Egy kis történelem: Szent Lucia, akinek alakját köszöntik ezen a napon, a legendák szerint Kr. u. a III. és IV. század fordulóján élt szicília szigetén, Siracusában. Nemesi család tagja volt, fiatal lány, aki egy alkalommal elkísérte beteg édesanyját Szent Ágota sírjához, hogy a szent közbenjárását kérjék a gyógyulás érdekében. Itt álmában megjelent neki a szent, és hívta az égiek seregébe. Mikor felébredt, Lucia kérte meggyógyult édesanyját, ne adják férjhez, mert ő immár örökre Jézus Krisztus jegyesének tekinti magát. Ebbe az elhagyott vőlegénye nem tudott belenyugodni, s ezért feljelentette a lányt keresztény hite miatt Pascasius fejedelemnél.
A fejedelem mindent megkísérelt, hogy Luciát a pogány bálványok előtti áldozat bemutatására kényszerítse, de hiába. Ekkor megpróbálta elvitetni a bordélyházba, hogy ártatlanságában megszégyenítse, de Isten segítsévégel nem sikerült - még ötven igavonó barommal sem - elvonszolni a szüzet. A fejedelem ezután kiadta a parancsot: olajjal és szurokkal öntsék le, szúrják ki a szemét - innen az "örök világosság fényeskedjék néki" -, de semmi nem fogott a lányon. Végül elvágták a torkát, ám addig nem halt meg, míg végső imáját be nem fejezte. Így vált aztán többek között a vakok, szemfájósok, hegyes szerszámmal dolgozók végőszentjévé. Lucia a legenda szerint Jézus menyasszonya volt, ezért házasságszerző szentnek tartották.
Sajnos a világ fejlődésének és az életritmus felgyorsulásának köszönhetően az embereknek már nincs idejük a népszokásokra, így íme néhyna, ami már kiment a "divatból":
Talán a legismertebb, ma már talán csak a falukban tartott szokás a Luca-szék készítés.
A hagyományos Luca széke 9 féle fából (kökény, boróka, jávor, körte, som, jegenyefenyő, akác, cser, rózsa) áll össze, szögek heylett pedig kizárólag bükkfából faragott ékek tarották össze. 13 napig készült ("lassan, mint a Luca széke"), és óriási jelentősége volt: aki az éjféli misén felállt rá, megláthatta, ki boszorkány a gyülekezetben - annak ugyanis szarv vagy agancs jelezte a fején valódi boszorkányságát. a probléma csak az lehetett, hogy a boszorkány is könnyen megláthatta a széken álló alakot és rögtön üldözőbe is vette, így a menekülő jől tette, ha mákot szórt maga mögé futás közben. Azt a boszorkányoknak kötelességük volt összeszedni, így nem érték utol a "leleplezőjüket", aki közben szerencsésen hazaérhetett, és - szintén kötelességének engedelmeskedve - elégethette a Luca székét.
A nagymamám még minden évben megcsinálja a következő szokást, és azt mondja, általában bejön. Sok hiedelem kapcsolódik ugyanis az időjáráshoz, hiszen a földművelő családok számára roppant fontos volt a következő évi termés, megélhetés szempontjából. A jóslás egyik formája a hagymakalendárium, másik a Luca kalendáriuma nevet katpta. Előbbinél egy hagymából 12 réteget hajtottak ki, mindegyik réteget megszórták sóval, és a kemence mellé tették. Ameyik réteg nedvessé vált a sótól, a következő év annyiadik hónapja nagyon csapadékosnak ígérkezett.
Hasonló volt a lényege a Luca kalendáriumának is: az azt követő 12 napot figyelték meg, mindegyik nap az eljövendő év egy-egy hónapjának felelt meg. Amilyen idő volt az adott napon, olyan volt a várható tendencia a következő év annyiadik hónapjában is.
Talán a legjobban fennmaradt, és a kamasz lányok körében közkedvelt a Férj-jóslás. Több varriáció is létezik az eredmény elérésére. Ha a jövendőbelijük nevére 12 papírra 12 fiúnevet írtak, egy-egy süteménybe tették őket, amelyekből minden nap egyet elfogysztottak és az utoljára maradó adta meg a vőlegény nevét, vagy a Luca-cédulaként is ismert papírdarabok közül minden nap egyet tűzbe vetettek, s az utoljára maradt cédulán megláthatták jövendőbelijük nevét. Egy gyorsabb módszer, ha a 12 fiúnevet 12 gombócba tették bele. Majd ezeket megfőzték, és amelyik először jött fel a víz felszínére, az tartalmazta a nagy Ő nevét.
Fiatalabb koromban én is minden évben megcsináltam ezt a népszokást, persze néha egy kicist csaltam, hogy karáncsonykor az éppen kedvelt fiú nevét olvashassam a megmaradt cetlin. De bevallom, jelen állás szerint a jóslás nálam nem jött be (természetesen akkor becsületesen jártam el), mert egyik évben emlékszem, hogy a Balázs név állt a cédulán, de ahhoz, hogy ez igaz legyen, a Páromnak gyors névváltoztatásra lenne szüksége.
Végül ott vannak a kevésbé ismert, már talán nem is tarott szokások:
A lucázás a köszöntő szokások közé tarotzik. Dél-Dunántúlon Luca napjának hajnalán kotyolni vagy palázolni indultak a kisfiúk, többnyire egy idősebb legény vezetésével. Lopott szalmát vagy fadarabot vittek magukkal, s arra térdepelve mondták el köszöntőjüket, bő termést, a jószág nagy szaporulatát kívánva. Dünnyögve elődadott verses modókájuk a komondott szó erejébe vetett hitet is bizonyítja. A háziasszony vízzel fröcskölte, kukoricával öntötte le őket, s ezt utána libáival, tyúkjaival itatta, etette fel. "Kity-koty-kity-koty" volt a köszöntő kezdő sora, innen származik a kotyolás kifejezés. A jókívánságokat a gazdaasszony kaláccsal, kolbásszal, esetleg asztalt szilvával köszönte meg.
Bár ezek a népszokásokat már kevesen ismerik, és még kevesebben tartják, azért remélem, teljesen nem tünnek el a köztudatból, és ha már a mai világban jelentőségüket is vesztik, hiszen keveseknek áll érdekükben előre tudni az időjárást, azért a hagyományőrzés miatt néha fel kell eleveníteni, és a mai fiatalsággal is meg kell ismertetni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése