2010. november 28., vasárnap

Fűszeres-csokis muffin

Főnudli már hetek óta rágja a fülem, hogy süssek neki muffint. És bár minden kellékem megvan hozzá, valahogy nem rajongok ezért a fajta süteményért. Sőt, hogy őszintén bevalljam, semmilyen süteményért nem rajongok túlzottan, így aztán nem is nagyon tudok sütni.

Most viszont már hét közben elhatároztam, hogy a hétvégét a sütésnek szentelem, és bár én egy brownie receptet néztem ki magamnak, aztán engedtem az "erőszaknak" és mégis csak muffin lett belőle.



Fűszeres-csokis muffin:
Az eredeti recept:
10 dkg vaj, 8 dkg méz, 2 tojás, 10 dkg liszt, 2 teáskanál sütőpor, egy késhegynyi só, 10 dkg zabpehely, 8 dkg dió, 15 dkg mazsola, 1,25 dl tej, 1 teáskanál fahéj, egy késhegynyi ánizs

A mézet a vajjal krémesre keverjük, majd egyenként hozzáadjuk a tojásokat. (Nálam ez egy tojásfehérjével több lett, mert a hűtőben volt egy maradék.) A lisztet, a sütőport, a zabpelyhet, a darált diót és a sót hozzákeverjük a vajas masszához. (én még utána hajítottam egy kevés keserű kakaót, mert mitől lenne csokis, ha nem is szerepel a receptben?) Először csak a tej felét keverjük hozzá, nehogy túl híg legyen a tészta. Tegyük bele a mazsolát is, végül ízesítsük a fahéjjal és az ánizzsal. (nálam a mazsola kimaradt, mivel Főnudli nem szereti, helyette került bele egy kis csoki, az ánizs helyett pedig mézeskalács fűszerkeveréket használtam) Adagoljuk a formába, és 200 fokon 30-35 percig süssük.

A muffin szerintem jó lett, Főnudlinál az "elsőre nem rossz" minősítést kapta. Szerinte nem lett elég édes, pedig én még pluszban raktam bele cukrot, és a mézzel is bőkezűen bántam.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése