2010. június 26., szombat

Stephenie Meyer - Twilight - Alkonyat

Hát engem is megfertőzött. Erre nem tudok mást mondani.

Az úgy kezdődött, hogy láttam a filmet, aztán csak nem bírtam ki, meg kellett vennem a könyvet is, és ma újra megnéztem a filmet.

Tudom, hogy már egy kicsit kinőttem belőle, elvégre nem teljesen az én korosztályomat célozták meg vele, de el kell ismerni, ha valami szép, az szép. És a szerelemnél mi más lehet szebb a világon. Még ha csak egy mesében, akkor is.

És bár talán nem is kell mondanom, miről szól a könyv, azért íme a fülszöveg:
"Forks fölött mindig felhős az ég. Bella Swan, az érzékeny, zárkózott lány afféle önkéntes száműzetésre ítéli magát, amikor ide költözik apjához. Bella alapjáraton is mágnesként vonzza a bajt, ezúttal azonban nem csak a "mindennapi" csetlések-botlások fenyegetik. Hanem Ő....Ő, akinek aranyszín szeme van, titokzatos, szeszélyes, kiszámíthatatlan, félelmet keltő és biztonságot sugárzó. Ő, akit Edwardnak hívnak, mint valami ódivatú regény hősét. Ő, aki megmenti az életét. Ő, aki mégis a legnagyobb veszélyt jelenti Bella számára. Az indián rezervátumban furcsa, félelmetes mesék keringenek. És egy nap a legenda megelevenedik..."

Szinte az is mesébe illő (bár lehet, hogy csak egy jó marketing fogás, mint annak idején Britney Spears szüzessége volt), ahogy az írónő szó szerint megálmodta a történetet.

Álmában egy halandó lányt látott, aki egy vámpír fiúval beszélgetett egy mezőn. A vámpír szerelmes volt a lányba, de ugyanakkor mérhetetlenül kívánta annak vérét is. Miután felébredt, úszó edzésre vitte fiait, és amíg rájuk várakozott, addig aprólékosan megírta álmának történéseit, később ez lett az Alkonyat (egyik leghíresebb) 13.fejezete. (info innen)

Mint már sok más könyvnél, amiből aztán film készült, itt is meg kell állapítanom, hogy a könyv ezerszer jobb. Mivel ebben az esetben a filmet láttam először, így nem hagyatkozhattam teljesen a képzeletemre, hiszen a nevek mögött autómatikusan a színészek arcát láttam. Viszont most ismét megnézve a filmet, úgy gondolom, hogy a képzeletemben sokkal jobb volt a színészi alakításuk. Viszont a film meglepően jól adja vissza a nem kis terjedelmű könyv minden egyes apró részletét, persze a könyv részletes leírásával az érzéseket, környezetet, gondolatokat illetően sosem fogja tudni felvenni egy film a versenyt.

Bár a filmnek elég fura (romantikus-horror-fantasy) besorolása van, én bátran ajánlom mindenkinek, aki szereti a szívet megdobogtató történeteket.
Most nekifogtam a második kötet olvasásának, hogy aztán újra megnézzem a film második részét is, hogy mire a harmadik rész megnézésére kerül a sor, már túllegyek a könyv olvasásán is, és helyére álljon a normális sorrend, hogy előbb a könyv, aztán a film.

Képek a film hivatalos honlapjáról.

2010. június 24., csütörtök

Emily Giffin - Zűr van, babám!

Eredetileg egy másik könyvért tértünk be kedvenc könyvesboltunkba, de aztán mégis ez a könyv maradt a kezünkbe, és így utólag már mondhatom, hogy nagyon jó választás volt.

"Lángoló szerelem. Mesébe illő lánykérés. Házasság. Azután pedig...gyerekek?
Ez minden nő álma. Vagy mégsem?

Claudia és Ben tökéletes pár. Pillanatok alatt egymásba szeretnek, és megállapodnak abban, hogy szakítva a hagyományokkal, a családi és társadalmi elvárásokkal, beérik egymással, nem terveznek gyereket. Boldogan élik a szabad, korlátlan és független felnőttek gondtalan életét. Zavartalanul építhetik a karrierjüket, esténként kedvükre szórakozhatnak, bármikor fölkerekedhetnek és járhatják a világot.

Amikor azonban az egyik legjobb barátnőjük teherbe esik, Ben más jövőképet kezd el dédelgetni. Rájön, hogy tulajdonképpen ő is kisbabát szeretne, amivel igazán megkoronázhatják kettejük kapcsolatát. Ben új családtag utáni vágyát Claudia nem akarja komolyan venni. Elvégre a kapcsolatuk elején nem erről volt szó! Hogy nyomatékot adjon nemtetszésének a válástól sem riad meg. Sajnos Ben sem...

Claudiának nehéz döntéseket kell meghozni, hogy az önismeret egy magasabb szintjére lépjen és eldöntse, mire vágyik igazán az életében."

A könyv egy igen is valós problémát boncolgat. Először is ott van a karrier kontra gyerek kérdés. A mai világban egy nőnek szinte csak két választása van. Vagy korán szül, és akkor nehéz karriert építenie, vagy a karrierjére koncentrál és akkor kitolódik a gyerekvállalás.

Aztán ott a másik kérdés, hogy a nő egyáltalán akar-e gyereket. Még mindig az a "trend", hogy a kislány felnő, férjhez megy, és gyereket szül. Na de mindenki ezt akarja, és mindenkinek e szerint kell élnie? És vajon tud-e egy jól kapcsolat működni, ha az egyik fél gyerek-párti, a másik pedig nem?

"a férfi létének legfőbb értelme, hogy elszórja a magját, és a nő csak akkor teljesedhet ki, ha megtermékenyül"

Aztán ott van a következő eshetőség, mikor a nő akar gyereket, de valamilyen oknál fogva mégsem lehet neki. A nő foggal-körömmel küzd, hogy élete kiteljesedjen, majd végső eshetőségként az örökbefogadást válassza, hogy részese legyen egy kisember életének, akiről gondoskodhat, felnevelheti, és aki anyának nevezi.

"egy nő életében nem az a legfontosabb döntés, hogy kihez megy férjhez, hanem hogy ki lesz a gyermekei apja"

És végül van az a nő, akinek megadatott a gyermekáldás, csak épp a tökéletes házasság nem. Viszont a gyerekei érdekében próbálja megmenteni rossz házasságát.

"szándékú-diktátor elmélete: egy ideális kapcsolatban egyenlőek az erőviszonyok. Ha ellenben valamelyik félnek kevesebb jut belőle, az mindig a nő. .....a hatalmat kisajátító férfiak azt a velük született szibarita ösztöneik kielégítésére használják. A nők viszont a hatalom birtokában nem annyira a saját, mint a család érdekeit igyekeznek megvédeni. A matriarchális társadalmak ezért békések és harmonikusak, míg a férfiak uralta társadalmak előbb-utóbb áldozatául esnek a háborúskodásnak"

Úgy gondolom, hogy a mi korosztályunkat leginkább foglalkoztató, és leginkább aktuális problémával foglalkozik a könyv, nagyon könnyed, humoros formában. Könnyen olvasható, gördülékeny történettel, amelybe mégis nagy igazságokat rejtett el az életről az írónő.

2010. június 17., csütörtök

Műszaki kütyük

Na ez volt az a rész, ami engem már nem annyira érdekelt, de azért nagy lelkesedéssel jártam végig (legalábbis megpróbáltam úgy tenni) az összes létező műszaki áruházat, mindegyiket legalább háromszor.

Első körben a három legalapvetőbb szerkentyűt szereztük be, a TV-t, hűtőszekrényt és a mosógépet.

Megegyeztünk, hogy mivel a mosógépet és a hűtőszekrényt úgyis én fogom többet használni, ezért olyat veszünk, amilyet én szeretnék.

Viszont a TV-vel kapcsolatban szerintem van a férfiaknak valami hasonló perverziójuk, mint a telefonnal. A mobiltelefonból is mindig a legújabb kell nekik, így a TV-ből is a lehető legnagyobb és a legújabb volt a cél. Természetesen ebbe nagyon beleszólásom nem volt, és hogy őszinte legyek, nagyon nem is akartam, mert nem értek hozzá.

Mivel nem akartunk ezer fele rohangálni, ezért mindenképpen ott akartuk megvenni a kütyüket, ahol mind a hármat a legkedvezőbb áron kínálják (szerencsére Főnudli verhetetlen az alkudozásban).

És a választottak:
A hűtő: Electrolux ERB36233X




Szeretem, ha tele van a hűtő mindenféle finomsággal, és mivel a nagy hűtőbe sokkal többet lehet pakolni, ezért nem volt kérdés, hogy olyan hűtőt veszünk, ami nem csak kettőnket, de később egy-két gyerkőcöt is kiszolgál majd.

Természetesen a nagyság, és az esztétikai adottságokon kívül (bár az kritérium volt, hogy ezüst színű legyen, és ne az a fajta, amelyiken minden ujjlenyomat ott marad) más szempontokat is mérlegeltünk a választás során.

