2009. szeptember 6., vasárnap

Férfi-idomítás, 4. lecke, avagy még mindig mosás, kicsit másképp

Na igen, a mosogógéppel még nem barátkoztak össze, de ami késik, az nem múlik...

Főnudli komoly problémával hívott fel péntek este, hazafelé tartva az aznapi edzésről. A focicsapattól kapott mezt kell kimosni, de úgy, hogy vasárnapra, a meccsre megszáradjon. Én próbáltam megnyugatni életem párját, hogy ne aggódjon, egy pólónak másfél nap bőven elég a száradáshoz, főleg ha a nap is besegít a dolgoban.

Mikor hazajött, büszkén mutatta a csapat új mezét. Bevallom, azt hittem, már be is kell keretezni, és feltenni a falra, de ehelyett szerencsére ismét csak a mosással kapcsolatos aggodalmakkal találtam szemben magam.

Így hát betelepedtünk a fürdőszobába, Főnudli a csap elé állva, a féltett pólóval a kezében, én pedig a kád sarkára ülve osztottam az instrukciókat. (Bevallom tetszett a munkamegosztás)

Szóval a megfelelő hőmérsékletű víz, és a mosópor adagolása után Főnudli lelkesen elkezdte gyömöszölni a pólót. Persze az elején még nagy volt a lendület, és a csapból nem kis mennyiségű víz került a földre, de ennyi baki megbocsátható. Aztán enyhe szívroham kezdte megkörnyékezni a teremtés koronáját, mikor a sötét zöld, még "szűz" póló egy kicsit ereszteni kezdte a színét, halványzöldre színezve így a vizet. Szerencsére sikerült elkerülni az orvosi vészhelyzetet, a pólónak még mindig sötét zöld színe volt, és Főnudli lelkesen gyurmázta tovább a bálványként tisztelt pólót.

Mikor már biztosítottam életem értelmét arról, hogy most már tuti távozott az összes kosz a ruhadarabból, jött az öblítés. Ismét kisebb sikoltás hagyta el Főnudli száját, mikor a rózsaszín öblitőt ráöntöttem a zöld pólóra, de miután sikerült meggyőznöm, hogy nem lesz más színe, csak jó illata, ismét lelkesen dögönyözött tovább. Ekkor már azt hittem, túl vagyok a nehezén, de tévedtem. Jött a teregetés.

Az addig rendben van, hogy mérnök létére fontos számára a precizitás, de nem gondoltam volna, hogy ezt a teregetésben éli ki. Szerencsétlen pólót több pózban teregettük ki, hogy biztos, hogy megszáradjon, és nehogy megnyúljon száradás közben. Még szerencse, hogy nem volt jelen a vasalásnál, mert lehet, hogy kisebb infarktust okozott volna, ahogy a forró vasalóval végigszántok a pólón.

Szerencsére a póló túlélte a megpróbáltatásokat, és Főnudli büszkén feszíthetett az általa kimosott mezben a focimeccsen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése