2009. július 26., vasárnap

Hús kontra zöldség, avagy léteznek-e vegetáriánus férfiak

Egy férfi szívéhez a hasán keresztül visz az út, tartja a mondás. De hol vagyon az megírva, hogy a férfi has útja csak hús ételektől nyílik meg a szív felé??

Vegyünk egy példát:
Adott egy nő, jelen esetünkben én, és adott egy férfi, példánkban vegyük a fajnak a sors által mellém rendelt példányát.
A nőről tudni való, hogy egy hétre egy csirkecomb, vagy egy szelet rántott hús bőven elég; hogy a tányéron mindig inkább a hús marad meg, mint a zöldség, és bármilyen zöldséges húsos ételből a zöldség az, amiből mindig keveset csinálok.

És a férfi. Tikikus példánya a húst hússal evők táborának, akinek a vasárnapi ebéd rántot hús nélkül már nem az igazi. Aki azt hiszi, hogy a hamburgerben fellelhető zöld fedezi az ember napi zöldség szükségletét.

A nő, gondolván változtat a férfi egészségtelennek titulált életmódján, próbálja terelgetni a helyes út felé, kisebb-nagyon sikerekkel.
A férfi, kiállván az ő elvei mellett, kitart húsimádata mellett, és gondosan távolítja el a hús mellé csempészett zöldségek legkisebb darabját is, nehogy elrontság az állati eredetű étkek ízét.
A nő, mivel kitartásáról és makacsságáról híres, minden eszközt bevet. Ezért megfőzi a férfi egyik kedvenc levesét, amelynek a receptjét az egyik kedvenc éttereméből, minden akadályt legyőzve szerzett meg a férfi kedvéért, áttörve a pincérek védelmező hadát, kicselezve a mosogatófiú leejtett szivacsát, megtörve a chéf ellenállását.
Adott a szitu.
A nő minden tudását összeszedve, minden szeretetét, báját, kedvességét az étekhez adva, meleg levessel várja haza a férfit, akiért a szíve dobog.
És erre a férfi?
Nyílván azt várná az ember fia, vagyis jelen esetünkben inkább a lánya, hogy a férfi boldogan elfogyasztja az ő oldalbordája által készített ételkölteményt.
De nem...
Vagyis de, a leves elfogyasztódott, de jött a nagy kérdés, hogy hol a hús?
És ez az a kérdés, amitől a nőnek égnek áll a haja.
Hogy miért kell mindig mindenhez húst enni?
Hogy egy kis zöldségből miért nem lehet tápláló és finom ételt csinálni egy férfi részére?
A háborúban kompromisszumos megoldás született a mai ebéd képében, ami krémleves volt sült csirkével, ezért a mai csata döntetlennel zárult, és minden elfogyasztásra került.
De a harc folytatódik....

2009. július 21., kedd

Jennifer Crusie - Fogadj rám


A könyv a következő mondatokkal csalogatja magához az olvasót:

"A 33 éves Minerva Dobbst két hónap után kíméletlenül lapátra teszi a barátja, mert a lány nem hajlandó lefeküdni vele. Min dúl-fúl, leginkább azért, mert így húga három hét múlva tartandó esküvőjére kísérő nélkül marad. Így aztán kapóra jön, amikor véletlenül fültanúja lesz, amint ex-pasija fogadást köt egy üzlettársával, hogy az nem tudja Mint ágyba vinni egy hónap alatt. Az illető Calvin Morrisey, aki a nőfaló macsók közül is kitűnik, és mindig nyerésre játszik, ha a női szívek meghódítása a tét.Min hagyja magát felszedni. Hátsó szándék vezérli: ha egy hónapon át az orránál fogva tudja vezetni Calvint, a férfi elveszíti a fogadást, neki viszont lesz kivel mennie húga küszöbön álló lagzijára. Ám az első randi végére lemond a tervről. Amikor elköszönnek egymástól, mindketten remélik, a búcsú örökre szól. Csakhogy a sors más terveket szövöget számukra: Min és Cal képtelenek távol tartani magukat egymástól. Közben előkerül Min féltékeny ex-pasija, Cal elszánt ex-nője, és megjelennek a segítőkész barátok, akik persze mindenbe beleütik az orrukat. Számolatlanul fogy az édes, csokimázas fánk, számtalan szebbnél-szebb nyitott orrú cipő tűnik fel, megismerhetjük a káoszelméletet, és kiderül, hogy a legnagyobb hazárdjáték nem más, mint a szerelem."

A könyvről szinte mindent el is árul az ismertetője. Túl sok meglepetés nem éri az olvasót, mégis az első tíz oldal után, amikor kissé döcögősen, de beindulnak az események láncolatai, kellemes olvasmánynak bizonyul. Bevallom voltak olyan részek, ahol hangosan nevettem a fejleményeken.
Nyugodt szívvel ajánlom párban élőknek egy pártalanul töltött nyugodt délután, egy nagy adag fagyi mellett kikapcsolódásnak, és szingliknek megnyugtatásul, hogy hercegek nem csak a tündérmesékben vannak.

2009. július 20., hétfő

A 10 legkedvesebb magyar szavam

Reggelente röpke 40 percet vezetek a munkahelyemig, így van időm a rádióban informálódni a nagyvilág dolgairól.
Nem szeretem a komoly témájú adókat, elvégre az embernek induljon jól a reggele. Ezért szoktam a Danubius Pirítós-t hallgatni. A ma reggeli téma nagyon megragadott. A 10 legszebb magyar szót keresték. (meglepődtem, mikor beírtam a keresőbe a "10 legszebb magyar szó" kifejezést, mert rengeteg találatot dobott ki, és köztük rengeteg blog író is megkereste a saját legszebb szavait.)


De mielőtt az én listámat megismernétek, íme egy kis történelem innen:
Kosztolányi Dezső indította az első hasonló szavazást francia mintára, 1933-ban a Pesti Hírlapban. Akkor a következő szavakat találták a legszebbnek az emberek: láng, gyöngy, anya, ősz, szűz, kard, csók, vér, szív és sír. Azóta szinte minden évtizedben volt olyan kezdeményezés, hogy összegyűjtsék a legjellemzőbb, legérdekesebb vagy legszebb szavakat. Legutóbb 1991-ben indított az egyik újság egy ilyen akciót. Az édesanya, a szerelem, a boldogság, a szeretet, a gyermek, a csillag és a haza szavak kerültek fel akkor a listára.

Én annyi változtatással vettem számba a kedvenc szavaimat, hogy nem a mögöttes tartalmat kerestem, hanem csak a szó csengése alapján válogattam.

1. csermely ~ nagyon tetszenek az ly-t tartalmazó szavak, valahogy lágyságot, és mégis dallamosságot adnak a szónak. Persze iskolás koromban nem igazán voltam rajongója ezeknek a szavaknak, mert feleslegesnek tartottam, hogy a magyar nyelvben egy hanghoz két betű is tartozik, de szerencsére az évek változtattak eme érzésemen, és így került egy ilyen a legszebb szavaim közé.


2. galagonya ~ talán csak a gyerekkorom egyik kedvenc Weöres Sándor verse miatt, ahol "őszi éjjel izzik a galagonya, izzik a galagonya ruhája"


3. lappantyú ~ nem tudom megmondani miért, egyszerűen csak szép szónak tartom





4. derelye ~ ismét egy ly-os szó. Nagymamám főztje jut róla mindig eszembe, ami mindig jó érzéssel tölt el, és némileg intenzívebb nyáltermelésre serkent. És nem mellékesen tetszik eme finomság másik elnevezése is, a barátfüle.



5. fűzfa, abból is a szomorúbbik fajta ~ bár tudom, hogy nem nézzük a szó jelentését, de nagyon tetszik a fa formája, mert tényleg olyan szomorú



6. csujogatás ~ ez talán nem meglepő 10 éves néptáncos múlttal a hátam mögött. És ha már itt tartunk, íme az egyik kedvencem: "Volt szeretőm tizenhárom, tíz elhagyott, maradt három, kettő megcsalt, maradt csak egy, azt az egyet, én csalom meg." Persze ahány tájegység, annyi fajta csujogatás, és talán a legjobbakat egyszer majd összeszedem egy csokorba.

7. angyalbögyölő ~ ismét egy étel. A nudli népies kifejezése. És mindenkien a fantáziájára van bízva, vajon miért vagy miről kaphatta a nudli ezt a szerintem nagyon is aranyos nevet.

8. pendely ~ azt hiszem, ebben a szóban teljesedik ki az ly betű és a néptánc iránti imádatom.

9. forgótőke ~ hát igen, a többihez képest, ez egy kimondottan modern szó, de azt hiszem munkahelyi ártalomnak is nevezhető, hogy bekerült a legkedveltebb szavaim közé.

10. telihold ~ talán mert a nők 80%-ára hatással van a telihold. Nálam ez abban nyílvánul meg, hogy nem tudok aludni, ami élménynek nem túl kellemes, maga a szó mégis valamifajta szépséget áraszt magából.


+1. mini és a mono ~ bár magában semmi értelme nincs, aki érti, tudja miért került fel a listámra

Ha az idegen nyelveket nézzük, nálam az abszolút kedvenc, ami bár nem szó, hanem kifejezés, az angol Look at me! . Hihetetlenül dallamosnak, és szépnek találom.


Ajánlom ezt a játékot sógornőmnek, akinél már több hasonló listát is felleltem.

2009. július 15., szerda

Egészséges édesség, azaz müzli minden mennyiségben


Hízókúra ide, hízókúra oda, ha édesség hiányom van mindig a müzliért nyúlok a szekrénybe.

Sosem szerettem a csokit igazán, bár bevallom töredelmesen, ha megkívánom, akkor egy tábla csokit is megeszem egy ültő helyemben. De ha csokiról van szó, akkor minél "ét"-ebb, annál jobb. Azaz a csoki kakaó tartalmának közelítése a 100 %-hoz és a csoki iránti étvágyam egyenes arányosságban vannak egymással.
Nagyon szeretem a különleges "darabokat". Édesanyám most egy csilis csokival lepett meg. Egyenlőre még várat magára a szekrényben, míg az a bizonyos étvágy elhatalmasodik rajtam, de idővel garantáltan el fog fogyni.
Nagy kedvencem most, lévén a gyerekkor még nem volt olyan messze, a citromos pattogó cukorkás csoki. Egy hibája van, hogy nem étcsokiból van, de hát senki sem lehet tökéletes, még a csokifajta kitalálója sem. Azért nagyon mókás dolog, ahogy a cukor darabok felrobbannak az ember szájában, miközben visszaemlékszik a gyermekkorára.

De térjünk vissza a müzlire.



Teljesen mindegy, hogy milyen fajta, milyen márkájú, és hogy mi van benne. Egy tál müzli egy kanál mézzel és natúr joghurttal tökéletes kiegészítő, ha vacsora után még egy kis édességre vágyom.
Tudtam, hogy egészséges, hogy vitaminok vannak benne, de hogy mire jó, milyen vitaminokat tartalmaz, annak ezidáig nem néztem utána.

De íme egy kis szösszenet az összegyűjtött információkból:
~"Az ideális müzli ötféle gabonából áll: búzából, árpából, zabból, kölesből és rozsból."
Bevallom töredelmesen, még sosem néztem meg, hogy az általam kedvelt müzlik milyen gabonából készülnek, de pótolni fogom a hiányosságomat. Az biztos, hogy zab mindig kerül a tálkámba, mert azt vettünk csak úgy magában.

~"A müzli elfogyasztásával számos vitaminhoz (B1-, B2-, B6-, B12-vitaminhoz), továbbá ásványi anyagokhoz (vashoz, mangánhoz, rézhez, káliumhoz, magnéziumhoz), ezenfelül az emésztéshez szükséges ballasztanyagokhoz jutunk."
Meg lettem volna lepve, ha ez a sokféle növény nem tartalmazna egy csomó vitamint. Persze azért a szükséges mennyiség nagy részéhez máshonnan kell hozzájutnunk, de legalább jó tudni, hogy amit eszünk az nem csak finom, hanem egészséges is.

~"Az igazi müzlinek 3 fontos alapanyagot (gabonafélék, gyümölcsök, magvak) kell tartalmaznia.
Gabonafélék: búza, rizs, árpa, zab, rozs, valamint az ezekből készülő pelyhek.
Magvak: dió, mogyoró, napraforgómag, fenyőmag, tökmag, mandula, kesudió, pisztácia, lenmag, szezámmag stb.
Gyümölcsök: aszalt gyümölcsök, de a legjobb a friss idénygyümölcsök"
Ez a legjobb része a dolognak, mert a felsoroltak közül mindegyiket szeretem. Teljesen mindegy, hogy mi van a kamrában, vagy hogy az embernek éppen mihez van kedve, nyugodtan kompinálhatja az összetevőket.



A müzliről további információk és a saját készítésű müzlihez recept ötletek itt és itt.

Jó kísérletezést mindenkinek müzli-ügyben, és finomabbnál finomabb reggeliket, vagy egyéb étkezéseket.

2009. július 14., kedd

Három hónap történései, avagy búcsú az XS-es mérettől

Jelenlegi súly: 48, 3 kg
Kihízott ruhák száma: számtalan

Sosem gondoltam volna, hogy ez valaha is megtörténhet velem, de eljött a történelmi pillanat.

A nyár beköszöntével előszedegetve a nyári ruhatáramat sorban próbáltam fel annak különböző darabjait. Addig nem is volt semmi baj, míg a kis felsők, topok voltak soron.
De aztán következtek a nadrágok, kis szoknyák, amiket tavaly avval a célzattal tettem el télire, hogy idén nyáron ismét magamra öltöm őket.
Gondolom mondanom sem kell, hogy a sok éven keresztül stabilan tartott 43-45 kg-os súlyhoz szorosan társult az S-es, nem ritkán az XS-es méret.

Bár mindenki azt mondja, hogy a változás a tavaly ilyenkori énemhez képest nem észrevehető, valami oka csak lehet, hogy a nadrágok csak a combomig jönnek fel.

A felismeréssel járó sokk akkor hatalmasodott el rajtam, mikor az egyik kedvenc nadrágom cipzárja a nagy erölközdés közben olyan szépen pattant el, hogy majdnem kitörte a röppályája útjába kerülő tükröt.


A célomhoz már nem sok kell, bár már egy ideje nem mozdul a mérleg nyelve, de talán több sokkoló élményben már nem lesz részem. Mindenesetre minden este buzgón tornázom, hogy a kg-ok csak oda menjenek, ahova én is szeretném.


És azt hiszem, beruházok egy-két új nadrágra :)