Esküvősdi - Murphy törvénye, avagy ami elromolhat, az el is romlik

Azt mondják, az embernek az esküvő az egyik legszebb dolog az életében. Persze arról már hallgatnak a nagyokosok, hogy ez mennyi idegeskedéssel jár együtt, hogy minden úgy és akkor sikerüljön, ahogy az a nagy könyvben meg van írva.

Mivel a szeptember 18. már elég késői dátum volt, a leginkább az időjárás miatt aggódtunk. Bár az idei nyár nem volt éppen kedvező az esküvőknek, mi azért bizakodtunk. Szeptember 11-én szakadt az eső, így volt egy hetünk tárgyalni az égiekkel, hogy tegyenek valami csodát.

Az biztos, hogy annyiszor, és annyi időjárásról szóló internetes oldalt én még életemben nem látogattam, mint abban az egy hétben.

És természetesen egész héten esett az eső.

Győri lévén természetes volt, hogy a belvárosban fényképezkedünk, egészen addig, míg az eső-faktor nem jelentkezett a képletben. Így aztán az utolsó héten kezdtünk belső helyszínt keresgélni, B terv esetére. A fotósaink a bábolnai kastélyt ajánlották, de mi inkább a Hédervári Kastélyt részesítettük előnyben. Természetesen az ilyen helyek is rájöttek, hogy az esküvő csak profitot hozhat, így aztán egy-két kép is már komoly tízezresekbe kerül, dehát ha az ember emléket akar, akkor fizessen. Így aztán mi is ennél a variációnál maradtunk.

És aztán esküvő előtti csütörtökön jött a hidegzuhany. A vőfélyünk lemondta az eskvüvőt.

Ez volt az a pont, ahol enyhén kiborultunk mind a ketten.

Dehát mit volt mit tenni, vagy vőfély nélkül zajlik az esküvő, vagy 2 nap alatt megpróbálunk valakit találni.

Mi a második verziót választottuk, és mivel a fotósaink és az étterem is nagyon segítőkész volt, hamar megvolt az "utánpótlás".

Így aztán ennyi gond és baj után úgy gondoltuk, hogy csak nagyon jól sikerülhet az esküvő.

Esküvősdi - A lánybúcsú

A lánybúcsú egy olyan alkalom, amikor a menyasszony utoljára lehet együtt "szabadon" a barátnőivel, és megünneplik lánysága utolsó napjait.

Nagyon jó szokásnak tartom, és azt hiszem nyugodtan mondhatom, hogy már csak ezért is érdemes férjhez menni. (na persze, nem ez a legfontosabb)

Talán a mai világban nagyon jelentőséget kapott, mint a legénybúcsú, és nem csak a menyasszony, hanem a barátnők is nagyon készülnek erre az alkalomra.

A lánybúcsú megszervezése a barátnők feladata, ami először nem ment egyszerűen, mert az ország minden részéről összecsődíteni 10-12 lányt, és megfelelő időpontot találni, ami mindenkinek megfelel, szinte lehetetlen. De miután megtaláltuk a megfelelő dátumot, megindult a szervezkedés, amiről persze én semmit nem tudhattam.

Így aztán eljött a szeptember 11., és én nagy izgalommal vártam két főiskolai barátnőmet. Megérkeztek, és akkora táskákat pakoltak ki az autóból, hogy azt hittem, hozzánk költöznek.

Innentől kezdve már csak vendég voltam a saját lakásomban. Kizártak a konyhámból, szendvicseket, koktélokat csinálták, és teljesen átvették az irányítást a háztartásom felett.

Miután a teljes csapat megérkezett, elkezdődött a már hagyománnyá vált "beavatási szertartás", hogy barátnőim meggyőződhessenek, megértem-e a férjhez menésre.

A feladataim között elsőként a fűszerek felismerésével kellett megbírkóznom bekötött szemmel.
Érdekes módon, a liszt, bazsalikon, oregánó, paprika, vegeta, stb. között pont az egyik legjellegzetesebb fűszert, a fahéjat nem sikerült elsőre eltalálnom.

Aztán jöttek a disznó részeinek felismerése, a bonyolultabbnál-bonyolultabb nevek közül eltalálni, melyik fiú-melyik lány, altató írása válogatott szavakból, kvízteszt Főnudliról, amire persze direkt rossz válaszokat adott, hogy még csak esélyem se legyen.
És persze, ha jó választ adtam, ha nem, nekem inni kellett.

Így aztán hajnali 5 órára, az összes próbát kiállva, némileg becsiccsentve már meg is kaphattam az oklevelet, miszerint megfelelő feleségnek vagyok nyílvánítva, és férjhez mehetek.

Ezúton is köszönöm a csajoknak, hogy ilyen tökéletes, és felejthetetlen lánybúcsút szerveztek nekem.

Esküvősdi - Meghívó-mizéria

Ismét fontos kérdéshez érkeztünk az esküvővel kapcsolatosan, hiszen vendégek nélkül nehéz jó hangulatú, bulis lakodalmat csapni.
Az, hogy ennyire fontos ez a kérdés, csak utólag derült ki.

Nem akartuk nagy költségekbe verni magunkat a meghívót illetően, hiszen a szülőket, nagyszülőket, nagynéniket, nagybácsikat kivéve általában nem élnek meg hosszú életet.

Számba vettünk minden eshetőséget, és végül a saját kezüleg gyártott, egyedi meghívóknál döntöttünk.

Nagy lelkesedéssel álltam neki a tervezésnek, alapanyagok felkutatásának, költségvetés kalkulálásának, hogy mennyivel jobban megéri, mintha egy előre elkészítettbe nyomtatnák bele a meghívó szövegét.

A nagy szerelem ő volt:

Így aztán belevetettem magam a tervezésbe, és be kell vallanom, mivel nem vagyok egy nagy számítógépes guru, elég jól megszenvedtem a tervezéssel.

Megtaláltuk a megfelelő idézetet (vagyis ebbe Főnudlinak nem sok beleszólása volt):

"Én én vagyok magamnak,

s néked én te vagyok,

s te én vagy magadnak -

két külön hatalom.

S ketten mi vagyunk.

De csak ha vállalom."

Tökéletesen tükrözi mindkettőnk makacsságát, ami együtt hatalmas kitartássá és céltudatossággá egyesül, úgyhogy számunkra ez a tökéletes idézet, ami tükrözi a személyiségünket.

A meghívó szövegében nem igazán akartunk ömlengőset, hogy mi mennyire szeretjük egymást, és ez életünk legszebb napja, stb. Így inkább a vicces változatok közül válogattunk.
Találtam is egyet, amire úgy rémlett Főnudli is azt mondta, hogy tetszik:

"Úgy döntöttünk, hogy véget vetünk az "én sose adom be a derekamat" című fejezetnek és 2010. szeptember 18-án önként és dalolva összeházasodunk. Ezúton meghívunk - csatolt részeiddel együtt, hogy szem- és fültanúja legyetek annak, hogy ekkor és ekkor, itt és itt örök hűséget fogadunk egymásnak. Majd a nagy sikerre való tekintettel ekkor és ekkor, itt és itt megismétlünk, majd hajnalig tartó mulatozásba kezdünk."

Aztán mikor a kész meghívó tervet Főnudli elé terjesztettem, megvétózta, és egy új ötlettel állt elő. (de mivel az esküvő részleteivel kapcsolatban titoktartási fogadalmat kellett tennem, így semmilyen konkrét dolgot nem szivárogtathatok ki egészen szeptember 19-ig)

Mikor kompromisszumra jutottunk a meghívó szövegét illetően, Főnudli megmagyarázta, hogy úgysem lenne időm megcsinálni a meghívókat, meg ne dolgozzak vele annyit, stb. Így aztán mégis maradt a szokásos "bemegyek az üzletbe, kiválasztom a sablont, és rányomtatják a szöveget" verzió.

Mivel én dolgoztam, így Főnudlira maradt a feladat, hogy elintézze a meghívókat. Szerencsére a döntésben rendelkezésre álltak a 21.század nagy találmányai. Így aztán kiválasztotta a meghívó típusát, lefényképezte telefonnal, MMS-ben elküldte nekem, én rábólintottam, és már indulhatott is a sorozatgyártás.
Szerencsére Drága Ősömnek köszönhetően sikerült egy nagyon jutányos árat kialkudni, így aztán nem nagyon tértünk el a tervezett költségvetéstől.

Ha pedig már a kezünkben lesznek az elkészült meghívók, indulhat az országjárás, hogy mindenkinek időben kézbesíteni tudjuk a borítékokat.

Esküvősdi - Ami megédesíti az életet...

Egy újabb sarkalatos pontja az esküvőszervezésnek.

Mivel Drága Ősöm munkahelyével egy utcában található egy nagyon jó cukrászda, és munkából hazafele gyakran tér be egy-egy szelet süteményért vacsi utánra, ezért az évek folyamán számtalanszor sikerült végigennem a kínálatot. Így nem volt kérdéses, hogy az esküvőhöz szükséges süteményt, és az esküvő egyik fénypontját, a menyasszonyi tortát a győri Kálvária Cukrászdából rendeljük.

Szerencsére ezt a kérdést Főnudli rám hagyta, és csak egy torta ízét kötötte ki kritériumként.

A cukrászdában egy nagyon kedves hölgy állt a rendelkezésünkre, és mivel sok éves tapasztalat áll a háta mögött, megkönnyebbülve támaszkodtunk a segítségére.

Így aztán közös nevezőre jutva megállapodtunk egy 4 emeletes tortában, lépcsőzetesen elhelyezve, a további torták mennyiségében, a sós és édes süteményekben, valamint a vendégeknek szánt süteményes dobozok mennyiségéről.

A menyasszonyi torta díszítésnek nem akartunk marcipánt, mert az a tapasztalatom, hogy mindenki szeretne marcipánt a tányérjára, aztán annak édessége miatt rendszerint a tányéron marad. Így aztán a tortára nagyon szép, és egyre divatosabb élő virág díszítés kerül.

Főnudli külön kérésére a menyasszonyi torta bevonulását kis tüzijáték fogja kísérni, aminek én annyira nem vagyok a híve, de ha már én döntöttem a torták ízeibe, azt hiszem ennyi kompromisszum még megengedhető.

A torta tetetejére elengedhetetlen kellék a nászpár, amiből még keressük a megfelelőt, ami leginkább hasonlít ránk.

Mindenképpen szeretnék tartós anyagból lévő nászpárt (nem marcipánt), hogy aztán egy polcra kitéve mindig emlékeztessen életünk legszebb napjára.

Esküvősdi - A RUHA

Természetesen csupa nagybetűvel, mivel egy menyasszony számára ez az esküvő egyik legfontosabb kelléke.

Egy ilyen nagy eseményre ki mással menne az ember lánya, mint a legkritikusabb személlyel, vagyis az édesanyjával, tehát Drága Ősöm jött velem ruhát próbálni.

Az interneten feltérképeztük a szalonokat, és jól megfontolt logisztikával vágtunk neki a túrának egy szombat délelőtt.

A történethez hozzá tartozik, hogy 2 évvel ezelőtt volt az öcsém esküvője, ahol koszorúslány voltam, így ruhát keresve már némi betekintést tehettünk ebbe a világba. Az egyik szalonban volt a próbababán egy menyasszonyi ruha, amit nem bírtam megállni, és fel kellett próbálnom. Az én Drága Ősömnek meg potyogtak a könnyei a meghatódotságtól, hogy az ő kicsi lányát menyasszonyi ruhába látja.

Ebből a történetből kiindulva tudtuk, hogy az lesz a megfelelő ruha, ahol ismét könnybe lábad Drága Ősöm szeme.