Nem akartunk nagyon extra tulajdonságokkal rendelkező hűtőt, mert minél több rajta a plussz, annál több minden elromolhat rajta. Így kijelzős, italadagolós szóba sem jöhetett, viszont az energiaosztályban csakis az A-s szállhatott versenybe, minél több +-szal a háta mögött.

Így végül a rostán csak két hűtő maradt fenn a rostán. De aztán a mélyhűtő mérete miatt ez lett a befutó, és bár még csak a hűtő feltöltésénél tartunk, egyenlőre tökéletesen meg vagyunk vele elégedve.

A mosógép: Electrolux ELC EWT 10115 W

A panellakások nem épp a királyi lakosztályhoz tartozó fürdőszoba méretekkel vannak megáldva, vagy inkább mondhatjuk úgy, hogy egynél több ember már tömegnek számít benne, ezért csakis a felül töltős mosógép jöhetett szóba.

Úgy vagyok vele, hogy a ruhát kimossa mindegyik mosógép, és elvileg egyik használatához sem kell diploma, mégis meggyűlt a bajunk egymással.

Drága Ősömnek Indesit mosógépe van, és nagyon meg voltunk vele elégedve, mert gyorsan, halkan és szépen mosott. De a mosószer és öblítő adagolójánál valamit nagyon elrontottak, mert hiába szedi szét az ember a lehető legkisebb darabokra, akkor sem lehet rendesen kitakarítani, és lássuk be, a bennmaradt mosószer és öblítő látványa enyhén szólva sem esztétikus.

Ezért döntöttünk mi az Electorux mosógép mellett, aminek az adagolóját egy öblítéssel egy pillanat alatt újjá lehet varázsolni.

Azonban mégsem indult felhőtlenül a kapcsolatunk, mert csak nem találtam meg azt a programot, ami a megfelelő lenne a számunkra, főleg a mosások hosszával volt problémám. Aztán éljen a 21.század, segítségül hívtam az internetet, kerestem egy fórumot, és megtaláltam a megfelelő embert, aki már tapasztalatból beszélt, és elárulta a mosó-masa titkát. Így hát megszelídítettem a mosógépet is, és azóta nagyon jóban vagyunk. Csak kár, hogy kiteregetni, vasalni, és elrakni a tiszta ruhát nem tudja.

A TV: Panasonic TX-P 42G20E

Hát ő az, akiről semmit nem tudok mondani. Szép nagy, szép a képe, és egy csomó mindent tud, amire nekem sosem lesz szükségem. De Főnudli azt mondja, hogy nagyon jó, úgyhogy én elhiszem neki.

2010. június 16., szerda

A nő birodalma - A konyha

A konyha a nő birodalma, ezért annak olyannak kell lennie, hogy minden kéznél legyen és kényelmes legyen a főzés.

Nagy bánatomra Főnudli nem az a "rejtett konyhatündér" típus, úgyhogy arról még csak nem is álmodom, hogy gyertyafényes vacsorával vár haza, feltéve, ha nem szerezte meg egy étterem telefonszámát, ahol házhoz szállítást is vállalnak.
Ennek viszont az az előnye, hogy nem is szólhatott bele a konyhámba.

Sajnos a panel-lakásokat anno úgy tervezték, hogy ott az emberek nem főznek, hanem max. melegítenek, mert úgyis mindenki olyan jól fog élni, hogy étterembe mennek (szép utópikus elképzelés), így hát nem is a praktikusságukról és a tágasságukról híresek.

Szerencsére mint már sok másik panelkonyha, ez is átesett egy átalakításon, új bútorokkal, modernebb felszereléssel.

Úgy döntöttünk, hogy egyenlőre nem nyúlunk hozzá, csak kisebb átalakításokat végzünk rajta.


Mivel a hűtőnek nagyobb hely kellett, ezért a hűtő feletti szekrény lett egy kicsit megcsonkítva, és ahelyett, hogy egy asztalt vettünk volna a konyhába, egy munkaasztalt csináltattunk, amin könnyebb dolgozni, viszont egy reggelit kényelmesen el lehet fogyasztani mellette.

A konyhába már megvan a tökéletes függöny is, sárga virágokkal, és sárga masnival lett vidám színfoltja a lakásnak.
Természetesen még sokmindent be kell szereznünk ide is, konyhai felszereléseket, kiegészítőket, stb.

Aztán idővel szeretnénk kicserélni a tűzhelyet, és a szagelszívót is, de ez már a jövő zenéje.
Elvégre aki jókat tud főzni, annak nem kell hiper-szuper berendezés, mert a legegyszerűbb tűzhelyen is megfő a jó étel.

2010. június 15., kedd

Hálószoba-titkok

A szoba eredetileg egy kamaszfiúnak adott otthont, nagyon szép erős kék színnel, és parafa tapétával. Mielőtt bárminek is nekiálltunk volna, el kellett tüntetnünk a tapétát, ami két napi kaparásomba került, mert hiába vizeztem rendületlenül, mivel hozzám jobban értők azt mondták, hogy avval feljön a tapétaragasztó, és csak le kell húzni, ez egy nagyon makacs tapéta volt, és nagyon ragaszkodott a falhoz. De azért megküzdöttem vele.

Szerencsére a parketta itt nagyon szép volt, így csak a szegőléceket kellett kicserélni, hogy a kábelokat eltüntessük benne.

Aztán biztos ami biztos alapon fehérre festettük a szobát, hogy aztán a végső szín tényleg olyan legyen, amilyennek szerettük volna.

Mivel a hálószoba a jó alvás mellett a párkapcsolat és a szerelem élettere is, ezért próbáltuk meghittre tervezni.

Tudom, hogy sokan nem hisznek a feng-shuiban, de én azt mondom, lehet benne valami. Ezért utána olvastam, mi is lenne az ideális a hálószobánk kialakításánál.

Hamar kell látnom, hogy a panel lakásokat nem a báguá térkép szerint tervezték, így a hálószoba a Szerelem helyett a Gazdagság mezőbe esik.

Sajnos egy ilyen kis szobába az ágyat sem lehet a megfelelő irányba forgatni, így a feng-shui elveivel ellentétben az is az ajtóval szembe néz, dehát mit lehet tenni.

Így aztán a feng-shuit egyenlőre egy kis delfinpár képviseli a szobában.

A szoba színével szintén meg voltunk lőve. Szerettünk volna valami erős színt, de nem akartuk azt a klasszikus bordót sem. Nagyon tetszett a lila, és mostanában az nagyon trendi, dehát az mégis csak a kielégítetlenség színe. Így aztán választottunk valami mályva színt, amit Főnudli kicsit sötétnek talál, nekem nagyon tetszik, és úgy gondolom, hogy egy két világosabb képpel és kiegészítővel fel lehet dobni.

A szoba berendezése egyenlőre kicsit szedett-vedett, dehát mindenki abból gazdálkodik, milye van.
Miután az ágy bekerült a helyére már nem is maradt sok hely, úgyhogy nagyon nem kellett gondolkodni, mivel is töltsük ki a szobát.

A gyerekszobában lévő hosszú szekrénysort "megörököltük", így annak egy részét átvittük a hálóba, így a legszükségesebb ruhák elférnek ott, és nem kellett gardróbszekrényre költenünk. A TV-állvány is régi bútordarab, de mivel nagyon jól funkcionál és már nagyon jó összeszokott páros a TV-vel, ezért nem szakítottuk el őket egymástól.

A szobába még keressük a megfelelő sötétítőt, az éjjeli szekrényt, lámpát, képeket és egyéb kiegészítőket.

2010. június 13., vasárnap

A nappali

Mivel az ember ebben a helyiségben tölti a legtöbb időt, mi is ennek a szobának a kialakításába fektettük a legtöbb energiát, mind lakberendezésileg, mind pénzügyileg.

Mivel az előző lakónak két nagy kamasz gyereke volt, így érthető, hogy a szülők a nappaliba szorultak. Nagyon ötletesen oldották meg, hogy a halltól kb. egy méterre húztak egy gipszkarton falat, eltolható üvegajtóval, így a hall részbe pont befért egy francia ágy, a mellette lévő falon pedig egy gardróbot alakítottak ki.

Mi szerettük volna visszaadni a nappali ezen részének az eredeti funkcióját, így első lépésként ezt a falat kellett elbontani. A fal megszüntetésével sajnos a parketta is a kukában végezte, és a járólapot is visszaszedtük a nappali bejáratáig.

A rombolás után jöhetett a festés. Mivel elég erős színek voltak, ezért ez nem volt egyszerű mutatvány eltüntetni, és olyanra festeni, amilyet megálmodtunk. És mint már említettem, ez nem is ment olyan könnyen, mert a megfelelő árnyalat megtalálásához háromszor is át lett festve a szoba.

A bútorokat már előre kinéztük, és mivel Győrben az XXL Bútoráruházban minden nekünk megfelelő darabot megtaláltunk, ezért egy helyről meg tudtunk mindent rendelni.

De beszéljenek inkább a képek.

A hall, visszaállítva eredeti funkciójába.



Egyenlőre még nem volt alkalmunk, hogy kipróbáljuk, de várom az első összejövetelt, amikor a saját készítésű vacsorát szolgálhatom fel az új étkezőnknél.

A székek és az asztlal lábaira öntapadós filc-korongokat vettünk, hogy így is óvjuk a parkettánkat.

Típus: Vénusz asztal innen, wenge színben, 6 Linda szék Benkő Károly gyártótól Pápáról bézs-wenge színben.

Míg az étkező asztal várat a beavatásra, addig is a Drága Ősömtől kapott rózsáknak ad helyet egy nem éppen hétköznapinak mondható vázában.
Természetesen idővel egy terítő is kerül majd az asztalra, de még keresem a megfelelőt.



A szekrénysor is üresen áll még, csak a legfontosabb dolog, a TV árválkodik rajta mindenféle más műszaki kütyüvel, amikről nem elég, hogy nem tudom használni őket, de még a nevüket sem tudom. De Főnudli azt mondta, ez nekünk kell, én meg hiszek neki.
A nagy meleg miatt előkerült a pajtából a ventillátor is, amit kemény 1500 Ft-ért vettünk még tavaly, és ahhoz képest 3 fokozatú, távirányítós. Úgyhogy ő gondoskodik róla, hogy a nagy melegben legalább egy kicsit mozogjon a levegő.
És mivel a képek vasárnap készültek, természetes, hogy a Forma 1 megy a TV-ben.
Típus: Delta szekrénysor innen, természetesen wenge színben, juhar betéttel.

A nagy büszkeségünk az ülőgarnitúra.
Mindenképpen olyat szerettünk volna, ahova sok embert le lehet ültetni, kihúzhatós, hogy a vendég el is aludhasson nálunk (azért túl kényelmesen nem lehet rajta aludni, nehogy a vendég sokáig maradjon:) ), ágyneműtartós, és a fotelben lábtartó teszi kényelmessé a TV nézést.

Az állólámpa és a dohányzó asztal már újabb beszerzés, a Möbelixben kerültek a kosarunkba.

A jövőben még szőnyeggel, képekkel, virágokkal, könyvespolccal szeretnénk még otthonosabbá tenni a nappalinkat.

2010. június 6., vasárnap

Beköltöztünk

Végre eljött a nap, hogy nagyjából lakhatóvá vált a Mini-Lak, így múlt pénteken helyére került az ágy, megjöttek a műszaki kütyük, és végre megtelt a nappali is bútorokkal.

Most lehetett jól látni, hogy jól választottuk-e meg a színeket.
És szerencsére nem kellett csalódnunk.

Pénteken, munka után, az izgalmaktól is fáradtan csak egy kis hátizsákkal jöttünk el Drága Ősömtől, és mire rácsodálkoztunk mindenre, elterveztük a következő nap logisztikáját már majdnem este 10 óra volt. Ekkor Főnudlinak eszébe jutott, hogy mégis csak meg kellene ünnepelni ezt az estét, úgyhogy leugrott a közelben lévő éjjel-nappaliba egy üveg pezsgőért, én addig előkerestem a "kelengyés-dobozok" egyikéből a pezsgőspoharakat.



A fáradságunkat mutatja, hogy a pezsgő nagy része azóta is a hűtőben pihen, és tényleg csak a koccintás kedvéért bontottuk fel.

Aztán a szombat-vasárnap másról sem szólt, mint pakolás a kocsiból lakásba, majd a felesleg pakolása a lakásból a kocsiba. Még szerencse, hogy van lift, mert amúgy az e hétre rendelt torna mennyiséget biztos teljesítettük volna.

Aztán eljött a hétfő reggel, és beindultak a dolgos hétköznapok, és lassan megismerhettük a külön élés minden előnyét, és hátrányát.
Pl. Drága Ősöm nem várt meleg vacsorával, viszont mégis csak a saját lakásunkban vagyunk, nem csak egy saját szobában.

Lassan a kisebb dolgokat is beszerezzük, mint dohányzó asztal, állólámpa, felkerültek a függönyök, és lassan a dekoráció is bekerül a lakásba, mint a féltve dédelgetett banánfácskám, a kedvenc könyveim, Főnudli motoros ereklyéi, stb.

Így aztán kezdjük belakni a Mini-Lakot, és kezdjük otthonossá tenni a saját ízlésünk szerint.