Egy kis mateklecke, avagy a hitelintézetek kergetik adósságcsapdába az embereket?

Adott egy személy, a mateklecke kedvéért legyen X, bár nem ő az ismeretlen az egyenletben. Legyen X havi nettó jövedelme I (elvégre a közgazdaságtanban is ez a pénzjövedelem jele), és I nagyobb, mint 150.000.

X egy nap elhatározza, hogy szüksége van egy-két műszaki cikkre, így bemegy a "nem a reklám helye műszaki áruházba", ahol minden kék-sárgában díszeleg, ahol meglátja a "nem a reklám helye pénzintézet" (nagyon szép eszperentés neve van, és egy zöld brokkoli reklámozza) ajánlatát, hogy a hitelkártyájuk használatával 15-20%-os kedvezménnyel lehet megvásárolni a műszaki cikkeket.

Bár X meg tudná venni a műszaki kütyüket, és nem szívesen van hitelkártya a birtokában, gondolja mégis csak jobb olcsóbban vásárolni, és több telefonhívás, és keresztkérdés után nem lát csavart a dologban. (Az ember megigényli a hitelkártyát, megveszi a műszaki kütyüt, a hitelintézet 45 nap múlva leveszi a számlájáról az összeget kamatmentesen és a mutatvány be van fejezve.)

Ezek után X viszi a bankszámla kivonatát az ügyintézőnek az I összegű jövedelméről, és vár.

Aztán negyed óra múlva jött a döbbenet, hogy X hitelkártya kérelmét elutasították, és egyáltalán nem kap hitelkeretet.

Majd jött Y, akinek I/2 jövedelme van. Viszi a bankszámla kivonatát, az ügyintéző elküldi a kérelmet és körülbelül 20 másodperc múlva meg is jött a válasz, hogy 300 ezer forintos hitelkeretet kap.

Hát ez volt a második döbb.

Normális esetben a hitelintézet nem azért, és annak ad hitelt, mert biztosítottnak látja, hogy azt vissza is fizetik neki?

Értem én, hogy ha valakinek 45 nap után ott van a pénz a számláján, abban a banknak nem sok haszna van, mert csak a hitelkártyáért felszámított 5 ezer forintot keresi, na de az is több a semminél.

Azt is értem, hogy ha 45 nap után nem lenne ott a pénz a számlán, és el kezdene ketyegni a nem kis THM-mel rendelkező kamat, azon a bank sokkal nagyobbat szakítana, na de miért éri meg a banknak egy olyan embernek az igazolt jövedelménél 3-szor annyi hitelkeretet adni, akinek valószínűleg nem ez az első hitele, és valószínűleg nemhogy azokat, de ezt a sokadikat sem fogja visszafizetni, mert nem hogy kilábalna az adósságból, még nagyobb adósságcsapdába kerül.

És a bank csak vár, és pereskedik, a kamat pedig ketyeg, aztán jön a bírói végrehajtás, és az embernek letiltják a fizetésének a 33%-át, hogy a bank végre hozzájusson a pénzéhez. De valószínűleg emberünknek, aki az előző adósságait sem tudta fizetni, nem ez az első letiltása, így aztán a bank vagy osztozik a maximálisan levonható 50%-on valaki mással, vagy szépen vár, amíg végül sorra nem kerül az munkabérből levonásra kerülő tartozások listáján.

Így aztán, ahelyett, hogy a magyar gazdasággal együtt a kis emberek is kilábalnának a gazdasági válságból, csak egyre mélyebbre ássák magukat, míg végül ellepi őket a sok felszólító levél. És a legszomorúbb, hogy a hitelintézetek nemhogy tennének ez ellen a feltételeik szigorításával, de még rá is tesznek egy lapáttal, hogy a sokadik hitel mellé még eggyel gyarapítsák az emberek csekkjeiket.

És sajnos van egy bizonyos szerv, akinek a hitelintézetek felügyelete a feladata, de mivel a hitelintézet szíve-joga, hogy eldöntse, kinek ad hitelt, és kinek nem ezért semmit nem tehet.

Van egy másik, szintén "nem a reklám helye hitelintézet", akinek csak egy kicsi hiányzik. A sok panasz, és bejelentés után csak annyit tehetett, hogy felszólította, a reklámokban nagyobb betűkkel írják az aktuális THM-et, és megbüntették 2 millió Ft-tal, ami még egy szúnyogcsípésnek sem mondható.

Hát ilyen világban élünk...

Kicsúszott a talaj a lábunk alól

Mivel a nappaliban el kellett bontani egy gipszkarton falat, ezért sajnos az eredeti parketta is mehetett a süllyesztőbe.

Egyrészről nem bántuk, mivel a színe annyira nem illett az elképzeléseinkbe, másrészről viszont nem olcsó mulatság egy 25 nm-es szobát újra parkettázni.

A festés sikeresen befejeződött, így már új színekben pompázik a Mini-Lak. A problémát itt is a nappali okozta, mivel a többi szobánál előre kikevert színekkel dolgoztak a festők, a nappali színét viszont a helyszínen improvizáltuk, így az háromszor lett újra festve, mire elnyerte végső állapotát.

Ezek után következő lépésként jöhet a parkettázás, és természetesen a többi helyiség takarítása.
A parketta választásánál ismét az internetet vettük segítségül, és egy parketta tervező programot.

Mivel a parketta kiválasztása mellett a fal színét is be lehet állítani, ezért egész pontosan meg lehet határozni, hogyan fog kinézni a leendő nappalink.

Mivel azt a parkettát nem találtam a neten, a kép csak illusztráció.

Megkerestük a megfelelő üzletet, ahol a legjobb áron juthattunk a kiválasztott parkettához, majd meg is beszéltük az időpontot, hogy szerda délután le is rakják. Mikor megérkeztek jöttek a kifogások, hogy nem egyenletes a talaj, és laza 50 ezer forintért megcsinálják, meg kell még ez, meg az, hogy mindezt meg tudják csinálni. De nem is tudom, hogy mit vártak, hiszen tudták, hogy egy panel lakásba jönnek, ami 30 éve épült, örüljenek, hogy egyáltalán egy derékszöget találnak a lakásban. Előtte is parketta volt a lakásban, és valahogy azt is lerakták, úgyhogy biztos ezt is meg lehetett volna oldani, dehát tudjuk, hogy szól a mondás, nem akarásnak, nyögés a vége.

De nem volt szerencséjük, mivel Főnudli építőmérnök, úgyhogy nem most jött le a falvédőről, így aztán rövid idő alatt el is hajtotta őket, csináljanak másból bolondot, és biztos nem tették zsebre, amit Főnudlitól kaptak.

Így aztán kerestünk másik vállalkozót (most már egy ismerőst), és ma végre talaj, vagyis inkább parketta került a lábunk alá. Most már tényleg csak a takarításon, és a berendezésen van a sor.

Színt viszünk a Mini-Lakba

Elérkezett az a pillanat, amikor végre a saját egyéniségünkhöz alakíthatjuk új otthonunkat.

Hétvégén kifestjük a lakást.

Azaz inkább szakemberekre bízzuk a dolgot, mert nem biztos, hogy az én kreativitásomat kéne megörökíteni az utókor számára.

Na de ne szaladjunk ennyire előre, mert azt, hogy idáig eljutottunk, hosszú procedúra előzte meg. Ki kellett találni, hogy milyen színek között is szeretnénk élni.

Miközben a neten keresgéltem, ráakadtam erre az aranyos kis gyerekversre, amit nem hagyhatok ki a bejegyzésből:

"A kék, a piros meg a sárga,

rengeteg szín jó barátja.

Amúgy meg mind kedves rokon,

pöffeszkednek rajzlapokon.

Elnyújtózik, s szól a sárga:

"fogócskázzunk valahára!"

Unatkozik, az a baja,

ő is csak egy apró paca. -

Kergess engem! - hívja a kék,

s felé nyújtja cseppnyi kezét!

Mint aki csak térül-fordul,

lám, a sárga nekilódul,

és elcsipi, el a kéket:

zölddé válnak a festékek.

Kéket szekál a piros is,

aztán lilára változik.

Most meg, ni csak, "mert oly csinos",

sárgát ölel a kis piros.

Egybekelnek valahára

narancsszínű boldogságba. "

/Tóthárpád Ferenc/

Nos, mi is valami hasonló fiatalos, és modern színekben gondolkodtunk, dehát annyi árnyalat van, hogy nagyon nehéz megtalálni az igazit.

A választásban nagy segítséget nyújtott a színtervező program, ami a legtöbb festékmárka honlapján megtalálható.

Abban biztosak voltunk, hogy a nappalit zöldnek szeretnénk, de a többi helyiség színeiről nem igazán voltak konkrét elképzeléseink.

Aztán eldöntöttük, hogy a leendő gyerekszoba marad semleges színű, amíg aztán a természet eldönti, hogy rózsaszín, vagy kék legyen.

A folyosó elég sötét, így ide egy világos, majdnem fehér színt választottunk, hogy avval is növeljük a tér nagyságát, és egy kicsit több fényt csempésszünk a sötétségbe.

A vizes helyiségekben, és a konyhában csak egy tisztasági festés lesz, így azok maradnak fehérek.

A nagy kérdés ezek után már csak a hálószoba volt.

Nekem nagyon tetszett a lila, dehát mostanában elég sok helyről hallottam, hogy az a kielégítetlenség színe, és hát lássuk be, ez nem éppen a legjobb pont a hálószobában.

A bordót viszont már elcsépeltnek tartottuk, úgyhogy a végén egy köztes állapotban állapodtunk meg.

A végeredményről majd beszéljenek a képek.

A lakást jelen pillanatban teljesen szét van bombázva, úgyhogy nyugodtan katasztrófa súlytotta területnek nyílváníthajuk, de innen már csak jobb lehet (legalábbis remélem).

Most már tényleg a mienk...

Miután a bank folyósította a hitelt, tegnap végre átvehettük első közös lakásunk, azaz a Mini-Lak kulcsait.

Most már tényleg a mienk, úgyhogy miután az eladóval még tisztáztunk néhány részletet és elbúcsúztunk, boldog közös életet kívánva nekünk, végre huzamosabb időt tölthettünk a lakásban.

Felkészültek voltunk, és jegyzetfüzettel, mérőszalaggal felszerelkezve mentünk, így pontos méretet vehettünk mindenről, hogy a későbbi berendezéseket a méretek pontos ismerete mellett válogathassuk ki.

Miután minden centimétert átvizsgáltunk és feltérképeztünk, végre kicsit megpihentünk, megálltunk a nappali közepén, és elképzeltük, ahogy az új ülőgarnitúránkon ülünk, és nézzük az új TV-nket. Azért a pontosság kedvéért a centivel azt is pontosan lemértük, hogy a TV tervezett helyétől milyen távolságból fogjuk azt nézni, ami azért sem baj, mert nem mindegy, mekkora TV kerül a nappaliban. Bár férfi ismerőseim szerint minél nagyobb, annál jobb, mégsem szerettünk volna abba a hibába esni, hogy olyan érzésünk legyen, mintha a moziban az első sorból néznénk a filmet.

Aztán feltérképeztük a női birodalmat is, azaz a konyhát. Szerencsére nagyon szépen felújított konyhát "örököltem", de azért némi változtatásokat itt is eszközölni fogunk, hogy még praktikusabbá tegyük a nem épp tágas panelkonyhát.

Mivel a nappali hall részéből az előző tulajdonos egy hálófülkét alakított ki gipszkartonból (ami tényleg nagyon ötletes, és két gyerek mellett is lakhatóvá teszi a lakást), először ennek kellett szó szerint nekiesni, hogy a hall rész visszanyerje az eredetileg neki szánt étkező titulusát.
Főnudli rombolni nagyon szeret, úgyhogy ma már neki is kezdett szétbombázni a lakás e részét, és mire én odaértem, már csak a váz mutatta, hogy hajdan itt hajtották álomra a fejüket a szülők.

A jövő hétvégén már szeretnénk kifesteni, így rám maradt a lakásfelújítás legjobb része, és ahogy Főnudli mondta, most kiélhetem a kreativitásomat, és mivel nagyon érdekel a lakberendezés, most megmutathatom, hogy állnám meg a helyem ebben a szakmában.

Így aztán míg Főnudli kétkezi munkával szétverte a nappalit, én addig az agyamat tornáztatva képzeletben építettem a Mini-Lakot a millió színárnyalat közül kiválasztva az ideálisat. Nem is gondolná az ember, hogy mennyi színűre is lehet festeni egy szobát, és pláne, hogy mennyi technikával, egészen addig, amíg nem szegezik neki a kérdést, hogy milyen színű is legyen a szoba. Mikor mondtam a hölgynek az üzletben, hogy valami "majdnem fehér" színt szeretnék, elém rakott ezer félét. Én nőből vagyok, tehát a narancs az nekem nem csak egy gyümölcs, hanem egy szín is, de ki gondolta volna, hogy van sárga-majdnem fehér, szürke-majdnem fehér, rózsaszín-majdnem fehér, zöld-majdnem fehér, és még sorolhatnám.

Végül aztán Drága Ősöm, és a kedves hölgy segítségével végül megállapodtunk a színekben, így teljesítettem a feladat rám eső részét, Főnudli szétbontotta a nappalit dolgokat, így elégedetten zárhattuk az első napot a Mini-Lakban.

Anthony Capella - A szerelem étke

Az úgy volt, hogy valami olvasnivaló után kellett néznem, és mivel könyvesbolt nem volt a közelben, ezért az internetet vettem segítségül.

Bevallom, nem vagyok az internetes vásárlás híve, mert szeretem megfogni, megszagolni azt, amit megveszek. Amúgy is imádom az új könyv illatát.
Most azonban szakítottam a hagyománnyal, és mivel megtaláltam azt a könnyed olvasnivalót, amire éppen vágytam, meg is rendeltem, és másnapra már kezemben is tarthattam a könyvet.

"Rómában vagyunk, ide érkezik Amerikából művészettörténeti ösztöndíjjal a gyönyörű Laura. Egy nap betér Tommaso, a szoborszépségű szívtipró törzshelyére, aki a véletlenül kihallgatott telefonbeszélgetésből megtudja, hogy Laura ezentúl csakis olyan olasz srácokkal kezd, akik tudnak főzni, mert azok a szerelemben is nagymenők. Pincérként Tommaso sajnos csak a pizzához ért, barátja a mafla Bruno azonban az egyik legjobb római étterem séfje. És mivel Laurát mindenképpen el kell csábítania, hamarosan kezdetét veszi egy fergeteges bohózat. Tommaso mennyei étkeket tálal Laurának - persze Bruno főztjét, aki leleményesen igyekszik köddé válni a lakásban, hogy ki ne derüljön a turpisság - , és le is veszi a lábáról. Laura halálosan beleszeret Tommasóba, csakhogy Bruno is Laurába. Tommaso viszont egy idő múltán új kalandra vágyik. Vagyis mindenki mást akar. De ahogy a régi mondás tartja, a szerelem mindent legyőz, pláne akkor, ha a szerelem étkei is terítékre kerülnek. Ez a könyv nemcsak szellemes románt, hanem rendhagyó római útikalauz és kulináris kalandregény is egyben."

Kép és széljegyzet innen.

Ez a tartalom engem is elcsábított, hiszen minden benne van, ami egy nőnek kell. Romantika, ételek és természetesen Róma (imádom Rómát, és Olaszországot, ezért ezek a könyvek előnyt élveznek).

A történet jónak ígérkezett, és a könyv eleje elég pörgős is volt. Aztán a történetben előrehaladva egyre inkább laposabbá vált, és a végét már csak úgy hébe-hóba olvastam el.

A könyv tele van olasz kifejezésekkel és ételek neveivel, amiket gyérnek is csak nagyon nagy jóindulattal mondható olasz tudásommal csak úgy nagyjából tudtam elolvasni, és főleg nem tudtam, hogy mit jelentenek. Nagyon örültem volna neki, ha legalább lábjegyzetben fonetikusan is leírják az olasz kifejezéseket, és főleg, hogy le is fordítják, hogy szegény olvasó tudja, hogy mit is olvas.

Az viszont tény, hogy éhesen ne álljon neki az ember olvasni, mert az kész kínzás magával szemben, mert az elkészített ételeket olyan részletességgel írja le, hogy az ember szinte látja maga előtt, szinte csorog a nyála, és vágyik rá, hogy megkóstolhassa.

Az is tény, hogy férfi ne álljon neki romantikus könyvet írni. Mert bár az étellel kapcsolatos részek nagyon jók, és a körítés is elmegy, de a romantikus jelenetek valahogy nagyon nem sikerültek, és a befejezés sem olyan, amilyennek egy nő megálmodott volna.

És a végkövetkeztetés: egy olvasást megért, de az biztos, hogy lesz kiemelkedő helyen a könyvespolcomon.

A MINI - LAK 1.0

Természetesen csupa nagy betűvel...

A történet ott kezdődött, hogy heteken keresztül olvasgattuk a hirdetéseket, megnéztük a rostán fennmaradt lakásokat, de valahogy egyiknél sem dobbant meg igazán a szívünk.

Már éppen kezdtük volna feladni egy időre, mert szinte már kívülről tudtuk az ingatlan eladással foglalkozó oldalak tartalmát. Elvégre nem hajt a tatár, bőven ráérünk megtalálni életünk első otthonát, ha nem most, akkor egy hónappal később, vagy akár jövőre.

Egy ilyen sikertelen kereséssel töltött hétvége után, hétfőn reggel megnéztem a munkahelyemen a hirdetéseket. Gondolván, az újakat úgyis akkor rakják fel, mert hát hétvégén senki nem dolgozott.

És akkor megláttam Őt. Egy 68 nm-es, felújított, 2. emeleti lakás Győr egyik legjobb részén.

Egyből ment a telefon és az email Főnudlinak (éljen a 21. század), hogy lesse meg a hirdetést, és kb. 10 perccel később már hívtuk is az ingatlan irodát, hogy mi még ma meg akarjuk nézni azt a lakást. Azon már meg sem lepődtünk, hogy az ingatlanügynök nem nagyon akart kötélnek állni, hogy még aznap megmutassa a lakást, de aztán némi ráhatásra sikerült megegyeznünk egy délutáni időpontban.

A lakáskeresés közben nem ez volt az első időpont, hogy az ingatlanügynök lerázott minket, így el is gondolkodtunk Főnudlival, hogy ha pang a lakáspiac, az ingatlanügynök pedig az eladott lakás után kapja a jutalékot, akkor miért nem áll érdekükben eladni a lakást?!?

Na mindegy, a lényeg, hogy aztán a végén elértük célunkat.

Úgy alakult, hogy arra a délutánra másik két lakás megtekintését is sikerült leszervezni, így össze tudtuk hasonlítani őket árban és minőségben egyaránt.

Mivel aztán az ingatlanügynökünknek nagyon sietős volt a dolga, ezért csak a lakásba kísért fel minket, a feltérképezést ránk hagyta.

És mondanom sem kell, hogy szerelem volt első látásra.

Egyenlőre csak az alaprajz, aztán majd jönnek az "ilyen volt - ilyen lett " fényképek.

Miután minden egyes csücskét feltérképeztük a lakásnak, már hiába néztünk meg másik két lakást is, hiába voltak szépek, fiatalosan felújítottak, a szívünk már máshol ragadt.

Így aztán este fél 8-kor még visszahívtuk az ingatlanközvetítőt, hogy jó lenne egy kicsit leülni beszélgetni a lakásról. Úgy látszik, itt már komolyabban vett bennünket, mert fél óra múlva már az irodájában ültünk, és részletesen átbeszéltük az ingatlant érintő összes információt.

Végül még egy végső árban is megegyeztünk telefonon az eladóval, hogy mennyiért hajlandó eladni az ingatlant. (szerencsére Főnudli nagyon jól tud alkudozni)

Hazafele az autóban szinte egyszerre mondtuk, hogy Ő az, Ő kell nekünk.

Így aztán Főnudli másnap fel is hívta a most már nagyon lelkes ingatlanügynököt, megbeszéltek egy találkozót a tulajjal, és már ki is fizettük a lakásra a foglalót.

Aztán a múlt héten aláírtuk ügyvéd előtt az adásvételi szerződést, és útunkat egyből a bank felé vettük, hogy a hitellel kapcsolatos dolgokat elintézzük.

Szerencsére a munkamegosztás itt is működött köztünk Főnudlival. Mivel az ő munkája sokkal mobilabb, így az egyeztetős, futkorászós rész az övé volt. Aztán a bankban már hazai pályán érezhettem magam, mivel Drága Ősöm már közel 20 éve dolgozik pénzintézetben, így elég otthonosan mozgok ezen a terepen, és sorra fordítottam Főnudlinak a bankos kifejezéseket.

Most ott tartunk, hogy pénteken megyünk aláírni a hitelszerződést, és várunk, hogy végre a kezünkben tarthassuk Mini-Lakunk kulcsait. Addig pedig marad az álmodozás, és a tervezés, hogy hogyan is alakítjuk át közös otthonunkat.

Mini-Lak - Dilemma

Mivel az idő nem sürget, hogy megtaláljuk a Mini-Lakot, ezért ráérünk válogatni a különböző lehetőségek közül, van idő megnézni az első rostán átesetteket, és van idő megrágni a látottakat.

De egy kis áttekintés a gondolatmenetünkről:

Sajnos sem a válság, sem a kormányunk döntése nem kedvezett a fiataloknak, akiknek segítéség nélkül a mai világban elég nehéz saját lábra állniuk.

Az ember 22-25 éves koráig tanul, majd munkába áll, de 27-30 évesen már szeretne saját lakást, családot, gyereket. Ehhez viszont vagy egy lottó ötös, de ha az nem is, egy jól fizető állás, vagy szülői segítség kell.

Osztottunk szoroztunk, és a következő lehetőségek kerültek fel a listánkra.

Életünk felét Főnudlival együtt családi házban töltöttük, így közös életünket leginkább egy saját építésű, álmaink megvalósulását tükröző, győrzámolyi házban képzeltük el.

Bár Főnudli nem nagyon rajong a kerti munkáért, a fűnyírást szívesen bevállalja, és nem utolsó sorban a leendő Monók (gyerkőcök) számára is jobb, ha a természethez közel nőnek fel, mintha a betondzsungel kellős közepén csak a játszóteret ismernék. Bár más sem bizonyítja jobban, mint én, hogy azért ott is fel lehet nevelni egy gyereket tisztességesen.

A baj viszont az, hogy a válság következtében eltörölték a szocpolt, így minimum 900 ezer forintot vettek ki a zsebünkből, de mivel mi két Monóval számolunk, ezért ez az összeg 2,4 millió forint.

A másik hátrány, hogy mivel Győrzámoly Győrtől alig több, mint 10 km-re van, ezért az utóbbi időben felkapott lett, ami azt jelenti, hogy a kereslettel arányosan mértékben (vagy talán jobban is) megnőttek a telekárak. Így ha telekvásárlás mellett döntöttünk, az felemésztettené önerőnk jelentős részét, így a ház felépítése elhúzódna.

A másik eshetőség a társasház, vagy sorház. Több számba jöhető lakást megnéztünk. Sajnos eddig mindegyik csalódás volt, hiszen a hirdetés fényképein nyílván a lakás legelőnyösebb részeit fényképezik le, így volt olyan lakás, aminél azért nem volt lefényképezve a konyha, mert tulajdonképpen kifelejtették a lakásból. Csak egy tűzhely, és kb. 20 cm pult jelezte, hogy itt kéne gasztronómiai remekműveket alkotni. Úgy gondolom, hogy ezeknek a társasházaknak irreálisan nagy áruk van ahhoz képest, amit nyújtanak. Arról meg ne is álmodjon egy magunkfajta átlagpolgár, hogy egy új építésű társasházba költözik Győr egyik felkapott részén, mert annyi pénzből már kacsalábon forgó palotát építek Győrzámolyra.

Dunapart Rezidencia

A sorházzal pedig az a helyzet, hogy annyira sűrűn lakottak már azok a helyek is, hogy hiába van egy kis zöld terület a házhoz, szinte egymás nyakán élnek az emberek, így nem sokban különbözik egy lakóteleptől.

Így csak egy pozitívum maradt a társasház mellett, hogy mégsem panel.

És ott van a panel, mint utolsó eshetőség. Bár egyikőnk sem arról álmodott, hogy itt neveljük fel a gyerekeinket, arra a következtetésre jutottunk, hogy átmeneti állapotnak ez is tökéletes.

Mivel a válság következtében a panellakások árai jelentősen csökkentek, ezért nagyon jó áron lehet nagyon igényesen felújított lakáshoz jutni.

Osztottunk szoroztunk, főleg Főnudli, mivel szakmájából kifolyólag ő otthonosan mozog a témában, hogy nem éri meg egy lelakott ingatlant felújítani, így ebben a kategóriában olyat keresünk, ahol már új a konyha, a vizes helyiségek, és a szőnyeget lecserélték járólapra, illetve parkettára.

Így aztán nekikezdtünk új, közös otthonunk keresésének...

Mini - Lak - Az elhatározás

" Így kell ennek lenni,

Minden madárfiókának

Ki kell egyszer repülni."

Az esküvő közeledtével épp ideje külön életet kezdenünk Főnudlival. Bár elég sokáig élvezhettük a szülői ház, és Drága Ősöm vendégszeretetét, eljön az idő, amikor könnyes búcsút veszünk egymástól mint lakótársak, és saját lábunkra állunk.

Némi magyarázat, mi is az a Mini-Lak. A Mini a másik becenevem. Vagyis tulajdonképpen mindenki beceneve. Az enyém, Főnudlié, és még Jar-Jarkáé is. Így ha valaki azt mondja, hogy Mini, akkor legalább két jelentkezőre számíthat.

És hát két Mini hol is lakhatna, naná, hogy a Mini-Lakban.

Természetesen az ember álmodozik arról az otthonról, ahol le szeretné élni az életét, aztán felébred, és szembe kell néznie a keserű valósággal, és a tényekkel, hogy meddig is nyújtózkodhat, hogy még elég legyen a takaró.

Így hát mi is számbavettünk minden eshetőséget, számoltunk, ossztottunk-szoroztunk.

Arra a következtetésre jutottunk, hogy szeretnénk, ha a Mini-Lak 1.0-ás verzió tökéletes első lakásunk lenne, tükrözve a személyiségünket, és kényelmes, fiatalos otthont nyújtson kettőnknek, majd családunk kis jövevényeinek.

Esküvősdi - Meghívó-mizéria

Ismét fontos kérdéshez érkeztünk az esküvővel kapcsolatosan, hiszen vendégek nélkül nehéz jó hangulatú, bulis lakodalmat csapni.
Az, hogy ennyire fontos ez a kérdés, csak utólag derült ki.

Nem akartuk nagy költségekbe verni magunkat a meghívót illetően, hiszen a szülőket, nagyszülőket, nagynéniket, nagybácsikat kivéve általában nem élnek meg hosszú életet.

Számba vettünk minden eshetőséget, és végül a saját kezüleg gyártott, egyedi meghívóknál döntöttünk.

Nagy lelkesedéssel álltam neki a tervezésnek, alapanyagok felkutatásának, költségvetés kalkulálásának, hogy mennyivel jobban megéri, mintha egy előre elkészítettbe nyomtatnák bele a meghívó szövegét.

A nagy szerelem ő volt:

Így aztán belevetettem magam a tervezésbe, és be kell vallanom, mivel nem vagyok egy nagy számítógépes guru, elég jól megszenvedtem a tervezéssel.

Megtaláltuk a megfelelő idézetet (vagyis ebbe Főnudlinak nem sok beleszólása volt):

"Én én vagyok magamnak,

s néked én te vagyok,

s te én vagy magadnak -

két külön hatalom.

S ketten mi vagyunk.

De csak ha vállalom."

Tökéletesen tükrözi mindkettőnk makacsságát, ami együtt hatalmas kitartássá és céltudatossággá egyesül, úgyhogy számunkra ez a tökéletes idézet, ami tükrözi a személyiségünket.

A meghívó szövegében nem igazán akartunk ömlengőset, hogy mi mennyire szeretjük egymást, és ez életünk legszebb napja, stb. Így inkább a vicces változatok közül válogattunk.
Találtam is egyet, amire úgy rémlett Főnudli is azt mondta, hogy tetszik:

"Úgy döntöttünk, hogy véget vetünk az "én sose adom be a derekamat" című fejezetnek és 2010. szeptember 18-án önként és dalolva összeházasodunk. Ezúton meghívunk - csatolt részeiddel együtt, hogy szem- és fültanúja legyetek annak, hogy ekkor és ekkor, itt és itt örök hűséget fogadunk egymásnak. Majd a nagy sikerre való tekintettel ekkor és ekkor, itt és itt megismétlünk, majd hajnalig tartó mulatozásba kezdünk."

Aztán mikor a kész meghívó tervet Főnudli elé terjesztettem, megvétózta, és egy új ötlettel állt elő. (de mivel az esküvő részleteivel kapcsolatban titoktartási fogadalmat kellett tennem, így semmilyen konkrét dolgot nem szivárogtathatok ki egészen szeptember 19-ig)

Mikor kompromisszumra jutottunk a meghívó szövegét illetően, Főnudli megmagyarázta, hogy úgysem lenne időm megcsinálni a meghívókat, meg ne dolgozzak vele annyit, stb. Így aztán mégis maradt a szokásos "bemegyek az üzletbe, kiválasztom a sablont, és rányomtatják a szöveget" verzió.

Mivel én dolgoztam, így Főnudlira maradt a feladat, hogy elintézze a meghívókat. Szerencsére a döntésben rendelkezésre álltak a 21.század nagy találmányai. Így aztán kiválasztotta a meghívó típusát, lefényképezte telefonnal, MMS-ben elküldte nekem, én rábólintottam, és már indulhatott is a sorozatgyártás.
Szerencsére Drága Ősömnek köszönhetően sikerült egy nagyon jutányos árat kialkudni, így aztán nem nagyon tértünk el a tervezett költségvetéstől.

Ha pedig már a kezünkben lesznek az elkészült meghívók, indulhat az országjárás, hogy mindenkinek időben kézbesíteni tudjuk a borítékokat.

Esküvősdi - Ami megédesíti az életet...

Egy újabb sarkalatos pontja az esküvőszervezésnek.

Mivel Drága Ősöm munkahelyével egy utcában található egy nagyon jó cukrászda, és munkából hazafele gyakran tér be egy-egy szelet süteményért vacsi utánra, ezért az évek folyamán számtalanszor sikerült végigennem a kínálatot. Így nem volt kérdéses, hogy az esküvőhöz szükséges süteményt, és az esküvő egyik fénypontját, a menyasszonyi tortát a győri Kálvária Cukrászdából rendeljük.

Szerencsére ezt a kérdést Főnudli rám hagyta, és csak egy torta ízét kötötte ki kritériumként.

A cukrászdában egy nagyon kedves hölgy állt a rendelkezésünkre, és mivel sok éves tapasztalat áll a háta mögött, megkönnyebbülve támaszkodtunk a segítségére.

Így aztán közös nevezőre jutva megállapodtunk egy 4 emeletes tortában, lépcsőzetesen elhelyezve, a további torták mennyiségében, a sós és édes süteményekben, valamint a vendégeknek szánt süteményes dobozok mennyiségéről.

A menyasszonyi torta díszítésnek nem akartunk marcipánt, mert az a tapasztalatom, hogy mindenki szeretne marcipánt a tányérjára, aztán annak édessége miatt rendszerint a tányéron marad. Így aztán a tortára nagyon szép, és egyre divatosabb élő virág díszítés kerül.

Főnudli külön kérésére a menyasszonyi torta bevonulását kis tüzijáték fogja kísérni, aminek én annyira nem vagyok a híve, de ha már én döntöttem a torták ízeibe, azt hiszem ennyi kompromisszum még megengedhető.

A torta tetetejére elengedhetetlen kellék a nászpár, amiből még keressük a megfelelőt, ami leginkább hasonlít ránk.

Mindenképpen szeretnék tartós anyagból lévő nászpárt (nem marcipánt), hogy aztán egy polcra kitéve mindig emlékeztessen életünk legszebb napjára.

Esküvősdi - A RUHA

Természetesen csupa nagybetűvel, mivel egy menyasszony számára ez az esküvő egyik legfontosabb kelléke.

Egy ilyen nagy eseményre ki mással menne az ember lánya, mint a legkritikusabb személlyel, vagyis az édesanyjával, tehát Drága Ősöm jött velem ruhát próbálni.

Az interneten feltérképeztük a szalonokat, és jól megfontolt logisztikával vágtunk neki a túrának egy szombat délelőtt.

A történethez hozzá tartozik, hogy 2 évvel ezelőtt volt az öcsém esküvője, ahol koszorúslány voltam, így ruhát keresve már némi betekintést tehettünk ebbe a világba. Az egyik szalonban volt a próbababán egy menyasszonyi ruha, amit nem bírtam megállni, és fel kellett próbálnom. Az én Drága Ősömnek meg potyogtak a könnyei a meghatódotságtól, hogy az ő kicsi lányát menyasszonyi ruhába látja.

Ebből a történetből kiindulva tudtuk, hogy az lesz a megfelelő ruha, ahol ismét könnybe lábad Drága Ősöm szeme.

Először egy szombat délelőttöt választottunk, hogy feltérképezzük a ruhakínálatot, és bejelentkezzünk abba a szalonba, ahol mindenképpen próbálni akartunk.

Hamar rá kellett jönnöm, hogy valami baj van velem. Nem úgy viselkedem, mint egy normális menyasszony, aki arra készül, hogy kiválassza azt az öltözéket, amit élete legszebb napján visel majd.

Gyönyörű ruhákat adtak rám, és jól is álltak, a harmadik ruha után viszont nagyon untam az egészet, és alig vártam, hogy vége legyen a felpróbálásra váró ruhák sorának. Végső elkeseredésünkben elmentünk a 2 évvel ezelőtti szalonba, ahol felpróbáltam a 2 évvel ezelőtti ruhát. Bevallom, megdobbant a szívünk, de Drága Ősöm könnyei csak nem jöttek. Így arra a hétvégére feladtuk a próbálkozást.

Aztán múlt héten kivettem jól megérdemelt tavalyi szabadságomat, így ismét belevághattunk a ruhakeresésbe, immár kicsit pesszimistán, viszont több lelkesedéssel.

Elég sok követelménynek kellett megfelelnie a tökéletes ruhának. Főnudli szerette volna, ha a ruhát nem kikölcsönözzük, hanem meg is vesszük. Én nem szerettem volna túl egyszerű, de túl csilli-villit sem, minél kisebb szoknyával, minél könnyebbet, és minél rövidebb uszállyal, és nem fehéret. Hát mondanom sem kell, hogy a végső választás messze áll ezektől a kritériumoktól.

Szóval, már nyitásra érkeztünk a Vanessa Esküvő Ruhaszalonba, gondolván reggel még nagyobb a türelmünk a próbálgatáshoz.

Egy nagyon kedves lány fogadott minket a szalonban (mindenkinek csak ajánlani tudom), akinek elmondtuk mindenki követelményeit a ruhával kapcsolatban, és megkezdődött a Nagy Ruhapróba.

Mindenféle stílusú, színű, formájú ruhát kipróbáltunk, kölcsönözhetőeket, és megvehetőket egyaránt.

Aztán kb. a tizedik ruha valahogy más volt. Felkerült rám a fátyol, az ékszer, a hajbavaló, és végre megláttam Drága Ősöm szemét csillogni.

Így aztán hiába volt a listánkon még számtalan felpróbálásra szánt ruha, tudtuk, hogy nem kell többet felvennem.

Végül aztán megtaláltuk az arany középutat, hiszen a ruhát megveszem, fehér, elég hosszú uszállyal, és gyönyörű hímzéssel és gyöngyökkel. Így aztán mindenki kívánságából van benne valami.

Rögtön rám is igazították, és jövő hétvégén el is hozhatom, aztán már csak megfelelő helyet kell keresni, hogy Főnudli az esküvőig meg ne lesse. (éppen ezért a képek illusztrációk)Végül aztán így a ruha kérdés is megoldódott, bár nem gondoltam volna, hogy ez lesz az esküvőszervezés egyik legnehezebb része, amit még nem is élvezünk annyira, mint amennyire előzőleg képzeli az ember.

Esküvősdi - A legfontosabb "statiszták"

Úgy tűnik, belejöttünk az esküvőszervezésben, hiszen az elmúlt két hétben szinte mindent sikerült elintézni. Bár nagy részben ez Főnudli érdeme, azért a fontos kérdéseknél a sarkamra álltam (mint például: milyen színű legyen a dekoráció ?)
Na de szép sorjában.
Mint már írtam, a döntést elsősorban az étteremen múlott, és mivel abból megtaláltuk a tökéletest, nem volt kérdéses, hogy beindulnak a folyamatok. A hely a Hédervári kastély szomszédságában van, nagyon szép, saját parkkal, egyszerű, de egyben elegáns berendezéssel, barna és vajszínű színvilággal.

Eredetileg úgy terveztük, hogy a polgári esküvőt szűk családi körben tartjuk meg pont azért, hogy az esküvőnk napja ne legyen nagyon zsúfolt, és ne álljon az egész nap kapkodásból.
Aztán mikor megláttuk az étterem parkját egy kis kerti tavacskával, és az étterem vezetője mondta, hogy ott szokták tartani a polgári esküvőket, egy pillanat alatt megváltozott a véleményünk.

Így következő lépésként Főnudli felhívta a hédervári anyakönyvvezetőt, hogy részéről megoldható-e a dolog. Nagyon készséges és segítőkész volt, így egy következő pontot is kipipálhattunk.
Következett a vőfély és a zenekar. A zenekarral nagy szerencsénk volt, hiszen az étterem vezetője által ajánlott családi zenekar szabad is volt, így nem is gondolkodtunk sokat. A vőféllyel viszont megszenvedtünk. Ki gondolta volna, hogy ennyien akarnak még esküvőt rendezni szeptember közepén, mikor ott van rá az egész nyár. Szerencsére aztán 20 sikertelen telenfonhívás után találtunk egy szimpatikus vőfélyt.
Miután a győrzámolyi templom nagyon szép, úgy gondoltuk, a templomi esküvő helye legyen kicsiny falumban, tehát felkerestük a plébánost.

Bevallom őszintén, hogy mivel civil ruhában volt, mi pedig nem vagyunk azok a nagy templomba járósok, meg sem ismertem. Egy negyvenes éveiben járó, fiatal, nagyon laza papja van Győrzámolynak, aki mikor közöltük, hogy mi járatban vagyunk, viccesen csak annyit mondott, hogy a mai világban rossz ötlet az esküvő. Aztán mikor tisztáztuk a részleteket, búcsúzoul hozzátette, hogy még van fél évünk összeveszni, és hogy a nász mise nem sokban különbözik a gyászmisétől. Szóval majd az esküvő előtt egy hónappal megyünk egyszer jegyesoktatásra.

Mánia. Vagy ez már betegség?!?

Biztos minden embernek megvannak azok a dolgok, tevékenységek, amiknek úgy kell lenniük, ahogy ok gondolják, mert különben képesek egész nap azon rágódni, és az egész napjukat elrontják vele.

Nem tudom, hogy ez korral jár-e, vagy csak most tűnt fel saját magamnak, hogy milyen hóbortjaim is vannak.

Vegyük először a reggelemet, ami már egy bizonyos szertartással kezdődik. A japánoknak tea-szertartásuk van, nálam ez kakaó-szertartás.
A kakaó csakis egy bizonyos bögréből finom. Sajnos az évek során (ez közel lassan negyed évszázad) a készlet erősen megfogyatkozott, és már csak egy darab áll a rendelkezésemre, amiből csak kakaót lehet inni, és kitüntetett figyelmet érdemel. Szóval a bögrét megtöltöm tejjel, majd szigorúan 40 másodpercre kerül be a mikróba. Ez alól csak az az eset kivétel, amikor együtt melegítem Drága Ősöm a reggeli kávéjához való tejjel, ebben az esetben másfél percet töltenek a mikróban. Ezek után egy bizonyos kiskanállal szigorúan három kanál kakaó kerül a bögrébe, majd egy kiadós keverés után jóízűen elfogyasztásra kerül.

De a kiskanállal nem is megyünk messzire a következő "tett" helyszínétől, ami az evőeszközöket tároló fiók. Jelen esetünkben ez úgy néz ki, hogy van három függőleges rész a kanál, villa és kés részére, előtte pedig két vízszintes a kis kanalak, kis villák részére. Na nekem ez a rész a gyenge pontom. Ugyanis az összes evőeszköznek szigorúan balra kell nézniük, és ha nem úgy állnak, akkor szépen mindegyiket a megfelelő irányba kell forgatnom, hogy nyugodt napom legyen.

Aztán ott van a fürdőszoba, és a hajszárító. A hajszárító madzagjának, a hajszárító testét körülölelve S alakban kell elhelyezkednie. Sajnos sem Drága Ősöm, sem Főnudli nem tesz eleget ezen kívánságomnak, így egy ideig elnézegetem, ahogy szegény hajszárító köré csak úgy oda van csomózva a vezeték, aztán megkönyörülök rajta, és véget vetek szenvedéseinek avval, hogy kordában tartom eme hosszú kinövését. Bár Főnudli dícséretet érdemel, mert egyszer gyorstalpaló tanfolyamot vett tőlem a madzag feltekerését illetően, és azóta megpróbál valami hasonló kompozíciót kihozni a dologból, általában több-kevesebb sikerrel. Amitől viszont a falra tudok mászni, az csakis Főnudli műve. Van egy bizonyos fiókos szekrény, amiben a zoknik, a fehérneműk és a pizsamák tanyáznak. Namármost, reggel Főnudli fogja magát, és a megfelelő fiókból előveszi az éppen szükséges ruhadarabot. Csak azt nem tudom ép ésszel felfogni, hogy ha kifele húzott 20 cm-t a fiókon, akkor visszafele miért csak 19 és fél cm-t tolja be? Így a fennmaradó fél centi az idegeimre tud menni. Aztán természetesen evvel is úgy vagyok, mint a hajszárítóval, hogy egy idei bűvölöm, hátha megteszi magától a maradék milimétereket, de sajnos csodák nincsenek, úgyhogy egy laza lökéssel a helyére segítem a fiókot.

Azt mondják, azt már tényleg betegség, mikor az ember bezár egy ajtót, majd eltávolodik pár lépést, majd ismét visszamegy és megnézi, tényleg bezárta-e az ajtót. Na én pont így vagyok a kis autómmal. Mivel kulcs nélkül indítható, zárható és nyitható, ezért a slusszkulcs megegyezik a táskámmal, mivel sosem kell belőle kivennem. Ezért mikor kiszállok a kocsiból, csak megnyomok egy gombot a kilincsen, és az autó jól hallható kattanással jelzi, hogy zárva van. Ekkor még biztos ami biztos alapon még megnyitom az ajtót, hogy nyomatékosítsam benne, hogy nem akarok beszállni, és jó lenne, ha nem is engedne be, majd elégedetten utamra indulok. Néha azonban annyira automatikusan megy a dolog, hogy nem is figyelek oda rá, és bár a tudatalatim tudja, hogy bezártam az autót, azért vissza kell mennem, és megnéznem, hogy tényleg minden rendben van-e. Általában Főnudli van rám kiakadva emiatt, és már orvosi esetnek tart, így mindig kitalálok valamit álcázásképp, hogy valamit a kocsiban hagytam.

A következő gyengém bevásárlás közben jön rám. Ha vásárolni megyünk, általában át szoktam rendezni a polcokat. Mondjuk a hajfestékeknél, ha nem a megfelelő oszlopban van a doboz, akkor a helyére rakom, vagy a ruhákat méret szerint sorbarendezem. Bár otthon ez a nagy rendmánia nem jellemző rám, az üzletekben nem tudom, mi üt belém, de egyszerűen a helyükre kell raknom a dolgokat.

Mivel azt hiszem, ezekről a szokásokról már nem tudok lemondani, így továbbra is szinesítik az életemet, és talán az agyára megyek a kívülállóknak.

Esküvősdi - Az időpont

Tudom, hogy erre a témára megvannak a megfelelő fórumok, ahol a leendő menyasszonyok megoszthatják egymással gondolataikat, problémáikat, ötleteiket, én mégis maradnék inkább ennél a blogomnál, és nem kezdenék másikba.

A decemberi lánykérés után egy kicsit jegeltük az esküvő témát Főnudlival, egészen pontosan márciusig. Aztán a tavasz első napjával megindult a nagy esküvőszervezés.

A nagy álmom az volt, hogy augusztus 14-én mondjuk ki a boldogító igent, mivel az pont a 4. évfordulónkra esne, dehát ahhoz sokkal korábban kellett volna észbe kapnunk. Mivel az időpont innentől fogva nem számított, mert amúgy is esélytelen lett volna, inkább az étterem állt döntésünk középpontjában.

Így nekiálltunk keresni a megfelelő éttermet, hogy aztán a szabad időponthoz igazítsuk az esküvő többi "hozzávalóját". Egy hét után, kicsit elkeseredetten álltunk a tények előtt, hogy sehol sem vagyunk, és semmivel nem jutottunk előrébb az esküvő ügyében.

Aztán nőnap előtti hétvégén Főnudli azzal az ötlettel állt elő, hogy nőnap alkalmából vacsizni visz, válasszak éttermet. Mivel Dunakilitire járván dolgozni, naponta kétszer is átmegyek Héderváron, így ajánlottam az ott található éttermet.

És mit ne mondjak, szerelem volt első látásra. Így aztán ha már ott voltunk, és egy jót vacsoráztunk, kértünk is ajánlatot az étterem vezetőtől. Nem sokat gondolkodtunk a dolgon, mivel másnap már vissza is hívtuk, hogy nekünk kell a hely.


Így lett a mi nagy napunk a 2010. szeptember 18.

Mostantól minden nap elmormolok egy kis imát, hogy szép idő legyen, és természetesen innentől beindul a nagy esküvőszervezés Nudli-módra.

Férfi-idomítás 7.lecke - Ágy-jelenet

Na ne tessék semmi pikáns dologra gondolni, mert nem szándékozom intim részletekben bocsátkozni. Az ágyban most kizárólag az alvásra fókuszálnék.

Az okosok azt mondják, hogy míg a férfiak jobban, pihentetőbben alszanak, ha a gyengébbik nem mellett tehetik, ugyanez fordítva nem mondható el, a nők ugyanis sokkal éberebben tudnak csak aludni egy férfi mellett. Ugyanakkor azt is kimutatták, hogy a nőknek több alvásra van szükségük, mivel a nap folyamán többet használják az agyukat, és ezért estére jobban elfáradnak. (bevallom, ezen egyáltalán nem lepődök meg, mivel nekem is napi 8-10 óra alvásra van szükségem)

Nem szeretnék következtetésekbe bocsátkozni abban a témában sem, hogy milyen összefüggés van az alvás közben felvett testhelyzet, és a férfi-nő kapcsolat között. Úgy gondolom, mindenki aludjon úgy, ahogy jól esik neki.

Abban azonban biztos vagyok, hogy minden kapcsolatban kialakul spontán módon, hogy az ágynak ki melyik oldalán alszik. Valami ráérős brit vagy amerikai tudós tuti, hogy erre vonatkozóan is végzett valami kutatást, és nem lennék meglepve, ha például valami hasonló eredményre jutnának , hogy a falnál alvó el van nyomva a kapcsolatban.

Nálunk is egyértelmű volt az első pillanattól kezdve, hogy én alszom az ágy bal oldalán, ebből következik, hogy a velem alvónak maradt a jobb oldal. Működött is a dolog egészen addig, míg a párom el nem ment egy csontkovácshoz, aki modernkori táltosnak gondolja magát. Ő megmagyarázta, hogy a Feri azért nem alszik jól, mert az ágynak a jobb oldala alatt egy vízér húzódik, és ez zavarja a pihenésben. Mindezt úgy, hogy sosem járt a lakásban.

Hazajőve a csontkovácstól Feri közölte, hogy térfelet cserélünk, mert a rossz oldal az oka annak, hogy rosszul alszik. Hiába mondtam neki, hogy nem lehet itt sugárzás, mert csak a macskák szeretik a vízereket, és a kutyák nem fekszenek oda, ahol érzékelik ezt a jelenséget és a kutya előszeretettel alszik az ágynak azon az oldalán. De természetesen a táltosnak erre is volt válasza. Mivel kis családunkban egy yorkshire terrier van, a csontkovács közölte, hogy ezek a modern kutyák már nem érzékelik a vízereket.

Jót mosolyogtam a dolgon, és a családi béke fenntartása végett átköltöztem az ágy jobb oldalára, mivel vízér ide, vízér oda, én itt is pont olyan jól tudok aludni. Most várom, hogy a párom újra felkeresse a csontkovácsot és visszakapjam a térfelem, de remélem azt nem találja ki, hogy költözzünk át a másik szobába, mert az egész ágy alatt negatív energiák vannak.

Kate Fforde - Száz boldog esküvőm

Már régóta kinéztem magamnak ezt a könyvet, de addig nem akartam megvenni, míg a végére nem érek a karácsonyi ajándékaimnak. Így múlt pénteken már céltudatosan mentem a könyvesboltba, és hogy ne is essek más könyv által kísértésbe, csak lekaptam a polcról és már indultam is a pénztárhoz.

A tartalom:

"Sarah sok száz boldog és sikeres esküvőn van túl. Egy pici bökkenő van a dologban: egyiken sem ő mondta ki a boldogító igent. Sarah ugyanis profi esküvőszervező, aki mellesleg nem hisz a szerelemben. Egy óvatlan pillanatban két menyegzőt vállal el egy napra; egy bonyodalmakat ígérő sztáresküvőt, és egy családi lagzit. Az esküvőbrigád működésbe lép, de valahogy semmi nem akar összejönni.

Az évszázad partijának küszöbén a fodrászlány szakít, a varrónő összeomlik, a fotós kiakad, és mindezek tetejébe még Sarah-t megkörnyékezi a szerelem... pedig még egy esküvőt nem bír el az a nap.

Vagy mégis?"



A cím nagyon biztató, a fülszöveg azonban egy kicsit szegényes, és nem sok fantáziára utal. Ennek ellenére optimistán álltam neki az olvasásnak, és röpke egy hét alatt a végére is értem a majd 500 oldalas könyvnek.

A könyv egy esküvőszervező munkáját mutatja be, aki egy gazdag esküvőt felügyel. Majd egy hírességtől kap ajánlatot, pont arra a napra, amikorra elvállalta a húga esküvőjének megszervezését. Természetesen mindkettőnél maximálisan helyt akar állni, és a sors pikantériája, hogy egy nagy, és egy alacsony költségvetésű esküvőt kell megszerveznie. Segítségére van ebben két barátnő, egy fodrász és egy varrónő, és természetesen az elmaradhatatlan férfiak. Egy romantikus könyvhöz illően a végére mindenki megtalálja a párját, az esküvők rendben lezajlanak, és mindenki boldog.

Könnyed és humoros olvasmány, romantikát kedvelőknek kihagyhatatlan olvasmány.

Ez itt a reklám helye - Power Jóga

Már régóta kacérkodok a gondolattal, hogy ki kéne próbálni a jógát. A bajom csak az volt vele, hogy nem vagyok az a típus, aki lótusz ülésben képes ülni fél órát, és közben zümmög. (persze evvel nem szándékom megsérteni a jóga ezen műfaját űzőket)

Egy kis utána olvasás után esett a választás a power jógára.

"A power jóga során a mozdulatok végrehajtása a légzés ütemére történik, egy pozíció egy hosszú kilégzésig tart. A ritmus felgyorsítása feljebb pumpálja a pulzust, így a power jóga a szívet és a keringési rendszert is megedzi, na meg a karcsúsodást is kilátásba helyezi. A feszes forma elérését segíti az is, hogy a mozgásforma a jóga legintenzívebb izommunkát megkívánó pozícioit válogatja össze, így a szálkás delta örömét is megtapasztalhatod, ráadásul súlyzók használata nélkül. A gyorsabb tempó mindezek mellett azt is megmutatja, milyen harmonikusan folynak egymás a klasszikus ászanák, tested kecses pózból pózba görgetése pedig igazi szépélménnyel ajándékoz meg.

A power jóga kidomorítja az ősi mozdulatok sportos jellegét, de nem feledkezik meg a jóga lelki harmóniát támogató oldaláról sem. Az izmok hatékony karbantartása és a testet felszabadító lazítás mellett így szellemileg is feltöltődhetsz, és kívül-belül újult energiával vághatsz neki a hétköznapoknak" (ismertető innen)

Pénteken siettem haza a munkából, mert Főnudlival este 6-ra voltunk bejelentkezve a Dallos Pilates Studioba. Bevallom erősen pesszimista voltam a dolgot illetően, mert az én hajlékonyságommal, és annak tudatában, hogy már egy éve nem mozogtam semmit, nem sok jóra számítottam magamtól.

Aztán elkezdődött az óra. Az oktató azt mondta, hogy akkor lesz jó, ha már nem az erőlködésről szól a dolog, hanem élvezni fogjuk a mozdulatokat. Na azt hiszem, ez nálam még egy kicsit odébb lesz. De úgy gondolom, hogy minden tőlem telhetőt megtettem, és megpróbáltam becsülettel végrehajtani a gyakorlatokat. Nagyon tetszett, mert az egész egy lassú tánchoz hasonlított, és a tánc közel áll a szívemhez, úgyhogy hamar összebarátkoztunk.

Az óra végeztével nem éreztem, hogy annyira elfáradtam volna, sőt inkább nagyon könnyűnek éreztem magam, mint aki 10 cm-rel a föld felett jár, csak úgy lebegtek a végtagjaim.

Aztán eljött a szombat reggel, és vele együtt a fekete leves. Mindkettőnknek olyan izomláza volt (és még van is), hogy alig bírtunk kikelni az ágyból. Tulajdonképpen a fülcimpámat, és a kis lábujjamat leszámítva azt hiszem minden egyes porcikám izomlázas. Sőt, nem is gondoltam volna, hogy az embernek ennyiféle helyen van izma, ami fájni tud.

Mivel aztán mozdulni nem nagyon tudtunk, kicsit jobban utánaolvastam a neten a power jóga jótékony következményeinek, és már jobb szívvel türtem az izomlázzal járó fájdalmat.

A Power Jóga rendszeres művelése erősíti a testet, a gerincet egészségesen tartja, a hajlékonyságot nagyban fokozza, kiegyensúlyozottá tesz, fejleszti a koncentráló képességet, oldja a stresszt, felkészít a terhességre és a szülésre.

És valljuk be töredelmesen, a 8-10 óra íróasztal melletti ülés nem igazán tesz jót sem a gerincemnek, és nem igazán segít a sportos alkat kialakításában sem, és mivel a könyvelés nem épp egy stresszmentes munkának, azt hiszem, jól választottunk.

Ezért Főnudlival úgy döntöttünk, hogy szembenézve az izomlázzal töltött hétvégékkel, vállaljuk a kockázatot, és rendszeres látogatói leszünk az órának.

Ígérem, ha már spárgázni is könnyedén fogok tudni, arról külön bejegyzés születik.

Kerstin Gier - Férfiak és egyéb katasztrófák

A következő olvasmány a karácsonyra kapott könyvek sorában. Pénteken Budapestre utaztam, és mivel Győrzámoly és Budapest között a közlekedés még jóindulattal sem mondható zökkenőmentesnek (1 óra várakozás Győrben), így elsők között került a könyv a táskába.

Íme a tartalom:
"Németország modern női sikerírója azt kínálj olvasóinak, amiből ma a legkevesebb van: felhőtlen humor, önfeledt vihogást, könnytörülgetős, térdcsapkodós hahotázást. Görbe tükröt tart a magukat istennek képzelő férfiak elé, ugyanakkor segít elfogadtatni velünk saját gyengéinket és emlékeztet bennünket rejtett értékeinkre. Judith, a 26 éves "nyugdíjas" egyetemista elégedetlen az életével. Izomagyú barátja fontossági sorrendjében ő csak a kerékpározás után szerepel, és folyamatosan harcban áll a kilóival, pattanásaival. Barátnői helyzete sem rózsásabb: Susanna elsüllyed egy gusztustalan haspók mellett, Katját gátlástalanul csalja a barátja, Bille fejét pedig elcsavarja egy korlátolt, nagyképű alak. Hősnőnket azonban helyzetkomikumokban bővelkedő magánéleti kudarcai nyílegyenesen vezetik az öntudatos önmegvalósítás felé. A négy barátnő a nagy Ő keresése közben egyik groteszk-humoros kalandból a másikba csöppen, egészen a könyv meglepő végkifejletéig.
Hogy ez leginkább a Családom és egyéb állatfajták újat kori megfelelője?
Mondhatnánk, fiatalkori önmagunkon nevetünk, vagy éppen azon, hogy mi is itt tartunk majd pár év múlva?
Legyen akár férfi, akár ő a kedves olvasó, bátran engedje át magát ennek a történetnek, és hagyja kiragadni magát azok közül, akik mindig mindent nagyon komolyan vesznek...
Az első sortól az utolsóig garantált szórakozás, ami nem véletlen: Németországban film készült belőle, könyveit eddig 2 millió példányban adták el.
És ha nem volt elég, keressék a szerzőnő korábbi, Halálom után felbontandó című sikerkönyvét is!"

Elolvasva a fülszöveget, nagyon ígéretesnek tűnt a könyv. Elvégre örök téma, hogy a lányok a kilókkal és a pattanásaikkal küzdenek, hogy a pasik nem úgy bánnak velük, ahogy azt megérdemlik, és természetesen, hogy mindenki keresi a nagy Ő-t.
A történet nagyon hasonlít az angol Bridget Jones naplója-ra, és a magyar Állítsátok meg Terézanyut!-ra, dehát nyílván Németországban is vannak szingli lányok, akik szerelemre és megértő pasira vágynak.

Az írónő stílusa tényleg jó, és vannak szórakoztató részek a könyvben, én mégis olyan se eleje, se vége történetnek találtam. Legalábbis a fülszövegben ígért "meglepő végkifejlet" elmaradt. Továbbá engem nagyon zavart a sok szereplő, a sok név, mert a végére már azt sem tudtam, hogy ki kivel van.
Természetesen aztán mindenki megtalálta a magához való párt, és bár a könyvből nem derül ki, valószínűleg mindenki boldogan él azóta is, ha meg nem halt.

A könyv nagyon könnyen és gyorsan olvasható. Ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy a Győrzámoly-Budapest oda-vissza úton ki is olvastam a majdnem 400 oldalas könyvet.
Bár az idő eltöltésére jó volt, azért nem keresem a könyvesboltban az írónő másik könyvét, mert engem nem győzött meg.

Pata Negra Tapas Bar Budapest, Kálvin tér

2-3 havonta székhelyünket áttesszük egy hétvége erejéig Budapestre. Ilyenkor nem Főnudli jön haza, hanem én utazom hozzá, és csatangolós hétvégét tartunk.

Mivel ezen a hétvégén mégis csak Valentin-nap van, meg olyan évforduló-féleség is, péntek este elmentünk vacsorázni.

Mivel szeretünk újdonságokat, és külföldi ízeket kipróbálni, ezért esett a választás egy spanyol étteremre.

Bár én már kétszer is voltam Spanolyországban, sajnos nem volt alkalmam kipróbálni az autentikus spanyol ételeket.

Péntek este 9 körül értünk az Pata Negra Tapas Bár-ba, és mivel nem foglaltunk előre asztalt, csak a pultnál kaptunk helyet. Az étterem nem túl nagy, kis asztalokkal, hangulatos zenével. Először nem tetszett, hogy nem tudjuk asztalnál elfogyasztani a vacsoránkat, de aztán a pultnál tényleg bár jellege lett a vacsinak, és közelről élvezhettem azt a nyüzsgést, lendületet és forgatagot, ami az étteremre jellemző volt.

Egy kedves, segítőkész pincér azonnal hozta az étlapot, és mivel először voltunk ilyen helyen, és az ételekben sem voltunk jártasak, tanácsot kértem, mit és hogyan érdemes enni.

A tapas a spanyol gasztronómia egyik jellegzetessége. A legtöbb bárban és étteremben a szeszes italok mellé szolgálják fel. A tapas rendkívül sokféle, tulajdonképpen bármiből lehet, amit kis adagokra fel lehet osztani: apró szendvics, kolbászkák, sonka stb. Az itt élők gyakran beülnek kedvenc bárjukba, és borozgatás mellett egy-egy falatnyi tapast rágcsálnak. A szó eredetének legelterjedtebb változata szerint annak idején a boros poharakra kistányért raktak, hogy ne szálljon bele a por vagy ne másszanak bele ízeltlábúak. Ezekre a kistányérokra, fedőkre rakták azokat az apró falatokat, amelyeket a bor mellé fogyasztottak. A fedő spanyolul tapa, s valószínűleg innen ered a tapas elnevezés.

Mi a szeszes ital helyett csak üdítőt ittunk, a pincér jobbnál-jobb ajánlataiból csak nehezen tudtunk választani.

Végül aztán Főnudli pan catalan-t (katalán kenyeret, paradicsommal és olivaolajjal), albondigas de carne-t (húsgolyók fűszeres paradicsomszószban) és aceitunas-t (olivabogyó fekete, zöld vegyesen, száras caprival) választotta, bár a caribogyót nem volt hajlandó megkóstolni, hiába mondtam, hogy finom. Én azért ennél jóval bátrabb voltam, hiszen egyből a tengeri kütyüket kerestem az étlapon. Végül chipirones a la pancha (bébi tintahal vaslapon sütve) és brocheta de pollo (citromos csirkenyárs) landolt a tányéromon.

Egy jó beszélgetés mellett minden elfogyott a tányérokról, és bár nem ettük pukkadásig magunkat, jól laktunk a falatkákkal.

Nem vagyok édesszájú, de már az interneten lévő étlapon kinéztem magamnak a sorbete de limón-t (citrom szorbet). Itt ismét megbizonyosodhattunk pincérünk kedvességéről, hiszen hiába volt tele az étterem annyira, hogy már azt sem tudták, hova ültessék le a vendégeket, volt ideje rá, hogy elmesélje, hogy is készül az édesség. Volt némi fogalmam az desszert elkészítési módjáról, de ez egy pezsgővel készített változat volt. Bár ez nem egy bonyolúlt desszert, be kell vallanom, hogy mennyei volt, és méltóképpen koronázta meg, az amúgy is csodálatos estét.

Amatőr módon fényképezőgépet nem vittünk, így nem tudtam megörökíteni az étel-remekeket, de biztos vagyok benne, hogy még a közeljövőben visszatérünk, hiszen mindenképpen végig kell enni az étlapot, és akkor nem hagyom itthon a masinát.

Elizabeth Gilbert - Eat, pray, love (Ízek, imák, szerelmek)

Karácsonyra szinte mindenki meglepett egy könyvvel, így kupacban várakoznak a könyvespolc szélén, míg sorra nem kerülnek, és míg elolvasás után bekategórizálom őket és a megfelelő helyre kerülnek a könyvek rendszerében.

Így foglalhatja el méltó helyét a polcon ezek után ez a könyv is:

Íme a fülszöveg:

"Elizabeth Gilbert önéletrajzi regénye spirituális utazásra hívja olvasóit, vele együtt tanulhatjuk meg, mit jelent megismerni, megszeretni, és ha kell, elengedni az embereket.

Elizabeth harmincas, sikeres nő - volt. Gazdag férj, álomház, fényes karrier. Egyik pillanatra a másikra az élete mégis romokban hevert, látszólag ok nélkül. Egy szörnyű válás és az azt követő depresszió után, megmérgezett kapcsolatokkal a háta mögött nekivágott a nagyvilágnak, hogy végre rájöjjön, ki is ő, és mit akar az élettől.

Zarándoklata Itáliába, Indiába és Indonéziába vezet, ahol olasz dzsigolók, indiai guruk, indonéz gyógyítók között bizonyítja, hogy mind a boldog pillanatokat keressük, akármelyik szegletében élünk is e világnak.

Őszinte, humoros és mély érzelmű könyve mindannyiunknak szól, akik ébredtünk már úgy, hogy "ettől a naptól kedve változtatok az életemen".

EGY NŐ, AKI NEM AKART TÖBBÉ MEGFELELNI.

EGY NŐ, AKI ELENGEDTE A JELENÉT ÉS MEGTALÁLTA A BOLDOGSÁGÁT.

EGY NŐ, AKIBEN MAGUNKRA ISMERHETÜNK."

Úgy gondolom, mindenki életében van egy olyan pillanat, amikor úgy dönt, "most vagy soha" alapon, változtatnia kell az életén.

Liz egy harmincas éveiben járó nő, aki azt hiszi, tökéletes életet él, hiszen férjnél van, egy gyönyörű házban lakik, és megvan minden. Aztán egyszer csak rádöbben, hogy ez nem ő, és ő nem ezt az életet akarja élni. Összeroppan, elválik a férjétől, és útnak indul, hogy egy év alatt megtalálja önmagát.

A könyv első részében az Itália felfedezését írja le. Tulajdonképpen végigeszi Olaszországot, bejárja a híres városokat, és rengeteg barátot szerez. Kb. az első 10 oldal olvasása után megállapítottam, hogy nagyon tetszik az írónő stílusa, és nem bírtam letenni a könyvet. Az Itália út olyan volt számomra, mint egy videofilm, amit gyorsítva nézek, és itt-ott visszakapcsolom normál módba egy-egy történet erejéig. Mondhatnám azt is, hogy ugyanolyan zaklatott, csapongó, mint amilyen Liz lelkiállapota lehetett, miután rájött, hogy romokban az élete. Aztán jön India, a meditáció, és a megnyugvás. Ezt a részt egy kicsit vontatottnak találtam, és nem pörögtek úgy a lapok, de csak a végére értem, miután képzeletben Lizzel együtt átmeditáltam 4 hónapot, és tanúja lettem, ahogy megnyugszik, és megtalálja önmagát, hogy aztán magabiztosan nekivághasson az ismeretlennek, és felfedezze Indonéziát. Indonéziában szintén rengeteg barátra tesz szert, segít másokon, és kész arra, hogy egy szerető képében végleg lezárja a múltját, és új életet kezdve térjen haza újra Amerikába.

Bár az interneten kapott ez a könyv hideget és meleget egyaránt, nekem nagyon tetszett. És bár az ember némiképp betekintést nyer a három ország kultúrájába, talál egy-két jó gondolatot az önmegvalósításról, nem egy "hogyan legyünk boldogok" típusú könyvre kell gondolni nagy filozófiai gondolatokkal. Szórakoztató könyv egy nőről (sok másik nő problémájával), aki mer változtatni, és kilépni addigi életéből, hogy a számára megfelelő életformát megtalálja.