Először egy szombat délelőttöt választottunk, hogy feltérképezzük a ruhakínálatot, és bejelentkezzünk abba a szalonba, ahol mindenképpen próbálni akartunk.

Hamar rá kellett jönnöm, hogy valami baj van velem. Nem úgy viselkedem, mint egy normális menyasszony, aki arra készül, hogy kiválassza azt az öltözéket, amit élete legszebb napján visel majd.

Gyönyörű ruhákat adtak rám, és jól is álltak, a harmadik ruha után viszont nagyon untam az egészet, és alig vártam, hogy vége legyen a felpróbálásra váró ruhák sorának. Végső elkeseredésünkben elmentünk a 2 évvel ezelőtti szalonba, ahol felpróbáltam a 2 évvel ezelőtti ruhát. Bevallom, megdobbant a szívünk, de Drága Ősöm könnyei csak nem jöttek. Így arra a hétvégére feladtuk a próbálkozást.

Aztán múlt héten kivettem jól megérdemelt tavalyi szabadságomat, így ismét belevághattunk a ruhakeresésbe, immár kicsit pesszimistán, viszont több lelkesedéssel.

Elég sok követelménynek kellett megfelelnie a tökéletes ruhának. Főnudli szerette volna, ha a ruhát nem kikölcsönözzük, hanem meg is vesszük. Én nem szerettem volna túl egyszerű, de túl csilli-villit sem, minél kisebb szoknyával, minél könnyebbet, és minél rövidebb uszállyal, és nem fehéret. Hát mondanom sem kell, hogy a végső választás messze áll ezektől a kritériumoktól.

Szóval, már nyitásra érkeztünk a Vanessa Esküvő Ruhaszalonba, gondolván reggel még nagyobb a türelmünk a próbálgatáshoz.

Egy nagyon kedves lány fogadott minket a szalonban (mindenkinek csak ajánlani tudom), akinek elmondtuk mindenki követelményeit a ruhával kapcsolatban, és megkezdődött a Nagy Ruhapróba.

Mindenféle stílusú, színű, formájú ruhát kipróbáltunk, kölcsönözhetőeket, és megvehetőket egyaránt.

Aztán kb. a tizedik ruha valahogy más volt. Felkerült rám a fátyol, az ékszer, a hajbavaló, és végre megláttam Drága Ősöm szemét csillogni.

Így aztán hiába volt a listánkon még számtalan felpróbálásra szánt ruha, tudtuk, hogy nem kell többet felvennem.

Végül aztán megtaláltuk az arany középutat, hiszen a ruhát megveszem, fehér, elég hosszú uszállyal, és gyönyörű hímzéssel és gyöngyökkel. Így aztán mindenki kívánságából van benne valami.

Rögtön rám is igazították, és jövő hétvégén el is hozhatom, aztán már csak megfelelő helyet kell keresni, hogy Főnudli az esküvőig meg ne lesse. (éppen ezért a képek illusztrációk)Végül aztán így a ruha kérdés is megoldódott, bár nem gondoltam volna, hogy ez lesz az esküvőszervezés egyik legnehezebb része, amit még nem is élvezünk annyira, mint amennyire előzőleg képzeli az ember.

Esküvősdi - A legfontosabb "statiszták"

Úgy tűnik, belejöttünk az esküvőszervezésben, hiszen az elmúlt két hétben szinte mindent sikerült elintézni. Bár nagy részben ez Főnudli érdeme, azért a fontos kérdéseknél a sarkamra álltam (mint például: milyen színű legyen a dekoráció ?)
Na de szép sorjában.
Mint már írtam, a döntést elsősorban az étteremen múlott, és mivel abból megtaláltuk a tökéletest, nem volt kérdéses, hogy beindulnak a folyamatok. A hely a Hédervári kastély szomszédságában van, nagyon szép, saját parkkal, egyszerű, de egyben elegáns berendezéssel, barna és vajszínű színvilággal.

Eredetileg úgy terveztük, hogy a polgári esküvőt szűk családi körben tartjuk meg pont azért, hogy az esküvőnk napja ne legyen nagyon zsúfolt, és ne álljon az egész nap kapkodásból.
Aztán mikor megláttuk az étterem parkját egy kis kerti tavacskával, és az étterem vezetője mondta, hogy ott szokták tartani a polgári esküvőket, egy pillanat alatt megváltozott a véleményünk.

Így következő lépésként Főnudli felhívta a hédervári anyakönyvvezetőt, hogy részéről megoldható-e a dolog. Nagyon készséges és segítőkész volt, így egy következő pontot is kipipálhattunk.
Következett a vőfély és a zenekar. A zenekarral nagy szerencsénk volt, hiszen az étterem vezetője által ajánlott családi zenekar szabad is volt, így nem is gondolkodtunk sokat. A vőféllyel viszont megszenvedtünk. Ki gondolta volna, hogy ennyien akarnak még esküvőt rendezni szeptember közepén, mikor ott van rá az egész nyár. Szerencsére aztán 20 sikertelen telenfonhívás után találtunk egy szimpatikus vőfélyt.
Miután a győrzámolyi templom nagyon szép, úgy gondoltuk, a templomi esküvő helye legyen kicsiny falumban, tehát felkerestük a plébánost.

Bevallom őszintén, hogy mivel civil ruhában volt, mi pedig nem vagyunk azok a nagy templomba járósok, meg sem ismertem. Egy negyvenes éveiben járó, fiatal, nagyon laza papja van Győrzámolynak, aki mikor közöltük, hogy mi járatban vagyunk, viccesen csak annyit mondott, hogy a mai világban rossz ötlet az esküvő. Aztán mikor tisztáztuk a részleteket, búcsúzoul hozzátette, hogy még van fél évünk összeveszni, és hogy a nász mise nem sokban különbözik a gyászmisétől. Szóval majd az esküvő előtt egy hónappal megyünk egyszer jegyesoktatásra.

Esküvősdi - Az időpont

Tudom, hogy erre a témára megvannak a megfelelő fórumok, ahol a leendő menyasszonyok megoszthatják egymással gondolataikat, problémáikat, ötleteiket, én mégis maradnék inkább ennél a blogomnál, és nem kezdenék másikba.

A decemberi lánykérés után egy kicsit jegeltük az esküvő témát Főnudlival, egészen pontosan márciusig. Aztán a tavasz első napjával megindult a nagy esküvőszervezés.

A nagy álmom az volt, hogy augusztus 14-én mondjuk ki a boldogító igent, mivel az pont a 4. évfordulónkra esne, dehát ahhoz sokkal korábban kellett volna észbe kapnunk. Mivel az időpont innentől fogva nem számított, mert amúgy is esélytelen lett volna, inkább az étterem állt döntésünk középpontjában.

Így nekiálltunk keresni a megfelelő éttermet, hogy aztán a szabad időponthoz igazítsuk az esküvő többi "hozzávalóját". Egy hét után, kicsit elkeseredetten álltunk a tények előtt, hogy sehol sem vagyunk, és semmivel nem jutottunk előrébb az esküvő ügyében.

Aztán nőnap előtti hétvégén Főnudli azzal az ötlettel állt elő, hogy nőnap alkalmából vacsizni visz, válasszak éttermet. Mivel Dunakilitire járván dolgozni, naponta kétszer is átmegyek Héderváron, így ajánlottam az ott található éttermet.

És mit ne mondjak, szerelem volt első látásra. Így aztán ha már ott voltunk, és egy jót vacsoráztunk, kértünk is ajánlatot az étterem vezetőtől. Nem sokat gondolkodtunk a dolgon, mivel másnap már vissza is hívtuk, hogy nekünk kell a hely.


Így lett a mi nagy napunk a 2010. szeptember 18.

Mostantól minden nap elmormolok egy kis imát, hogy szép idő legyen, és természetesen innentől beindul a nagy esküvőszervezés Nudli-módra.