Egy kis mateklecke, avagy a hitelintézetek kergetik adósságcsapdába az embereket?

Adott egy személy, a mateklecke kedvéért legyen X, bár nem ő az ismeretlen az egyenletben. Legyen X havi nettó jövedelme I (elvégre a közgazdaságtanban is ez a pénzjövedelem jele), és I nagyobb, mint 150.000.

X egy nap elhatározza, hogy szüksége van egy-két műszaki cikkre, így bemegy a "nem a reklám helye műszaki áruházba", ahol minden kék-sárgában díszeleg, ahol meglátja a "nem a reklám helye pénzintézet" (nagyon szép eszperentés neve van, és egy zöld brokkoli reklámozza) ajánlatát, hogy a hitelkártyájuk használatával 15-20%-os kedvezménnyel lehet megvásárolni a műszaki cikkeket.

Bár X meg tudná venni a műszaki kütyüket, és nem szívesen van hitelkártya a birtokában, gondolja mégis csak jobb olcsóbban vásárolni, és több telefonhívás, és keresztkérdés után nem lát csavart a dologban. (Az ember megigényli a hitelkártyát, megveszi a műszaki kütyüt, a hitelintézet 45 nap múlva leveszi a számlájáról az összeget kamatmentesen és a mutatvány be van fejezve.)

Ezek után X viszi a bankszámla kivonatát az ügyintézőnek az I összegű jövedelméről, és vár.

Aztán negyed óra múlva jött a döbbenet, hogy X hitelkártya kérelmét elutasították, és egyáltalán nem kap hitelkeretet.

Majd jött Y, akinek I/2 jövedelme van. Viszi a bankszámla kivonatát, az ügyintéző elküldi a kérelmet és körülbelül 20 másodperc múlva meg is jött a válasz, hogy 300 ezer forintos hitelkeretet kap.

Hát ez volt a második döbb.

Normális esetben a hitelintézet nem azért, és annak ad hitelt, mert biztosítottnak látja, hogy azt vissza is fizetik neki?

Értem én, hogy ha valakinek 45 nap után ott van a pénz a számláján, abban a banknak nem sok haszna van, mert csak a hitelkártyáért felszámított 5 ezer forintot keresi, na de az is több a semminél.

Azt is értem, hogy ha 45 nap után nem lenne ott a pénz a számlán, és el kezdene ketyegni a nem kis THM-mel rendelkező kamat, azon a bank sokkal nagyobbat szakítana, na de miért éri meg a banknak egy olyan embernek az igazolt jövedelménél 3-szor annyi hitelkeretet adni, akinek valószínűleg nem ez az első hitele, és valószínűleg nemhogy azokat, de ezt a sokadikat sem fogja visszafizetni, mert nem hogy kilábalna az adósságból, még nagyobb adósságcsapdába kerül.

És a bank csak vár, és pereskedik, a kamat pedig ketyeg, aztán jön a bírói végrehajtás, és az embernek letiltják a fizetésének a 33%-át, hogy a bank végre hozzájusson a pénzéhez. De valószínűleg emberünknek, aki az előző adósságait sem tudta fizetni, nem ez az első letiltása, így aztán a bank vagy osztozik a maximálisan levonható 50%-on valaki mással, vagy szépen vár, amíg végül sorra nem kerül az munkabérből levonásra kerülő tartozások listáján.

Így aztán, ahelyett, hogy a magyar gazdasággal együtt a kis emberek is kilábalnának a gazdasági válságból, csak egyre mélyebbre ássák magukat, míg végül ellepi őket a sok felszólító levél. És a legszomorúbb, hogy a hitelintézetek nemhogy tennének ez ellen a feltételeik szigorításával, de még rá is tesznek egy lapáttal, hogy a sokadik hitel mellé még eggyel gyarapítsák az emberek csekkjeiket.

És sajnos van egy bizonyos szerv, akinek a hitelintézetek felügyelete a feladata, de mivel a hitelintézet szíve-joga, hogy eldöntse, kinek ad hitelt, és kinek nem ezért semmit nem tehet.

Van egy másik, szintén "nem a reklám helye hitelintézet", akinek csak egy kicsi hiányzik. A sok panasz, és bejelentés után csak annyit tehetett, hogy felszólította, a reklámokban nagyobb betűkkel írják az aktuális THM-et, és megbüntették 2 millió Ft-tal, ami még egy szúnyogcsípésnek sem mondható.

