falucska régi építésű, de felújított házába. Nagyon örültünk a szabadságnak, a kertészkedésnek, a napon száradó ruháknak, de aztán jött az első tél és a fűtési szezon. Azóta emlegetjük ezt az első telünket.

Akkoriban még nem volt bevezetve az utcába a gáz, így ha meleget akartunk, kénytelenek voltunk a régi, jól bevált módszerhez folyamodni, szénnel és fával tüzelni a kazánban.

Elképzeléseimben úgy gondoltam, hogy ez gyerekjáték, hiszen tábortüzet is tud mindenki rakni, de hamar rá kellett jönnöm, hogy nem egészen így mennek a dolgok.

Mivel Drága Ősöm hasonlóképpen állt a dolgokkal, ezért az egyetlen, aki meleget tudott csinálni, az öcsém volt. A gondok ott kezdődtek, hogy akkoriban ő főiskolára járt egy másik városba, így a fűtés nálunk úgy nézett ki, hogy ő pénteken este hazajött, akkor begyújtott, és őrizte is a tüzet egészen vasárnap estig, amikor is ment vissza főiskolára. Így hétfő este még egész kellemes idő volt, de aztán a hét további részében mi csak próbálkoztunk a fűtéssel, ami nem igazán akart összejönni, úgyhogy fáztunk egészen a következő péntekig. Egyik hétköznap történt, hogy mire hazaértünk annyira kihűlt a lakás, hogy inkább felöltöztünk és kimentünk az udvarra havat lapátolni, hogy attól kimelegedjünk.

Azóta persze bevezették a gázt, és tüzelni is megtanultunk, de ezen az eseten minden alkalommal jót nevetünk. Talán ez is tipikusan egy olyan történet, amire azt mondják, hogy az idő megszépíti az emlékeket.