Esküvősdi - A legfontosabb "statiszták"

Úgy tűnik, belejöttünk az esküvőszervezésben, hiszen az elmúlt két hétben szinte mindent sikerült elintézni. Bár nagy részben ez Főnudli érdeme, azért a fontos kérdéseknél a sarkamra álltam (mint például: milyen színű legyen a dekoráció ?)
Na de szép sorjában.
Mint már írtam, a döntést elsősorban az étteremen múlott, és mivel abból megtaláltuk a tökéletest, nem volt kérdéses, hogy beindulnak a folyamatok. A hely a Hédervári kastély szomszédságában van, nagyon szép, saját parkkal, egyszerű, de egyben elegáns berendezéssel, barna és vajszínű színvilággal.

Eredetileg úgy terveztük, hogy a polgári esküvőt szűk családi körben tartjuk meg pont azért, hogy az esküvőnk napja ne legyen nagyon zsúfolt, és ne álljon az egész nap kapkodásból.
Aztán mikor megláttuk az étterem parkját egy kis kerti tavacskával, és az étterem vezetője mondta, hogy ott szokták tartani a polgári esküvőket, egy pillanat alatt megváltozott a véleményünk.

Így következő lépésként Főnudli felhívta a hédervári anyakönyvvezetőt, hogy részéről megoldható-e a dolog. Nagyon készséges és segítőkész volt, így egy következő pontot is kipipálhattunk.
Következett a vőfély és a zenekar. A zenekarral nagy szerencsénk volt, hiszen az étterem vezetője által ajánlott családi zenekar szabad is volt, így nem is gondolkodtunk sokat. A vőféllyel viszont megszenvedtünk. Ki gondolta volna, hogy ennyien akarnak még esküvőt rendezni szeptember közepén, mikor ott van rá az egész nyár. Szerencsére aztán 20 sikertelen telenfonhívás után találtunk egy szimpatikus vőfélyt.
Miután a győrzámolyi templom nagyon szép, úgy gondoltuk, a templomi esküvő helye legyen kicsiny falumban, tehát felkerestük a plébánost.

Bevallom őszintén, hogy mivel civil ruhában volt, mi pedig nem vagyunk azok a nagy templomba járósok, meg sem ismertem. Egy negyvenes éveiben járó, fiatal, nagyon laza papja van Győrzámolynak, aki mikor közöltük, hogy mi járatban vagyunk, viccesen csak annyit mondott, hogy a mai világban rossz ötlet az esküvő. Aztán mikor tisztáztuk a részleteket, búcsúzoul hozzátette, hogy még van fél évünk összeveszni, és hogy a nász mise nem sokban különbözik a gyászmisétől. Szóval majd az esküvő előtt egy hónappal megyünk egyszer jegyesoktatásra.

Mánia. Vagy ez már betegség?!?

Biztos minden embernek megvannak azok a dolgok, tevékenységek, amiknek úgy kell lenniük, ahogy ok gondolják, mert különben képesek egész nap azon rágódni, és az egész napjukat elrontják vele.

Nem tudom, hogy ez korral jár-e, vagy csak most tűnt fel saját magamnak, hogy milyen hóbortjaim is vannak.

Vegyük először a reggelemet, ami már egy bizonyos szertartással kezdődik. A japánoknak tea-szertartásuk van, nálam ez kakaó-szertartás.
A kakaó csakis egy bizonyos bögréből finom. Sajnos az évek során (ez közel lassan negyed évszázad) a készlet erősen megfogyatkozott, és már csak egy darab áll a rendelkezésemre, amiből csak kakaót lehet inni, és kitüntetett figyelmet érdemel. Szóval a bögrét megtöltöm tejjel, majd szigorúan 40 másodpercre kerül be a mikróba. Ez alól csak az az eset kivétel, amikor együtt melegítem Drága Ősöm a reggeli kávéjához való tejjel, ebben az esetben másfél percet töltenek a mikróban. Ezek után egy bizonyos kiskanállal szigorúan három kanál kakaó kerül a bögrébe, majd egy kiadós keverés után jóízűen elfogyasztásra kerül.

De a kiskanállal nem is megyünk messzire a következő "tett" helyszínétől, ami az evőeszközöket tároló fiók. Jelen esetünkben ez úgy néz ki, hogy van három függőleges rész a kanál, villa és kés részére, előtte pedig két vízszintes a kis kanalak, kis villák részére. Na nekem ez a rész a gyenge pontom. Ugyanis az összes evőeszköznek szigorúan balra kell nézniük, és ha nem úgy állnak, akkor szépen mindegyiket a megfelelő irányba kell forgatnom, hogy nyugodt napom legyen.

Aztán ott van a fürdőszoba, és a hajszárító. A hajszárító madzagjának, a hajszárító testét körülölelve S alakban kell elhelyezkednie. Sajnos sem Drága Ősöm, sem Főnudli nem tesz eleget ezen kívánságomnak, így egy ideig elnézegetem, ahogy szegény hajszárító köré csak úgy oda van csomózva a vezeték, aztán megkönyörülök rajta, és véget vetek szenvedéseinek avval, hogy kordában tartom eme hosszú kinövését. Bár Főnudli dícséretet érdemel, mert egyszer gyorstalpaló tanfolyamot vett tőlem a madzag feltekerését illetően, és azóta megpróbál valami hasonló kompozíciót kihozni a dologból, általában több-kevesebb sikerrel. Amitől viszont a falra tudok mászni, az csakis Főnudli műve. Van egy bizonyos fiókos szekrény, amiben a zoknik, a fehérneműk és a pizsamák tanyáznak. Namármost, reggel Főnudli fogja magát, és a megfelelő fiókból előveszi az éppen szükséges ruhadarabot. Csak azt nem tudom ép ésszel felfogni, hogy ha kifele húzott 20 cm-t a fiókon, akkor visszafele miért csak 19 és fél cm-t tolja be? Így a fennmaradó fél centi az idegeimre tud menni. Aztán természetesen evvel is úgy vagyok, mint a hajszárítóval, hogy egy idei bűvölöm, hátha megteszi magától a maradék milimétereket, de sajnos csodák nincsenek, úgyhogy egy laza lökéssel a helyére segítem a fiókot.

Azt mondják, azt már tényleg betegség, mikor az ember bezár egy ajtót, majd eltávolodik pár lépést, majd ismét visszamegy és megnézi, tényleg bezárta-e az ajtót. Na én pont így vagyok a kis autómmal. Mivel kulcs nélkül indítható, zárható és nyitható, ezért a slusszkulcs megegyezik a táskámmal, mivel sosem kell belőle kivennem. Ezért mikor kiszállok a kocsiból, csak megnyomok egy gombot a kilincsen, és az autó jól hallható kattanással jelzi, hogy zárva van. Ekkor még biztos ami biztos alapon még megnyitom az ajtót, hogy nyomatékosítsam benne, hogy nem akarok beszállni, és jó lenne, ha nem is engedne be, majd elégedetten utamra indulok. Néha azonban annyira automatikusan megy a dolog, hogy nem is figyelek oda rá, és bár a tudatalatim tudja, hogy bezártam az autót, azért vissza kell mennem, és megnéznem, hogy tényleg minden rendben van-e. Általában Főnudli van rám kiakadva emiatt, és már orvosi esetnek tart, így mindig kitalálok valamit álcázásképp, hogy valamit a kocsiban hagytam.

A következő gyengém bevásárlás közben jön rám. Ha vásárolni megyünk, általában át szoktam rendezni a polcokat. Mondjuk a hajfestékeknél, ha nem a megfelelő oszlopban van a doboz, akkor a helyére rakom, vagy a ruhákat méret szerint sorbarendezem. Bár otthon ez a nagy rendmánia nem jellemző rám, az üzletekben nem tudom, mi üt belém, de egyszerűen a helyükre kell raknom a dolgokat.

Mivel azt hiszem, ezekről a szokásokról már nem tudok lemondani, így továbbra is szinesítik az életemet, és talán az agyára megyek a kívülállóknak.

Esküvősdi - Az időpont

Tudom, hogy erre a témára megvannak a megfelelő fórumok, ahol a leendő menyasszonyok megoszthatják egymással gondolataikat, problémáikat, ötleteiket, én mégis maradnék inkább ennél a blogomnál, és nem kezdenék másikba.

A decemberi lánykérés után egy kicsit jegeltük az esküvő témát Főnudlival, egészen pontosan márciusig. Aztán a tavasz első napjával megindult a nagy esküvőszervezés.

A nagy álmom az volt, hogy augusztus 14-én mondjuk ki a boldogító igent, mivel az pont a 4. évfordulónkra esne, dehát ahhoz sokkal korábban kellett volna észbe kapnunk. Mivel az időpont innentől fogva nem számított, mert amúgy is esélytelen lett volna, inkább az étterem állt döntésünk középpontjában.

Így nekiálltunk keresni a megfelelő éttermet, hogy aztán a szabad időponthoz igazítsuk az esküvő többi "hozzávalóját". Egy hét után, kicsit elkeseredetten álltunk a tények előtt, hogy sehol sem vagyunk, és semmivel nem jutottunk előrébb az esküvő ügyében.

Aztán nőnap előtti hétvégén Főnudli azzal az ötlettel állt elő, hogy nőnap alkalmából vacsizni visz, válasszak éttermet. Mivel Dunakilitire járván dolgozni, naponta kétszer is átmegyek Héderváron, így ajánlottam az ott található éttermet.

És mit ne mondjak, szerelem volt első látásra. Így aztán ha már ott voltunk, és egy jót vacsoráztunk, kértünk is ajánlatot az étterem vezetőtől. Nem sokat gondolkodtunk a dolgon, mivel másnap már vissza is hívtuk, hogy nekünk kell a hely.


Így lett a mi nagy napunk a 2010. szeptember 18.

Mostantól minden nap elmormolok egy kis imát, hogy szép idő legyen, és természetesen innentől beindul a nagy esküvőszervezés Nudli-módra.

Férfi-idomítás 7.lecke - Ágy-jelenet

Na ne tessék semmi pikáns dologra gondolni, mert nem szándékozom intim részletekben bocsátkozni. Az ágyban most kizárólag az alvásra fókuszálnék.

Az okosok azt mondják, hogy míg a férfiak jobban, pihentetőbben alszanak, ha a gyengébbik nem mellett tehetik, ugyanez fordítva nem mondható el, a nők ugyanis sokkal éberebben tudnak csak aludni egy férfi mellett. Ugyanakkor azt is kimutatták, hogy a nőknek több alvásra van szükségük, mivel a nap folyamán többet használják az agyukat, és ezért estére jobban elfáradnak. (bevallom, ezen egyáltalán nem lepődök meg, mivel nekem is napi 8-10 óra alvásra van szükségem)

Nem szeretnék következtetésekbe bocsátkozni abban a témában sem, hogy milyen összefüggés van az alvás közben felvett testhelyzet, és a férfi-nő kapcsolat között. Úgy gondolom, mindenki aludjon úgy, ahogy jól esik neki.

Abban azonban biztos vagyok, hogy minden kapcsolatban kialakul spontán módon, hogy az ágynak ki melyik oldalán alszik. Valami ráérős brit vagy amerikai tudós tuti, hogy erre vonatkozóan is végzett valami kutatást, és nem lennék meglepve, ha például valami hasonló eredményre jutnának , hogy a falnál alvó el van nyomva a kapcsolatban.

Nálunk is egyértelmű volt az első pillanattól kezdve, hogy én alszom az ágy bal oldalán, ebből következik, hogy a velem alvónak maradt a jobb oldal. Működött is a dolog egészen addig, míg a párom el nem ment egy csontkovácshoz, aki modernkori táltosnak gondolja magát. Ő megmagyarázta, hogy a Feri azért nem alszik jól, mert az ágynak a jobb oldala alatt egy vízér húzódik, és ez zavarja a pihenésben. Mindezt úgy, hogy sosem járt a lakásban.

Hazajőve a csontkovácstól Feri közölte, hogy térfelet cserélünk, mert a rossz oldal az oka annak, hogy rosszul alszik. Hiába mondtam neki, hogy nem lehet itt sugárzás, mert csak a macskák szeretik a vízereket, és a kutyák nem fekszenek oda, ahol érzékelik ezt a jelenséget és a kutya előszeretettel alszik az ágynak azon az oldalán. De természetesen a táltosnak erre is volt válasza. Mivel kis családunkban egy yorkshire terrier van, a csontkovács közölte, hogy ezek a modern kutyák már nem érzékelik a vízereket.

Jót mosolyogtam a dolgon, és a családi béke fenntartása végett átköltöztem az ágy jobb oldalára, mivel vízér ide, vízér oda, én itt is pont olyan jól tudok aludni. Most várom, hogy a párom újra felkeresse a csontkovácsot és visszakapjam a térfelem, de remélem azt nem találja ki, hogy költözzünk át a másik szobába, mert az egész ágy alatt negatív energiák vannak.

Kate Fforde - Száz boldog esküvőm

Már régóta kinéztem magamnak ezt a könyvet, de addig nem akartam megvenni, míg a végére nem érek a karácsonyi ajándékaimnak. Így múlt pénteken már céltudatosan mentem a könyvesboltba, és hogy ne is essek más könyv által kísértésbe, csak lekaptam a polcról és már indultam is a pénztárhoz.

A tartalom:

"Sarah sok száz boldog és sikeres esküvőn van túl. Egy pici bökkenő van a dologban: egyiken sem ő mondta ki a boldogító igent. Sarah ugyanis profi esküvőszervező, aki mellesleg nem hisz a szerelemben. Egy óvatlan pillanatban két menyegzőt vállal el egy napra; egy bonyodalmakat ígérő sztáresküvőt, és egy családi lagzit. Az esküvőbrigád működésbe lép, de valahogy semmi nem akar összejönni.

Az évszázad partijának küszöbén a fodrászlány szakít, a varrónő összeomlik, a fotós kiakad, és mindezek tetejébe még Sarah-t megkörnyékezi a szerelem... pedig még egy esküvőt nem bír el az a nap.

Vagy mégis?"



A cím nagyon biztató, a fülszöveg azonban egy kicsit szegényes, és nem sok fantáziára utal. Ennek ellenére optimistán álltam neki az olvasásnak, és röpke egy hét alatt a végére is értem a majd 500 oldalas könyvnek.

A könyv egy esküvőszervező munkáját mutatja be, aki egy gazdag esküvőt felügyel. Majd egy hírességtől kap ajánlatot, pont arra a napra, amikorra elvállalta a húga esküvőjének megszervezését. Természetesen mindkettőnél maximálisan helyt akar állni, és a sors pikantériája, hogy egy nagy, és egy alacsony költségvetésű esküvőt kell megszerveznie. Segítségére van ebben két barátnő, egy fodrász és egy varrónő, és természetesen az elmaradhatatlan férfiak. Egy romantikus könyvhöz illően a végére mindenki megtalálja a párját, az esküvők rendben lezajlanak, és mindenki boldog.

Könnyed és humoros olvasmány, romantikát kedvelőknek kihagyhatatlan olvasmány.