Mivel ezen a hétvégén mégis csak Valentin-nap van, meg olyan évforduló-féleség is, péntek este elmentünk vacsorázni.
Mivel szeretünk újdonságokat, és külföldi ízeket kipróbálni, ezért esett a választás egy spanyol étteremre.
Bár én már kétszer is voltam Spanolyországban, sajnos nem volt alkalmam kipróbálni az autentikus spanyol ételeket.
Péntek este 9 körül értünk az Pata Negra Tapas Bár-ba, és mivel nem foglaltunk előre asztalt, csak a pultnál kaptunk helyet. Az étterem nem túl nagy, kis asztalokkal, hangulatos zenével. Először nem tetszett, hogy nem tudjuk asztalnál elfogyasztani a vacsoránkat, de aztán a pultnál tényleg bár jellege lett a vacsinak, és közelről élvezhettem azt a nyüzsgést, lendületet és forgatagot, ami az étteremre jellemző volt.
Egy kedves, segítőkész pincér azonnal hozta az étlapot, és mivel először voltunk ilyen helyen, és az ételekben sem voltunk jártasak, tanácsot kértem, mit és hogyan érdemes enni.
A tapas a spanyol gasztronómia egyik jellegzetessége. A legtöbb bárban és étteremben a szeszes italok mellé szolgálják fel. A tapas rendkívül sokféle, tulajdonképpen bármiből lehet, amit kis adagokra fel lehet osztani: apró szendvics, kolbászkák, sonka stb. Az itt élők gyakran beülnek kedvenc bárjukba, és borozgatás mellett egy-egy falatnyi tapast rágcsálnak. A szó eredetének legelterjedtebb változata szerint annak idején a boros poharakra kistányért raktak, hogy ne szálljon bele a por vagy ne másszanak bele ízeltlábúak. Ezekre a kistányérokra, fedőkre rakták azokat az apró falatokat, amelyeket a bor mellé fogyasztottak. A fedő spanyolul tapa, s valószínűleg innen ered a tapas elnevezés.
Mi a szeszes ital helyett csak üdítőt ittunk, a pincér jobbnál-jobb ajánlataiból csak nehezen tudtunk választani.
Végül aztán Főnudli pan catalan-t (katalán kenyeret, paradicsommal és olivaolajjal), albondigas de carne-t (húsgolyók fűszeres paradicsomszószban) és aceitunas-t (olivabogyó fekete, zöld vegyesen, száras caprival) választotta, bár a caribogyót nem volt hajlandó megkóstolni, hiába mondtam, hogy finom. Én azért ennél jóval bátrabb voltam, hiszen egyből a tengeri kütyüket kerestem az étlapon. Végül chipirones a la pancha (bébi tintahal vaslapon sütve) és brocheta de pollo (citromos csirkenyárs) landolt a tányéromon.
Egy jó beszélgetés mellett minden elfogyott a tányérokról, és bár nem ettük pukkadásig magunkat, jól laktunk a falatkákkal.
Nem vagyok édesszájú, de már az interneten lévő étlapon kinéztem magamnak a sorbete de limón-t (citrom szorbet). Itt ismét megbizonyosodhattunk pincérünk kedvességéről, hiszen hiába volt tele az étterem annyira, hogy már azt sem tudták, hova ültessék le a vendégeket, volt ideje rá, hogy elmesélje, hogy is készül az édesség. Volt némi fogalmam az desszert elkészítési módjáról, de ez egy pezsgővel készített változat volt. Bár ez nem egy bonyolúlt desszert, be kell vallanom, hogy mennyei volt, és méltóképpen koronázta meg, az amúgy is csodálatos estét.
Amatőr módon fényképezőgépet nem vittünk, így nem tudtam megörökíteni az étel-remekeket, de biztos vagyok benne, hogy még a közeljövőben visszatérünk, hiszen mindenképpen végig kell enni az étlapot, és akkor nem hagyom itthon a masinát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése