Mozidélután - Avatar

Karácsony másnapján, mikor az ember már az összes rokonát végigjárta, a gyomrát kellőképpen elrontotta a mindenhol végig evett ünnepi menüvel és a temérdek süteménnyel, és mivel szokás szerint a tévében sincs semmi, leszámítva a minden évben leadott Reszkessetek betörők! sorozatot, jó egy kicsit kimozdulni az otthoni környezetből. Így tettünk mi is, mikor moziba indultunk, hogy megnézzük a legújabb, nagy hírveréssel beharangozott filmet.

Bevallom, nem vagyok egy nagy moziba járós, mert sajnálom rá a pénzt, de azért egyszer-egyszer érdemes elmenni egy jól kiválasztott filmre.

Az Avatart a kollégáim ajánlották, és én csak a plakátot láttam, ahol egy aranyos kék emberke mosolygott vissza rám, gondolván hogy amiben ilyen bájos lények játszanak, rossz film nem lehet, hát nézzük meg. Tény és való, hogy nem ez a legjobb módja a filmválasztásnak, de ebben az esetben tökéletesen bevált.

Azért nem először menvén moziba, elolvastam a mozi honlapján az ismertetőt a filmről:

"A távoli jövőben játszódó filmben, a főhős, a háborús veterán a Pandora nevű bolygóra utazik. A bolygó lakói a Na'vik az emberhez hasonló faj - de nyelvük és kultúrájuk tökéletesen különbözik a miénktől. Ebben a gyönyörű és halálos veszélyeket rejtő világban a földieknek nagyon nagy árat kell fizetniük a túlélésért... Azonban egy érdekes lehetőséghez is jutnak: agyuk megőrzésével új testet ölthetnek, és az új testben, egy idegen lény, az avatar-juk szemével figyelhetik magukat és a körülöttük lévő felfoghatatlan, vad világot. Az új test a főhős számára azonban titkos feladatot is jelent egyben, amit mindenáron végre kell hajtania."

A leírás alapján én teljesen másra számítottam, egy sokkal durvább, véresebb fantasztikus filmre, de kellemesen csalódtam, és inkább egy aranyos mesét láttam. A történet nem volt új, hiszen az ember jön, és megszerzi azt, amire szüksége van, még ha el kell pusztítania mindent ennek érdekében. Aztán jön egy hős, aki végül megmenti az idegen fajt, és persze a szerelem sem maradhat ki a történetből. Úgyhogy nálam a film besorolása romantikus sci-fi. És azt hiszem, nem túlzok, ha azt mondom, hogy a legjobbak közé sorolható.

Azt hiszem, az én generációm az, aki egy másik nagy romantikus sci-fi sorozaton, a Csillagok háborúján nőtt fel. 1981-ben születtem, és édesanyám már terhes volt velem, mikor a moziban megnézte a sorozat első részét, így azt hiszem, nyugodtan mondhatom, hogy az anyatejjel szívtam magamba a film minden egyes percét, és az eltelt évek során megszámlálhatatlanszor láttam. Bár azóta rengeteg hasonló film készült, azért mindegyiket a legelsőhöz, a Csillagok háborújához hasonlítok.

Na de visszatérve az Avatarhoz. Nem értek a technikához, úgyhogy nem tudom, hogy készül, hány trükk, és hány számítástechnikai újítás van benne. Egyszerűen csak néztem és élveztem azokat a csodálatos képeket, amik a technika segítségével a szemem elé tárultak, elvarázsoltak, és amiért össze sem hasonlítható a majd 30 évvel ezelőtti Csillagok háborújával. Nagyon tetszett, hogy ha nem is elsődleges célként, de a film próbálta felhívni a figyelmet a természettel való kapcsolatra, hogy az embernek az ásványkincsek kinyerése érdekében nem feltétlenül kell élővilágokat kiírtani.

Összegezve: A film hosszú, hiszen több mint 2 és fél órás, de a történet gördülékenyen halad előre, így az ember nem is veszi észre az idő múlását, csak halad az árral, ahogy a mese elvarázsolja. A filmnek van eleje, közepe és vége, így nincs olyan érzése az embernek, hogy elvarratlan szálak lennének a filmben, vagy a műsoridő lejártával egyszerűen összecsapják a végét és nem fejezik be. Egy nagyon jó családi filmnek tartom, amit érdemes moziban megnézni.