Hízókúra, avagy a nyaralás gasztronómiai szemszögből

Azt hiszem egy nyaralás során elkerülhetetlen, hogy az ember kipróbálja az idegen kultúra ízeit, és ételeit. Ezért is szerettem volna külön részt szentelni ennek a témának.
Mivel a nyaralás során all inclusive ellátásban volt részünk, azt hiszem nem tűnt lehetetlennek a célom elérése, hogy végre meglegyen az az áhított 50 kg.
Idén óvatosan, és tapasztaltan vetettük bele magunkat a véget nem érő evésbe, hiszen a két évvel ezelőtti nyaralás során okozott egy-két kellemetlen napot, hogy a szemünk többet kívánt, mint amennyit a gyomrunk szeretett volna.
Tehát a mottónk a "mértékkel enni és mindent megkóstolni" volt.

A nap a reggelivel kezdődött.
Én az egy hét alatt végigettem a szálloda müzli (ami nem volt nehéz, mert csak 4 féle volt), és joghurt készletét. Természetesen a joghurtokból próbáltam olyant választani, amivel itthon nem találkozhatok. És utána jött egy kis lekvár, egy kis kaláccsal. Kipróbáltam az amerikai palacsintát is, és megállapítottam, hogy én jobbat csinálok. Majd mindezt leöblítettem egy csésze nagyon finom gránát alma teával.
Máskor a sajtféléket próbáltam ki, amiből szintén bőven lehetett válogatni. Ami nagyon tetszett, hogy voltak zöld növények, amit rágni lehetett, és talán már előrelátóak voltak a szállodában, mert az emésztést is segítették. pl. kapor, zöldség zöldje, bazsalikom, madársaláta

Ebédre szintén egy kis saláta mellett döntöttem, amihez próbáltam némi húst keríteni, de bevallom ezen a téren csalódást okozott a szálloda. Az rendben van, hogy ramadan volt, de az nem rám vonatkozott, úgyhogy szívesebben láttam volna többet a tányéromon frissen sült húst. Így kárpótlásként maradt a gyümölcs, ami legtöbbször dinnye volt, és némi édesség, amit csak óvatosan kóstolgattam, mert a cukros sziruppal átitatott sütemények nem igazán az én ízlésem.

A vacsora kicsit változatosabb volt, és húst is többet láttunk, de végeredményben a választék közel azonos volt az ebédével.

Nap közben, ha esetleg az ember megéhezett, három helyen csináltak a nénik gözlemét, különböző töltelékekkel (hús, sajt, cukor), találhattunk a szálloda területén pizzázó, hamburgerező, tortelliniző helyet, úgyhogy az ember éhen biztos nem maradt.

Biztos, ami biztos, manavgati kirándulásunk során azért megkóstoltuk az igazi török kebabot.

És akkor az összegzés.
A hús hiányát, és a nem túl változatos ételeket leszámítva mindenki megtalálhatta a saját ízlésének megfelelőt, és senki nem maradt éhes. Nem tudom, hogy a kevésbbé változatos ételek a ramadannak, vagy a gazdasági válságnak voltak köszönhetőek, mindenesetre a két évvel ezelőttihez képes szegényes volt a felhozatal.
Én inkább salátán, és a különféle török kenyereken éltem, de azért mindent megkóstoltam.
Sajnos az utolsó napra sikerült összeszednem valami vírust, így az étel nem nagyon maradt meg bennem. És ennek következtében nemhogy elértem volna az 50 kg-ot, de 2 kg-mal könnyebben jöttem haza.
Szerencsére édesanyám hazai főztjének köszönhetően hamar rendbejöttem, és az elvesztegetett kilók is visszajöttek rám.

Férfi-idomítás 5.lecke, nem tudunk tovább lépni a mosás témán

Azt hittem, ezt a témát már elég jól kiveséztük, de meglepetésemre még mindig akadnak kérdéses pontok.

A nyaralásból hazaérkezve az volt az első, hogy a bőröndök tartalmát a fürdőszobába ürítettem, a szokásos módon 3 csoportba osztottam (fehér, világos, sötét), és a szép időre való tekintettel már be is indult a mosoda. Mivel én a 26 órás ébrenlét után egy kissé hulla voltam, így a mosás Drága Ősömre, és Marisra (a mosógépre) maradt. És nagyon ügyesek voltak, mert mire felébredtem, a bőröndök tartalma már kint száradt az udvaron a friss levegőn.

Lényeg a lényeg, szerda délben már itthon voltunk, péntek reggel az összes ruha kivasalva a szekrényekben pihent.

És eljött a vasárnap, amikor az én Drága Párom, szokás szerint némi segítséggel összepakolja a cuccait a hétre, és persze a focizáshoz szükséges felszerelést.
Itt jött a probléma, mert nem volt meg az a póló, ami nélkül a bőrt rúgni elképzelhetetlen. Drága Ősömmel mi állítottuk, hogy kimostunk mindent, ha nincs a szekrényben, akkor nem tudunk róla semmit.
Nagy keresgélések után fény derült a csalafintaságra, mikor egy újabb adag ruhát teregettünk ki éppen, hogy a póló azért nem szunyókált a szekrényben bevetésre várva, mert ma reggel került ki a szennyesbe, amikor útban volt a táskában, amibe a hétre való ellátásnak kellett kerülnie.

Így újabb leckét adtam Életem Értelmének, hogy 10 perc alatt nem lehet kimosni, megszárítani és kivasalni azt a ruhadarabot, amit épp fel akar venni. És főleg, hogy a koszos ruhának nem csak akkor kell kikerülnie a szennyesbe, mikor már útban van valahol.

Szerencsére a meccs győzelemmel zárult, így nem jártunk úgy, mint Sámson, hogy a pólónkban volt az erőnk.

Újra itthon...

Sajnos holnap lejár a szabadság, és vissza kell térni a dolgos hétköznapokba, de szerencsére újult erővel vethetem bele magam a papírok rengetegébe.
De ne szaladjunk ennyire előre.
Mint már korábban írtam, a nyaralás kiválasztása nem ment éppen zökkenőmentesen, és most jöjjön az élménybeszámoló.
A kalandunk reggel fél 6-kor kezdődött, mikor az ébresztő szigorúan közölte, hogy fogjuk a bőröndöket, és irány a repülőtér, ahol az utazási iroda egy képviselője várta, hogy a repülő jegyeket, és a további szükséges papírokat átvegyük tőle. Ezután jött a szokásos 2 órás unatkozás, ami a gép felszállását megelőzi, és leginkább semmittevéssel telik. Bevallom nem először ültem repülőn, de valahogy egyre jobban aggódom, hogy a nagy madár a levegőben maradjon, és akkor érjen földet, amikor kell, ezért az indulást megelőző napokban már nem nagyon aludtam. Aztán a reptéren a félelem izgalomba csapott át, és már lelkesen készültem a nyaralásra. Főleg, mikor megláttam, hogy a légitársaság egy rózsaszín gépet küldött értünk, hogy elrepítsen a Török Riviérára. A 2 és fél órás repülés után megérkeztünk a tengerparti repülőtérre, ahol szintén a Green Travel idegenvezetői vártak, hogy segítsenek a transzfer buszokat megtalálni, majd a majd 1 órás út során hasznos információkkal láttak el minket a nyaralást illetően.
A szálloda az előre elvártaknak megfelelt, nagyon szép, nyugodt helyen lévő, szép kilátású szobát kaptunk, teljes mértékben meg voltunk vele elégedve.
A kipakolást és gyors átöltözést követően felfedező útra indultunk. A szobától nagyon szép, zöld sétány vezetett az étteremig és a tengerpartig. Bár olvastam olyan kritikát, akit zavart a "hosszú séta", szerintem az embernek még a kedvét is meghozta az evéshez.
Bevallom egyből beleszerettem a sétányon lévő gránát alma fákba, amiről megpróbáltam hajtást csenni, merthogy elvileg nálunk is megterem, de a fa nagyon ragaszkodott az ágához, így csak egy gyümölcsöt sikerült hazamentenem.
Másnap délután felkereste a szállodánkat a helyi idegenvezető, hogy a lehetséges fakultatív programokról részletesen tájékoztasson. Igazándiból úgy terveztük, hogy ez az egy hét csak a pihenésről fog szólni, így nem nagyon akartunk semmilyen kirándulásra sem menni, főleg mert 2 évvel ezelőtt bejártuk a főbb nevezetességeket. Az idegenvezetőnek mégis sikerült rábeszélnie egy programra, és nagy meglepetésemre Életem Párja akart inkább elmenni az Anatólia tüze török táncegyüttes Trója című előadására, melyet egyáltalán nem bántunk meg. (részletesen majd később)
A hét további része fürdéssel, napozással, és pihenéssel telt. Az utolsó napunkon mentünk be Manavgatba dolmussal a helyi vásárt megnézni, és a megfelelő ajándékokat és emlékeket beszerezni.
Bár a hajnali 2-kor való indulás, és a majdnem 26 órás ébrenlét kissé tönkretette az egy hét alatt összegyűjtött energiát és pihenést, a nyaralást még volt időnk itthon is kipihenni, így tényleg újult erővel vethetjük magunkat holnap a munkába.

Férfi-idomítás, 4. lecke, avagy még mindig mosás, kicsit másképp

Na igen, a mosogógéppel még nem barátkoztak össze, de ami késik, az nem múlik...

Főnudli komoly problémával hívott fel péntek este, hazafelé tartva az aznapi edzésről. A focicsapattól kapott mezt kell kimosni, de úgy, hogy vasárnapra, a meccsre megszáradjon. Én próbáltam megnyugatni életem párját, hogy ne aggódjon, egy pólónak másfél nap bőven elég a száradáshoz, főleg ha a nap is besegít a dolgoban.

Mikor hazajött, büszkén mutatta a csapat új mezét. Bevallom, azt hittem, már be is kell keretezni, és feltenni a falra, de ehelyett szerencsére ismét csak a mosással kapcsolatos aggodalmakkal találtam szemben magam.

Így hát betelepedtünk a fürdőszobába, Főnudli a csap elé állva, a féltett pólóval a kezében, én pedig a kád sarkára ülve osztottam az instrukciókat. (Bevallom tetszett a munkamegosztás)

Szóval a megfelelő hőmérsékletű víz, és a mosópor adagolása után Főnudli lelkesen elkezdte gyömöszölni a pólót. Persze az elején még nagy volt a lendület, és a csapból nem kis mennyiségű víz került a földre, de ennyi baki megbocsátható. Aztán enyhe szívroham kezdte megkörnyékezni a teremtés koronáját, mikor a sötét zöld, még "szűz" póló egy kicsit ereszteni kezdte a színét, halványzöldre színezve így a vizet. Szerencsére sikerült elkerülni az orvosi vészhelyzetet, a pólónak még mindig sötét zöld színe volt, és Főnudli lelkesen gyurmázta tovább a bálványként tisztelt pólót.

Mikor már biztosítottam életem értelmét arról, hogy most már tuti távozott az összes kosz a ruhadarabból, jött az öblítés. Ismét kisebb sikoltás hagyta el Főnudli száját, mikor a rózsaszín öblitőt ráöntöttem a zöld pólóra, de miután sikerült meggyőznöm, hogy nem lesz más színe, csak jó illata, ismét lelkesen dögönyözött tovább. Ekkor már azt hittem, túl vagyok a nehezén, de tévedtem. Jött a teregetés.

Az addig rendben van, hogy mérnök létére fontos számára a precizitás, de nem gondoltam volna, hogy ezt a teregetésben éli ki. Szerencsétlen pólót több pózban teregettük ki, hogy biztos, hogy megszáradjon, és nehogy megnyúljon száradás közben. Még szerencse, hogy nem volt jelen a vasalásnál, mert lehet, hogy kisebb infarktust okozott volna, ahogy a forró vasalóval végigszántok a pólón.

Szerencsére a póló túlélte a megpróbáltatásokat, és Főnudli büszkén feszíthetett az általa kimosott mezben a focimeccsen.