2010. november 7., vasárnap

Ez itt a reklám helye - Zumba

Más újévi fogadalmat tesz, én megfogadtam, hogy az esküvő (amiről még mindig tartozom a beszámolóval) után nekiállok a testmozgásnak. Persze egyedül nem olyan izgalmas, de Főnudlit hiába unszoltam, nem volt hajlandó velem tartani.

Így aztán egyedül kezdtem neki újult erővel a power jógának. Aztán a munkahelyemen lelkesen meséltem a tapasztalatokat, míg egy vállalkozó szellemű kolléganőm személyében partnerre nem találtam.

A győri Árkádban volt fitnesz nap, ahol a különböző sportstílusok képviselői tartottak bemutatót. Itt találkoztunk a Zumbával, és mivel a tánccal kapcsolatos, nekem egyből megtetszett.

Nem kellett sokat győzködnünk egymást a kolléganőmmel, és a következő órára már be is jelentkeztünk a győri Dimenzió Tánc Sport Egyesület szervezésében.

A tánc nem áll távol tőlem, és a latinos dallamokra nehéz visszafognia magát az embernek, hogy ne mozduljanak meg a lábai, így nagy várakozásokkal álltam az óra elébe.

De mi is az a Zumba? (info innen):

A Zumba Kolumbia Cali nevű városában a 90-es évek közepén kezdődött Beto Perez, aerobik és latintánc oktatóval.
Egy napon, mikor Beto megérkezett aerobik órájára, észrevette, hogy otthon felejtette aerobik zenéit. Nem volt mit tenni, gyorsan cselekedni kellett, így elővette táskájából kedvenc latin gyűjteményét, amely csak tradicionális salsa, merengue és cumbia slágerekből állt. Csupa nagybetűs zenével, akusztikus hangszerelésben, és vágatlan eredeti változatban. Improvizált, és levezette élete első "Zumba" edzését. Sokéves oktatói tevékenysége alatt ez volt az első olyan óra, amelyen edzőként nem kellett harcolnia a vendégeiért, mivel úgy tűnt saját magukat motiválják, amit akkor hirtelenjében nem is értett. A vendégek egy óra után azonnal rajongóvá váltak, és alig várták a következő edzést. A zumba szó jelentése "gyorsan mozogni és szórakozni.

A lépések nem bonyolultak, a zene jó, a hangulat fantasztikus. Mintha az ember nem is izzadni, és izomlázért menne, hanem egy jó buliért.

Ami számomra zavaró volt, hogy az egy óra alatt 12-14 számra táncoltunk, ezért 4-6 perces blokkokra volt osztva. Így mire megtanultuk a fontosabb lépéseket, és belelendültünk volna, már abba is hagytuk.

Az egy óra hamar eltelt, de azt hiszem, számomra nem ez volt a megfelelő mozgásforma. Először is a néptáncos beállítottságommal kicsit furán éreztem magam a latin amerikai táncok világában, másodszor a rég nem érzett térd és bokafájás már másnap jelentkezett, aminek annyira nem örültem, harmadszor még izomlázam sem lett az egy óra mozgás után.

Így egy újabb mozgásforma kipróbálásáig visszatérek a jógához, de a kolléganőmmel nyitottak vagyunk minden újat kipróbálni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése