Azt hiszem, nekem is hozzá kell szoknom, hogy az idomítás során nem minden jöhet össze rögtön. Sajnos első kudarcomat kellett átélnem a hétvégén.
Miután az ebédemet Főnudli agyon dícsérte, annak tudatában kezdtem meg délutáni sziesztámat, és a Forma 1 nézését (sajnos ez sosem tart túl sokáig, mert általában bealszom rajta), hogy a "teremtés koronája" teli gyomorral vág neki a délutáni focimeccsének.
Sajnos arról még nem sikerült leszoktatni, hogy a levetett, vagy csak a szekrényből elővett ruhát ne csak finoman elhelyezze egy kis szekrényen a szoba egyik szegletében, hanem mindent oda rakjon, ahova való (szekrény, szennyes). De arról szóbeli megállapodást kötöttünk (bár ezek után megfontolandó az írásba foglalása), hogy nem megy el úgy, hogy a kis szekrényen marad valami.
Nos, ez vasárnap sem volt másképp.
Bár kicsit unszolni kellett, azért darabonként csak fogyott a ruhakupac a szekrénykéről, és én örömmel konstatáltam, hogy ismét győzelmet arattam, és még egy lépéssel előrébb jutottunk a tökéletess férfivé válás útján (mármint Főnudli válásának az útján).
Aztán Főnudli elment focizni, és én győzelmi mámorban úszva, nyugodtan bóbiskoltam az autóversenyen.
Eljött az este, nekem valamiért dolgom akadt a szomszéd szobába, és akkor látom, hogy a kis szekrény ruhakupaca szép csendben átköltözött a másik szoba ágyára.
Elmosolyodtam "uram, parancsolóm" leleményességén, és mivel nagyon zavart, kénytelen voltam elrakni.
A kudarcot elkönyveltem, dehát gyakorlat teszi a mestert, legközelebb új stratégiával állok elő a probléma megoldását illetően.
Kívánom, hogy ez legyen életed legnagyobb kudarca.:)
VálaszTörlés