Hát ilyen világban élünk...

Kicsúszott a talaj a lábunk alól

Mivel a nappaliban el kellett bontani egy gipszkarton falat, ezért sajnos az eredeti parketta is mehetett a süllyesztőbe.

Egyrészről nem bántuk, mivel a színe annyira nem illett az elképzeléseinkbe, másrészről viszont nem olcsó mulatság egy 25 nm-es szobát újra parkettázni.

A festés sikeresen befejeződött, így már új színekben pompázik a Mini-Lak. A problémát itt is a nappali okozta, mivel a többi szobánál előre kikevert színekkel dolgoztak a festők, a nappali színét viszont a helyszínen improvizáltuk, így az háromszor lett újra festve, mire elnyerte végső állapotát.

Ezek után következő lépésként jöhet a parkettázás, és természetesen a többi helyiség takarítása.
A parketta választásánál ismét az internetet vettük segítségül, és egy parketta tervező programot.

Mivel a parketta kiválasztása mellett a fal színét is be lehet állítani, ezért egész pontosan meg lehet határozni, hogyan fog kinézni a leendő nappalink.

Mivel azt a parkettát nem találtam a neten, a kép csak illusztráció.

Megkerestük a megfelelő üzletet, ahol a legjobb áron juthattunk a kiválasztott parkettához, majd meg is beszéltük az időpontot, hogy szerda délután le is rakják. Mikor megérkeztek jöttek a kifogások, hogy nem egyenletes a talaj, és laza 50 ezer forintért megcsinálják, meg kell még ez, meg az, hogy mindezt meg tudják csinálni. De nem is tudom, hogy mit vártak, hiszen tudták, hogy egy panel lakásba jönnek, ami 30 éve épült, örüljenek, hogy egyáltalán egy derékszöget találnak a lakásban. Előtte is parketta volt a lakásban, és valahogy azt is lerakták, úgyhogy biztos ezt is meg lehetett volna oldani, dehát tudjuk, hogy szól a mondás, nem akarásnak, nyögés a vége.

De nem volt szerencséjük, mivel Főnudli építőmérnök, úgyhogy nem most jött le a falvédőről, így aztán rövid idő alatt el is hajtotta őket, csináljanak másból bolondot, és biztos nem tették zsebre, amit Főnudlitól kaptak.

Így aztán kerestünk másik vállalkozót (most már egy ismerőst), és ma végre talaj, vagyis inkább parketta került a lábunk alá. Most már tényleg csak a takarításon, és a berendezésen van a sor.

Színt viszünk a Mini-Lakba

Elérkezett az a pillanat, amikor végre a saját egyéniségünkhöz alakíthatjuk új otthonunkat.

Hétvégén kifestjük a lakást.

Azaz inkább szakemberekre bízzuk a dolgot, mert nem biztos, hogy az én kreativitásomat kéne megörökíteni az utókor számára.

Na de ne szaladjunk ennyire előre, mert azt, hogy idáig eljutottunk, hosszú procedúra előzte meg. Ki kellett találni, hogy milyen színek között is szeretnénk élni.

Miközben a neten keresgéltem, ráakadtam erre az aranyos kis gyerekversre, amit nem hagyhatok ki a bejegyzésből:

"A kék, a piros meg a sárga,

rengeteg szín jó barátja.

Amúgy meg mind kedves rokon,

pöffeszkednek rajzlapokon.

Elnyújtózik, s szól a sárga:

"fogócskázzunk valahára!"

Unatkozik, az a baja,

ő is csak egy apró paca. -

Kergess engem! - hívja a kék,

s felé nyújtja cseppnyi kezét!

Mint aki csak térül-fordul,

lám, a sárga nekilódul,

és elcsipi, el a kéket:

zölddé válnak a festékek.

Kéket szekál a piros is,

aztán lilára változik.

Most meg, ni csak, "mert oly csinos",

sárgát ölel a kis piros.

Egybekelnek valahára

narancsszínű boldogságba. "

/Tóthárpád Ferenc/

Nos, mi is valami hasonló fiatalos, és modern színekben gondolkodtunk, dehát annyi árnyalat van, hogy nagyon nehéz megtalálni az igazit.

A választásban nagy segítséget nyújtott a színtervező program, ami a legtöbb festékmárka honlapján megtalálható.

Abban biztosak voltunk, hogy a nappalit zöldnek szeretnénk, de a többi helyiség színeiről nem igazán voltak konkrét elképzeléseink.

Aztán eldöntöttük, hogy a leendő gyerekszoba marad semleges színű, amíg aztán a természet eldönti, hogy rózsaszín, vagy kék legyen.

A folyosó elég sötét, így ide egy világos, majdnem fehér színt választottunk, hogy avval is növeljük a tér nagyságát, és egy kicsit több fényt csempésszünk a sötétségbe.

A vizes helyiségekben, és a konyhában csak egy tisztasági festés lesz, így azok maradnak fehérek.

A nagy kérdés ezek után már csak a hálószoba volt.

Nekem nagyon tetszett a lila, dehát mostanában elég sok helyről hallottam, hogy az a kielégítetlenség színe, és hát lássuk be, ez nem éppen a legjobb pont a hálószobában.

A bordót viszont már elcsépeltnek tartottuk, úgyhogy a végén egy köztes állapotban állapodtunk meg.

A végeredményről majd beszéljenek a képek.

A lakást jelen pillanatban teljesen szét van bombázva, úgyhogy nyugodtan katasztrófa súlytotta területnek nyílváníthajuk, de innen már csak jobb lehet (legalábbis remélem).

Most már tényleg a mienk...

Miután a bank folyósította a hitelt, tegnap végre átvehettük első közös lakásunk, azaz a Mini-Lak kulcsait.

Most már tényleg a mienk, úgyhogy miután az eladóval még tisztáztunk néhány részletet és elbúcsúztunk, boldog közös életet kívánva nekünk, végre huzamosabb időt tölthettünk a lakásban.

Felkészültek voltunk, és jegyzetfüzettel, mérőszalaggal felszerelkezve mentünk, így pontos méretet vehettünk mindenről, hogy a későbbi berendezéseket a méretek pontos ismerete mellett válogathassuk ki.

Miután minden centimétert átvizsgáltunk és feltérképeztünk, végre kicsit megpihentünk, megálltunk a nappali közepén, és elképzeltük, ahogy az új ülőgarnitúránkon ülünk, és nézzük az új TV-nket. Azért a pontosság kedvéért a centivel azt is pontosan lemértük, hogy a TV tervezett helyétől milyen távolságból fogjuk azt nézni, ami azért sem baj, mert nem mindegy, mekkora TV kerül a nappaliban. Bár férfi ismerőseim szerint minél nagyobb, annál jobb, mégsem szerettünk volna abba a hibába esni, hogy olyan érzésünk legyen, mintha a moziban az első sorból néznénk a filmet.

Aztán feltérképeztük a női birodalmat is, azaz a konyhát. Szerencsére nagyon szépen felújított konyhát "örököltem", de azért némi változtatásokat itt is eszközölni fogunk, hogy még praktikusabbá tegyük a nem épp tágas panelkonyhát.

Mivel a nappali hall részéből az előző tulajdonos egy hálófülkét alakított ki gipszkartonból (ami tényleg nagyon ötletes, és két gyerek mellett is lakhatóvá teszi a lakást), először ennek kellett szó szerint nekiesni, hogy a hall rész visszanyerje az eredetileg neki szánt étkező titulusát.
Főnudli rombolni nagyon szeret, úgyhogy ma már neki is kezdett szétbombázni a lakás e részét, és mire én odaértem, már csak a váz mutatta, hogy hajdan itt hajtották álomra a fejüket a szülők.

A jövő hétvégén már szeretnénk kifesteni, így rám maradt a lakásfelújítás legjobb része, és ahogy Főnudli mondta, most kiélhetem a kreativitásomat, és mivel nagyon érdekel a lakberendezés, most megmutathatom, hogy állnám meg a helyem ebben a szakmában.

Így aztán míg Főnudli kétkezi munkával szétverte a nappalit, én addig az agyamat tornáztatva képzeletben építettem a Mini-Lakot a millió színárnyalat közül kiválasztva az ideálisat. Nem is gondolná az ember, hogy mennyi színűre is lehet festeni egy szobát, és pláne, hogy mennyi technikával, egészen addig, amíg nem szegezik neki a kérdést, hogy milyen színű is legyen a szoba. Mikor mondtam a hölgynek az üzletben, hogy valami "majdnem fehér" színt szeretnék, elém rakott ezer félét. Én nőből vagyok, tehát a narancs az nekem nem csak egy gyümölcs, hanem egy szín is, de ki gondolta volna, hogy van sárga-majdnem fehér, szürke-majdnem fehér, rózsaszín-majdnem fehér, zöld-majdnem fehér, és még sorolhatnám.

Végül aztán Drága Ősöm, és a kedves hölgy segítségével végül megállapodtunk a színekben, így teljesítettem a feladat rám eső részét, Főnudli szétbontotta a nappalit dolgokat, így elégedetten zárhattuk az első napot a Mini-Lakban.

Anthony Capella - A szerelem étke

Az úgy volt, hogy valami olvasnivaló után kellett néznem, és mivel könyvesbolt nem volt a közelben, ezért az internetet vettem segítségül.

Bevallom, nem vagyok az internetes vásárlás híve, mert szeretem megfogni, megszagolni azt, amit megveszek. Amúgy is imádom az új könyv illatát.
Most azonban szakítottam a hagyománnyal, és mivel megtaláltam azt a könnyed olvasnivalót, amire éppen vágytam, meg is rendeltem, és másnapra már kezemben is tarthattam a könyvet.

"Rómában vagyunk, ide érkezik Amerikából művészettörténeti ösztöndíjjal a gyönyörű Laura. Egy nap betér Tommaso, a szoborszépségű szívtipró törzshelyére, aki a véletlenül kihallgatott telefonbeszélgetésből megtudja, hogy Laura ezentúl csakis olyan olasz srácokkal kezd, akik tudnak főzni, mert azok a szerelemben is nagymenők. Pincérként Tommaso sajnos csak a pizzához ért, barátja a mafla Bruno azonban az egyik legjobb római étterem séfje. És mivel Laurát mindenképpen el kell csábítania, hamarosan kezdetét veszi egy fergeteges bohózat. Tommaso mennyei étkeket tálal Laurának - persze Bruno főztjét, aki leleményesen igyekszik köddé válni a lakásban, hogy ki ne derüljön a turpisság - , és le is veszi a lábáról. Laura halálosan beleszeret Tommasóba, csakhogy Bruno is Laurába. Tommaso viszont egy idő múltán új kalandra vágyik. Vagyis mindenki mást akar. De ahogy a régi mondás tartja, a szerelem mindent legyőz, pláne akkor, ha a szerelem étkei is terítékre kerülnek. Ez a könyv nemcsak szellemes románt, hanem rendhagyó római útikalauz és kulináris kalandregény is egyben."

Kép és széljegyzet innen.

Ez a tartalom engem is elcsábított, hiszen minden benne van, ami egy nőnek kell. Romantika, ételek és természetesen Róma (imádom Rómát, és Olaszországot, ezért ezek a könyvek előnyt élveznek).

A történet jónak ígérkezett, és a könyv eleje elég pörgős is volt. Aztán a történetben előrehaladva egyre inkább laposabbá vált, és a végét már csak úgy hébe-hóba olvastam el.

A könyv tele van olasz kifejezésekkel és ételek neveivel, amiket gyérnek is csak nagyon nagy jóindulattal mondható olasz tudásommal csak úgy nagyjából tudtam elolvasni, és főleg nem tudtam, hogy mit jelentenek. Nagyon örültem volna neki, ha legalább lábjegyzetben fonetikusan is leírják az olasz kifejezéseket, és főleg, hogy le is fordítják, hogy szegény olvasó tudja, hogy mit is olvas.

Az viszont tény, hogy éhesen ne álljon neki az ember olvasni, mert az kész kínzás magával szemben, mert az elkészített ételeket olyan részletességgel írja le, hogy az ember szinte látja maga előtt, szinte csorog a nyála, és vágyik rá, hogy megkóstolhassa.

Az is tény, hogy férfi ne álljon neki romantikus könyvet írni. Mert bár az étellel kapcsolatos részek nagyon jók, és a körítés is elmegy, de a romantikus jelenetek valahogy nagyon nem sikerültek, és a befejezés sem olyan, amilyennek egy nő megálmodott volna.

És a végkövetkeztetés: egy olvasást megért, de az biztos, hogy lesz kiemelkedő helyen a könyvespolcomon.

A MINI - LAK 1.0

Természetesen csupa nagy betűvel...

A történet ott kezdődött, hogy heteken keresztül olvasgattuk a hirdetéseket, megnéztük a rostán fennmaradt lakásokat, de valahogy egyiknél sem dobbant meg igazán a szívünk.

Már éppen kezdtük volna feladni egy időre, mert szinte már kívülről tudtuk az ingatlan eladással foglalkozó oldalak tartalmát. Elvégre nem hajt a tatár, bőven ráérünk megtalálni életünk első otthonát, ha nem most, akkor egy hónappal később, vagy akár jövőre.

Egy ilyen sikertelen kereséssel töltött hétvége után, hétfőn reggel megnéztem a munkahelyemen a hirdetéseket. Gondolván, az újakat úgyis akkor rakják fel, mert hát hétvégén senki nem dolgozott.

És akkor megláttam Őt. Egy 68 nm-es, felújított, 2. emeleti lakás Győr egyik legjobb részén.

Egyből ment a telefon és az email Főnudlinak (éljen a 21. század), hogy lesse meg a hirdetést, és kb. 10 perccel később már hívtuk is az ingatlan irodát, hogy mi még ma meg akarjuk nézni azt a lakást. Azon már meg sem lepődtünk, hogy az ingatlanügynök nem nagyon akart kötélnek állni, hogy még aznap megmutassa a lakást, de aztán némi ráhatásra sikerült megegyeznünk egy délutáni időpontban.

A lakáskeresés közben nem ez volt az első időpont, hogy az ingatlanügynök lerázott minket, így el is gondolkodtunk Főnudlival, hogy ha pang a lakáspiac, az ingatlanügynök pedig az eladott lakás után kapja a jutalékot, akkor miért nem áll érdekükben eladni a lakást?!?

Na mindegy, a lényeg, hogy aztán a végén elértük célunkat.

Úgy alakult, hogy arra a délutánra másik két lakás megtekintését is sikerült leszervezni, így össze tudtuk hasonlítani őket árban és minőségben egyaránt.

Mivel aztán az ingatlanügynökünknek nagyon sietős volt a dolga, ezért csak a lakásba kísért fel minket, a feltérképezést ránk hagyta.

És mondanom sem kell, hogy szerelem volt első látásra.

Egyenlőre csak az alaprajz, aztán majd jönnek az "ilyen volt - ilyen lett " fényképek.

Miután minden egyes csücskét feltérképeztük a lakásnak, már hiába néztünk meg másik két lakást is, hiába voltak szépek, fiatalosan felújítottak, a szívünk már máshol ragadt.

Így aztán este fél 8-kor még visszahívtuk az ingatlanközvetítőt, hogy jó lenne egy kicsit leülni beszélgetni a lakásról. Úgy látszik, itt már komolyabban vett bennünket, mert fél óra múlva már az irodájában ültünk, és részletesen átbeszéltük az ingatlant érintő összes információt.

Végül még egy végső árban is megegyeztünk telefonon az eladóval, hogy mennyiért hajlandó eladni az ingatlant. (szerencsére Főnudli nagyon jól tud alkudozni)

Hazafele az autóban szinte egyszerre mondtuk, hogy Ő az, Ő kell nekünk.

Így aztán Főnudli másnap fel is hívta a most már nagyon lelkes ingatlanügynököt, megbeszéltek egy találkozót a tulajjal, és már ki is fizettük a lakásra a foglalót.

Aztán a múlt héten aláírtuk ügyvéd előtt az adásvételi szerződést, és útunkat egyből a bank felé vettük, hogy a hitellel kapcsolatos dolgokat elintézzük.

Szerencsére a munkamegosztás itt is működött köztünk Főnudlival. Mivel az ő munkája sokkal mobilabb, így az egyeztetős, futkorászós rész az övé volt. Aztán a bankban már hazai pályán érezhettem magam, mivel Drága Ősöm már közel 20 éve dolgozik pénzintézetben, így elég otthonosan mozgok ezen a terepen, és sorra fordítottam Főnudlinak a bankos kifejezéseket.

Most ott tartunk, hogy pénteken megyünk aláírni a hitelszerződést, és várunk, hogy végre a kezünkben tarthassuk Mini-Lakunk kulcsait. Addig pedig marad az álmodozás, és a tervezés, hogy hogyan is alakítjuk át közös otthonunkat.