2010. január 3., vasárnap

Év eleji kényeztetés - Aquaworld

Azt mondják, hogy az embernek olyan lesz az éve, ahogy az év első napja telik. Remélem igazuk van az öregeknek, mert akkor én egész évben nevetni fogok, és szó szerint lubickolni, ha nem is mindig a boldogságban.
A szilveszter mámorából felébredve valami jó, és főleg pihentető programot kerestünk. Így esett a választás az Aquaworld-re, amit már régóta ki akartunk próbálni, csak sosem esett útba. Mivel azonban a szilvesztert Kistarcsán töltöttük, kézenfekvőnek tűnt a választás.


A komplexum délelőtt 10-től van nyitva, és mi korai belépőt terveztünk, azonban a reggeli magunkhoz térés kicsit tovább tartott, mint elképzeltük, így csak dél körül értünk oda. Meglepődtem, hogy milyen kevesen voltak, úgy látszik másoknak sem ment könnyebben a felkelés.
A pénztárnál egy nagyon kedves hölgy fogadott, aki elmondta a lehetőségeket, hogy milyen jegyet érdemes venni. Végül úgy döntöttünk, hogy a 2 órára szóló jegy nekünk kevés, a napi jegy meg sok, a kettő között viszont perc alapon számolnak, és az 5 óránál éri el a napi jegy árát, úgyhogy ezt választottuk. Mivel szauna-függők vagyunk, természetesen a jegyből nem hiányozhatott a szaunás belépő sem.
Én nem vagyok egy nagy vizicsibe, úgyhogy a különböző medencék és főleg a csúszdák nem nagyon hoznak lázba, így inkább a szauna adta kényeztetést és pihenést részesítettem előnybe.
El kell ismernem, hogy ilyen jól kidolgozott, sok féle szaunát tartalmazó Szaunavilágban még nem jártam. Ki is próbáltuk mindet: a gőzkabint, aromakabint, bio-szaunát, finn-szaunát, orosz-szaunát, Kristály-szaunát, Sóbarlangot, Jégbarlangot.

Kellemes meglepetés volt, hogy végre találkoztunk rendes Kneipp-medencével.

A taposás lényege, hogy a köveken sétálva a meleg és a hideg víz váltakozásának köszönhetően felélénkül az ember vérkeringése. Bevallom, számomra ez az egyik legjobb része a szaunázásnak.

Kipihenvén magam, úgy éreztem belefér egy kis izgalom a napba, így hagytam magam rábeszélni egy csúszda kipróbálására. Igaz, a bátorságom addig nem merészkedett, hogy egyedül nekivágjak a kalandnak, így egy páros csúszást választottunk, mégis csak nagyobb biztonságban érzi magát az ember lánya, ha egy erős és izmos férfi karjaiba kapaszkodhat. Végül a csúszást épségben megúsztam, és nem is volt olyan szörnyű, úgyhogy lehet, hogy legközelebb is hagyom magam rábeszélni.

A nap gyorsan elment. A víztől elfáradva, és a szaunázástól kipihenve indultunk hazafelé, megfogadva, hogy még biztos visszatérünk.

Képek az Aquaworld honlapjáról.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése